Nagy nehézségek árán (na, azért nem kell sajnálni), de rászántam magam a Mária Antoinette című musicalre (2016. 03. 04-én volt a Budapesti bemutató. Az ősbemutatóra 2006-ban Japánban került sor. Majd következett Bréma és 2014-ben Szöul. A musical a már jól összeszokott Lévay Szilveszter és Michael Kunze pároshoz köthető (Elisabeth; Mozart)), melyre 06. 15-én került sor. Volt már rá első soros jegyünk, de ütközés miatt tovább adtuk. Sok jót nem hallottam a darabról, de mégsem akartam úgy zárni az évadod, hogy nem láttam. Gyorsan az erkélyre vettem egy jegyet. Őszintén nem is nagyon bántam, hogy ide vettem, mert ha jó, akkor egyszer veszek előre, ha meg nem, akkor nem kell szomorkodnom, hogy nem láttam olyan jól. Amúgy az Operett Színházban szeretek erkélyen ülni (nem az első sorban; a korlát miatt), mert ha a mimikát nem is lehet látni, a művet egészbe jól lehet szemlélni. Persze megint késve indultam; és érthetetlen módon (BIZTOS KÉSŐN INDULTAM!) már ment az előadás. Pedig mikor leszálltam a villamosról „csak 18:59”-et mutatott az óra. És ki van csukva, hogy futva 8 perc alatt érjek a színházhoz (vagy rosszul járt a villamos órája, vagy 19:07 előtt elkezdték volna???). Szóval nagyon ciki volt, így még sosem jártam. Sehol senki az aulába, szól a zene. Rohanok föl, a jegykezelők mondták, nem kell rohanni; nem maradok le semmiről. Mondtam, hogy tudom, de ki tudja hány embert kell felállítanom! Szerencsére csak 3-at kellett :-)

Már szólt az első szám, mikor helyet foglaltam.
Az 1790-es években, Franciaországban járunk.

Sokat merengtem, hogy milyen profi nyomdák álltak a rendelkezésre már abban az időben is; hogy mennyire divatoztak már akkor is. stb. Milyen nagy áskálódás volt már akkor is… Azaz ezeket eddig is tudtam, de most újra rádöbbentem.

Elsőre a musical tömény volt a sok történelmi esemény miatt (nem tudtam, hogy ki volt valós személy és ki nem), de ennek ellenére nagyon érdekes, látványos. Szerintem nem is a zenére figyeltem, hanem inkább magára a történetre. (bár az első 10 percben nem éltem a darabbal, mert nem hevertem ki, hogy elkéstem…) Nem bántam meg, hogy elmentem. Mivel sok kérdőjellel távoztam, így nyáron sokat olvastam Mária Antoinette életéről és az akkori időszakról, így ősszel (november) már felkészülten tudok majd visszatérni.

Nagyon ötletesnek tartottam, hogy szünetben (lehet előadás előtt is) „tanulhattunk egy kis történelmet”. Ugyanis kivetítőn láthattuk a darabban szerelő történelmi szereplőknek a rövid életrajzát). Lelkesen olvasgattam, nem volt hosszú, de ilyen rövid idő alatt nehéz is megtanulni. Felidézésre jó volt, de nem mindenki „élete” rémlett. (jaj, de kár, hogy, hogy sok minden kiesett már a fejemből történelmileg is).

Jó volt megint egy időutazáson részt venni, melyhez szerencsére semmi látványos utalás nem volt a jelenhez.  
Mivel már sokan látták előttem, „jelentették”, hogy a színészek mennyire jók/kevésbé jók, nekem egy vegyes szereposztás jutott, de csalódott mégsem lehettem.
Vágó Betti (Antoinette) kellemes, mint eddig mindig, nem okozott csalódást.
Így voltam Vágó Zsuzsival is (Margrid Arnaud).
Örültem Csuha Lajosnak (Boehmer).
Kisfaludy Zsófiát (La Motte), Siménfalvy Ágotát (Madame Lamballe), Peller Annát (Rose Bertin) nehezemre esett felismerni olyan távolról.
Mágocs Ottóhoz (XVI. Lajos) már rég volt szerencsém. Kicsit „szerencsétlennek láttam a királyt, de mivel már Kiműveltem magam így kicsit érthető a viselkedése. Az est kellemes meglepetése Homonnay Zsolt (Orléans herceg) volt. Vélhetően azért, mert ő nem tartozik a kedvenceim közé, de kellemesen meglepett. Többen mondták, hogy jó, de nem akartam elhinni. De igen. Valóban meglepett.
Így voltam Kocsis Dénessel (Jacques Hébert) is, akibe szintén nem tudtam belekötni.

Összességben egy nehéz, de tartalmas és nem túl vidám előadást láthattam.

Aki még nem látta, az nézze meg, mert érdekes.