09. 11-én az Operaházban jártam, balett előadáson. Nagyon régen jártam itt, 4-5 évvel ezelőtt, a Diótörőn, ahol nem sokat láttam…

Most ennél jóval szerencsésebb voltam, nagyon jó helyre sikerült jegyet szerezni.

Épp kezdésre estem be, ami tőlem elég ritka. Így a körbenézés, „ismerkedés a helyszínnel” elmaradt.

Az első részben a Trójai játékok című balettot láthattuk. 8 fiú adta elő – bocsánat, táncolta el – a történetet. Nem értek a baletthez, de amit láttam az nagyon szép volt és igényes. Még 1-2 akrobatikus jelenetet is belevittek, néha a cirkuszban éreztem magam. Jó néhányszor tátva is maradt a szám. Iszonyat ügyesek voltak. Néha helyettük fájt a térdem, karom, olyan mozdulatokat, lépéseket csináltak… Nagyon hamar vége lett, a kb. 30 perces előadásnak. A tapsrendnél olyan volt, mintha színházba lettem volna, volt nagy sikongatás, tapsvihar, füttyentés a „kedvenceknek”. Ennek a műfajnak is megvan a rajongói klubja. Kár, hogy nem ismertem a fellépőket.

Aztán következett egy hosszabb szünet, mely alatt a zenészek már próbáltak, készülődtek. Nem is hagytam el a helyemet, inkább nézelődtem, gyönyörködtem a mennyezetben, csillárban. „Kerestem” az 5-ös páholyt és a Fantomot, na meg persze Rault is és Christint is, de ők most nem voltak jelen :-((((

Majd elkezdődött a második előadás is; A Szilfid, mely 2 felvonásból állt.
Röviden: Meseszép. Olyan bájos és szép volt az egész, úgy ahogy volt. Tv-n keresztül tutira nem jött volna át ez sem, de így élőben annyira aranyos volt. Egyszerű (Operettszínházi előadáshoz képest), de mégis gyönyörű díszlettel találtam szemben magam. Nem is nagyon figyeltem a történetre, csak néztem, pislogtam, hallgattam a zenét. Nem énekeltek, nem beszéltek, de mégis olyan volt, mintha „színházi előadás lett volna”. Volt mimika, játszottak az arcukkal, szinte teljes színházi élményt kaptam. Úgy éreztem magam, mint egy „kisovodás”, aki valami gyönyörű mesét néz, lát.
Nekem mindenki és minden nagyon tetszett.

Mégis kiemelném a boszorkányt alakító Komarov Alekszandr-t. Az ő alakítása tetszett a legjobban. Ahogy táncolt és ahogy játszott, az „félelmetes volt”. Tele volt érzelemmel az arca, a kézmozdulatai, minden.
Nem véletlenül kapta ő a legnagyobb tapsot a végén.

Az épület gyönyörű, még mindig!!

Nagyon feltöltődtem az este, jól éreztem magam. A szép estét csak az zavarta meg, hogy a HÉV-re felszálló emberek vizesek, kénytelen voltam leszálláskor az esőkabátomba bújni :-(
Remélem, máskor is lesz lehetőségem ilyen jellegű előadásra látogatni, főleg most, hogy a Madách egy időre kiesett :-( Ami persze nagyon hiányzik, de ez van.