Május 28-án a RaM-ba jártunk, az utolsó Toldi előadáson. 

Kint még aránylag jó idő volt, így csak nem sokkal 19 óra előtt mentünk be az épületbe. Időhiány miatt nem is néztünk körbe, nem figyeltem, hogy most milyen „kiállítás van”. Meglepő módon nem a szokásos hideg várt minket az előtérben. Ennek kifejezetten örültem. 
Az előtérben felfedeztem a rengeteg gyereket, akik egyre hangosabban beszéltek és rosszalkodtak. 

Elfoglaltuk helyünket. Szerencsére a teremben is megfelelő hőmérséklet volt, nem kellett a blézert felvenni.

Nagyon kíváncsi voltam György-Rózsa Sándorra, mert őt eddig csak kisebb szerepekben láthattam, hallhattam, pedig ismerőseim „áradoztak”, hogy milyen fantasztikus ő is, és mekkorát alakított a Mária Evangéliumába néhány évvel ezelőtt.
19 óra után nem sokkal el is kezdődött az előadás. 

A gyerekek pár perc alatt elhallgattak, és szinte végig csendben voltak. 

Nekem volt valami varázsa most az előadásnak, lehet azért, mert tudtam, hogy az utolsó, vagy, mert tudtam, hogy nem szomorú a vége?

A Cd-t is rengetegszer hallottam már, de élőben mindig más, mindig varázslatosabb a zene és a hozzá tartozó körítés. Egy élő előadást semmi nem kárpótol. 

Jó volt újra felidézni a történéseket. Olyan volt, mintha először láttam volna. Az a rengeteg gyönyörű kosztüm. Mindig megcsodálom. 

A táncosok hozták a formájukat, nagyon ügyesek voltak. Szinte már az összeset felismertük. 

Most nem rájuk figyeltem a legjobban, hanem Toldi Miklósra. Sándor játéka egyszerűen lenyűgözött. Szuper hanga van neki is. Olyan jól játszott a szemével is. Volt, hogy könnybe lábadt, mosolygott vele, ideges volt. Nem tudtam nem rá figyelni. 
Egész előadás alatt „le se vettem róla a szemem”. Persze nem volt nehéz dolgom az első sor közepéből :-) . Nem is értem, hogy Ő is miért csak pindura szerepeket kap más színházba. Szándékosan megfosztanak bennünket a jó hangoktól /előadásoktól a fővárosban :-( :-( :-(. 

Sajnos hamar szünet lett megint. 

Akkor újra elkezdtek zsibogni a gyerekek pedig még pörögtek magamban az események. 
Az új kiállítást nem tudtuk megnézni. Valahogy kimaradt, vágytam ki a levegőre. 

Izzott a levegő a második felvonás alatt is. Olyan hatások és élmények értek, amik az előző Toldikon nem. Nem tudom, miért... 

Sose fogom elfelejteni, mikor az első – általam látott – előadáson szegény Gábor belelépett a szegecsbe, azóta mindig izgulok, hogy senki ne járjon úgy. Ez most is végig bennem volt.

Próbáltam az egész előadás minden pillanatát magamba szívni, nagyon rossz érzés volt úgy ott lenni, hogy tudom, hogy nem lesz többet… 

Simon Boglárkát ebben a szerepben még nem láttam, tetszett. Jobban kijött a hangja, mint a Tanulmány a nőkben. Most sokkal jobban tetszett a játéka is. 

Makrai Pál szemébe is láttam a lelkesedést. 

Géza szemében nem láttam a fényt, a tüzet, az örömet, a boldogságot. 

Vagy csak nagyon Sanyira figyeltem???? 

György-Rózsa Sándor volt az est embere, nagyon-nagyon tetszett a játéka, az alakítása, úgy minden egyben. Ő (is) többet érdemelne. Sokkal-sokkal többet!!!!

A legaranyosabb jelenet az volt, mikor Bence kivette Toldi arcából a haját, mikor a „kenyeret vitte neki”. Olyan aranyosak voltak!!!

Természetesen a vastaps sem maradt el. Az álló tapsról megint gondoskodtunk, és szerencsére sokan követték a példánkat. 
Rettentően sajnálom, hogy lekerül ez a darab. Érdemes lenne pedig ezt is adni, hiszen nagy sikere van, ami abból is látszik, hogy a gyerekek is csendben voltak. 

Köszönjük szépen a remek estét megint. Remélem lesz még szerencsém ehhez az előadáshoz és nem évek múlva, hanem a közeljövőben!