Szeptember 14-én délelőtt részt vettem a WizzAir futóversenyen, igaz csak párban, de nagyon jól éreztem magam, az idő is kegyes volt hozzánk. 

Majd este – minő meglepő módon – újra a szakadó esőben érkeztünk a Vígszínházba. Kicsit félve jöttünk, mivel a Vígszínházról van szó és ott már sokat csalódtunk az elmúlt években. Tavaly is ezt a színházat választottuk a Magyar Dal napja kapcsán és jó választásnak tűnt. Így érthető volt, hogy most is ezt az intézményt látogatjuk meg. A Ha majd egyszer mindenki visszajön… c. előadást láthattuk.

A 20:00 órás kezdés ellenére egy bő másfél órás darabot csodálhattunk meg. Jó volt, hiszen most végre „ismerős arcok” álltak szembe velünk a színpadon. Ez volt a legkevesebb, de legalább volt viszonyítási alapunk. Szerencsére megint pozitívan kellett csalódnunk. Egy nagyon jól összerakott, színvonalas, megrázó előadásnak lehettünk a részesei.
Csőre Gábort eddig nem nagyon láttam/hallottam énekelni, teljesen rendben volt. Telekes Péter elég furcsán nézett ki bajusszal. Szemmel láthatóan mindenki beleadott mindent, semmi hiányérzetem nem volt. Volt néhány egyetemista is, akik szintén brillíroztak a színpadon.
Közülük Csapó Attila alakítása tetszett a legjobban. Remélem a későbbiekben sokat fogunk még róla hallani. Annyira aranyos volt és látszott rajta a tapsrendnél, hogy nagyon fáradt. :-)
A díszlet különleges, egyedi, érdekes. Nagyon látványos volt a katonákról betett képek, illetve vetítések. Több „fém készítésű elem”-et is megcsodálhattunk. pl. ló, melyek szintén egyediek. A végén, mikor a fém „embert” felállították, nagyon megdöbbentő és „félelmetes és elgondolkodtató" volt.

Szerencsére egy újabb szuper előadáson vagyunk túl. Örülök, hogy most sikerült a héten igényes és remek darabokat találnunk.

De azért jó volna már egy musical is.

Most egy kis késztetést érzek, hogy esetleg egy újabb Vígszínháza előadással próbálkozzak, de várok még vele.

Hazafele az eső meg csak esett és esett és esett.