2017. júl 05.

2017. 06. 18. Sztárcsinálók (1+2) - Városmajori Szabadtéri Színpad

írta: Kicsi Hanga
2017. 06. 18. Sztárcsinálók (1+2) - Városmajori Szabadtéri Színpad

sztarcsin18.jpg

Ma este a 2. sor közepéről szemlélhettem meg a Sztárcsinálók című rock-operát. Így, hogy már volt szerencsém hozzá, már „jól éreztem magam”, tudtam mikor mi fog történni, elkezdhettem figyelni apróságokra, illetve a szövegre is.
A 2. sor, bizony a 2. sor. Ma este a Juvenalist alakító Mikola Gergő hangilag is, játékilag is tetszett.
Sándor Péter (Néro) ma is hatalmasat alakított. Jaj, de olyan szúrós szemei vannak; nem tudom, hogy szimpatikus-e. Mindenesetre előadás végére fáradtnak tűnt. A játéka lenyűgözött. Különlegessé tette mindhárom előadást azzal, hogy az első sorba az „énekversen”az egyik néző székére felállt és ott állva énekelt néhány pillanatig.
Jegercsik Csaba (Seneca) ma is fantasztikus volt, sehol egy hamis hang. Hozta a tőle meghozott precizitást, játékot és hangot!!!

Nagyhegyesi Zoltán (Kiprios) hangilag megállta a helyét, bár lágyságot és finomságot nem éreztem benne. Szerintem csak játszott és nem élt a szerepével együtt. Valami parókát meg adhattak volna rá!!!! Rövid hajú Jézus??).
A női szereplők innen előröl jobban hangoztak, de meg sem közelítették azt a határt, ami elvárható lenne egy musicalhez. Octavia (Erdélyi Tímea), Poppea (Bakonyi Csilla), Agrippina (Major Melinda), Locusta (Danis Lídia), Ulrica (Szabó Emília). (Major Melinda szerepelt még az ősbemutatóba Hevér Gábor (Néro) és Crespo Rodgigo (Juvenalis) mellett – akkor még Ulricaként – 1994-ben az Ódry Színpadon.) 
Sajnálom a vidéki társulatot, mert prózába és musicalbe is meg kell élni a helyüket. Ha meg meghirdetnék a szerepeket, Pestiek nagy része kapná meg és a helyiekkel akkor mi lenne.

Összességébe ma is tetszett az előadás, már értelmezetem a mondatokat; gondolatokat. Ez most nagyon megragadt: Bábszínház az élet, s a játék megy tovább! Ha nem kell már a régi, itt van már az újabb sztár!
Várom, hogy Budapesten is bemutatásra kerüljön, mert rengeteg a mondanivalója! És Bp-i musical színészekkel! (nem megaizésekkel) egy tök jó előadás lehetne.

 

A két nap alatt sok ismerőssel összefutottam (olyanokkal is, akik 2 előadást is láttak a hétvégén) és 1-2 főt leszámítva nem igazán tetszett az előadás. Fura, hogy pl. többen a pénteken játszó Senecát (Ódor Kristóf) emelték ki, hogy jobb, volt Csaba; mert van haja. Tényleg a külsőt kell nézni és nem a tehetséget és a hangot? Volt olyan, aki csak Kristóffal látta, de láthatatlanba azt mondta, hogy Csaba jobb lehetett.

Szerintem azért nem tetszett a közönségnek – ha valóban így volt –, mert tömény és nehezen emészthető.
Ezért újra átmásolom – kis kiegészítésekkel – a 2,5 évvel ezelőtt kinyomozott történelmi háttér rövidítését.

A musicalben szereplő történetet Juvenalis körül meséli el. 
A történet Néró életéről szól. Agrippina (édesanyja) és Seneca (nevelőapja és egyben tanítómestere is ) segítségével császár lesz. A hatalomra éhes szülők eltávolítanak mindenkit az útból, akik veszélyeztetetheti Nérót. Agrippina elküldi Ulrikát is, egy fiatal lányt. 
Először minden rendben van, azonban Néró kicsúszik a kezükből. Hatalomvágyó és öntörvényű, bosszúálló uralkodó lesz. Megmérgezi féltestvérét (Britannicust – Claudius fia), mivel az tehetségesebb költőnek és színésznek tűnik. Agrippina és Seneca próbálja megállítani, de nem sikerül. Megölet, meggyilkoltat mindenkit, aki az útjába áll(hat). Katonáival megöleti Édesanyját. Nem sokkal később Poppea (új feleség) hatására Octáviát (előző feleség, amúgy Claudius lánya.). Poppea rábeszéli, hogy énekeljen és szerepeljen színházban is, ne csak szavaljon
. [Megfogadja a tanácsát és részt vesz egy „tehetségkutató versenyen is”, ahol Zodius  is fellép (az előző két versenyt ő nyerte meg; egyébként Poppea volt barátja). Néró (Robbie Williems-r hasonlító klipp szerepében tűnik fel.) Zodius nem létező személy!] A versenyt Néró nyeri meg, mivel emberei megfenyegették az ellenfelet. A következő „áldozat” Kiprios lesz. A történet vége fele Poppea és Burrus is meghal. 
Végül Seneca (filozófius, költő)-t rákényszerítették az öngyilkosságra. Néró sem marad életben, véget vet életének.

Fontos szerepet kap a musicalben - egy vélhetően kitalált személy - Kiprios (görög férfi – Juvenalis testvére), akit fűbirtoklás miatt ki akarnak végezni. (Juvenalis fehér ruhában, Kiprios feketében). Juvenalis meg akarja menteni. Seneca úgy megy ebbe bele, hogy Kiprios játssza el Jézust. Abban bízva, hogy Néró hatalma és népszerűsége csökkenni fog. Ulrika – akit Agrippina elküldött a császár közeléből – belépett a keresztények közé. Mikor Kiprios Jézusként megjelent, sok követője akadt rövid idő alatt. Ekkor arra kéri Seneca, hogy a híveit beszélje rá egy terrorista cselekedetre (Cserébe útlevelet kapna). Ulrika lett az ál-Jézus egyik fő híve. Juvenalis még szól testvérének, hogy meneküljön el, amíg nem késő. De Kipiros élvezi sikert és a Megváltó szerepet. Ezek a fanatikus hívők Néró ellen lázadtak, de Néró ebből is előnyt tud kovácsolni. Majd a keresztények rákényszerítik Kiprios-t a halálra, hisz a Megváltónak teljesítenie kell a küldetését.

Szólj hozzá

2017 Jegercsik Csaba Városmajori Szabadtéri Színpa Sztárcsinálók