Életem szinte első komoly színházi élménye 1988-hoz kötődik, a Padláshoz (Vígszínház), melyet öcsémmel, anyummal és a nagymamámmal láttam. Majd rövid időn belül újra szerencsénk volt hozzá. 1991-ben a Madáchban jártunk, ahol a József és a színes szélesvásznú álomkabáthoz volt szerencsénk.
Sajnos a 1997-ben a Twist Olivérhez volt szerencsénk, amihez nem volt kedvem.
Majd jött 2000-ben a Madáchban a Nyomorultak, 2005-ben az Operaház fantomja.
2010-ben búfelejtés miatt elkezdtem az átlagosnál többször színházba látogatni, mely azóta "függőséggé" vált. Imádom.....
Van egy-két kedvenc darabom, melyet bármikor, bármennyiszer meg tudnék nézni. Tudom, sokak szemében ez már őrület, de tényleg nincs két egyforma előadás.
Próbálom itt megörökíteni a színházi előadásokon látottakat, kedvcsinálás illetve nosztalgiázás céljából.

A színház elvarázsol. Higgyétek el. Tényleg NINCS két egyforma előadás.

Bármilyen fáradtan is érkezem 1-1 előadásra, olyan energiát ad, amitől elfelejtem a mindennapos gondomat, mindennapi életemet.  2-3 órára teljesen ki tudok kapcsolódni, más „világba” cseppenni.

Nagy feladatomnak érzem, hogy valahogy eljuttassam az emberekhez (akinek nem inge; ne vegye magára!), hogy kulturáltan öltözünk fel a színházba, megtiszteljük a színészeket. Nem eszünk és nem beszélünk előadás alatt.
Addig kell ezt is megtenni, amíg még talán ez a folyamat megállítható, visszafordítható. Amíg nem késő! Sajnos a helyzet egyre rosszabb ….

Üdvözlettel: 

Kicsi Hanga