2016. jan 06.

2015. 12. 16. József és a ..... közönségtalálkozó – Madách Színház

írta: Kicsi Hanga
2015. 12. 16. József és a ..... közönségtalálkozó – Madách Színház

vaszonkabitali.jpg

16-án a Madáchban voltunk, a Tolnay szalonban. Ennek oka a József és a …. c. előadás közönségtalálkozója volt, melyen a Fortissimo-sok vehettek részt. Kocsák Tibor, Gallusz Niki, Ekanem Bálint, Mező Zoltán, Solti Ádám szereplésével. A kora esti program közel 1 órás volt. Megtudhattuk, hogy a színészek mikor hogy kapcsolódtak be ebbe az előadásba, mit várnak tőle, stb. Néhány számot is elénekeltek. Elmondták, hogy milyen megterhelő és fárasztó a próbafolyamat, de tetszik nekik. Tényleg kemény az az utolsó 10 perc.
Őszintén szólva elég nyúzottak voltak. És fogyhattak is, bár Zoli ezt említette is.
Kellemes egy órácskának a részesei lehettünk, bár én még kicsit maradtam volna.
Átmentünk a pénztárhoz, vettünk jegyet a januári Hölgyek-Urakra, majd átsétáltunk a Szamosba és elfogyasztottunk 1-1 sütit és forró csokit az elmaradt névnapok és születésnapok megünneplésére. 20 óra körül indultunk haza.

Szólj hozzá

közönségtalálkozó Madách Színház Gallusz Nikolett