Március 04-én végre a Madáchban jártunk. Az Operaház Fantomján… Bérlet. Első sor közepe smile hangulatjel

Nagyon ki voltam már éhezve az előadásra, hisz az a május olyan rég volt…

A kisterembe még Vuk kiállítás volt. Végignéztem nyugodtan a szép kis képeket, rajzokat. Aranyosak voltak, kellemes emlékeket idéztek fel bennem. De ügyes emberek vannak!

Szerdán meg se néztem a szereposztást, nehogy túl korán meglepődjek valamin. ¾ 19-kor még úgy szerepelt a névsor, mint amire emlékeztem 1-2 héttel ez előttről. És tényleg. Azok szerepeltek, akik ki voltak írva.

Mellettünk egy furcsa pár… Pasi előveszi a mogyorót és a nem tudom mit. Mondja a párjának, hogy most kinyitottam, hogy ne az előadás alatt csörögjek vele!!!! Az első felvonás alatt végig eszegettek.

Mai előadás alatt próbáltam kisebb apróságokra figyelni, a díszletben gyönyörködni és azt számolni, hogy hányszor nem az igazi fantom van a színpadon. Jókedvűen ücsörögtem.

Jaj, az az „éj zenéje”, de szép volt. 
Igenám, de a Raoult alakító Homonnay Zsoltnak is igencsak jó kedve volt. Többször jókat mosolygott. Főleg, mikor az 5-ös páholyban ült és nézte az „Il Muto”előadást. De azt nem nézte. Inkább csak nézelődött minden felé. Ha a két igazgatóra nézett, akkor meg jobban mosolygott. Majd innentől nem tudtam, hogy őt figyeljem, vagy próbáljak az előadásra koncentrálni. Azt hiszem, Raoult többször figyeltem, mint szoktam. Kíváncsi lennék, hogy mi történhetett, hogy ilyen jó kedve volt, de ha először láttam volna az előadást, akkor nagyon mérges lettem volna. Így csak mosolyogtam rajta végig. Szegénynek még a szmokingja is falas volt. Előadás alatt folyamatosan Kocsákot, vagy a „tv-t” nézte, mikor kell belépnie. Nem ma volt először…
Sajnos emiatt semmi meghatódottságot nem éreztem a tető jelenetnél. 
Még szerencse, hogy a Fantom „teljesen ott volt (testben, lélekben, hangban” és így visszahozta az „életet a darabba és az előadás hangulatát”.

A Maszkabálos jeleneten úgy szeretek gyönyörködni. Olyan látványos és szép. Majd egyszer csak egy szerpentin landolt az ölembe. Észre se vettem, hogy ki dobta. Egyszer csak ott volt az ölembe. Majd rögtön az jutott az eszembe, mikor egyik alkalommal Weil Robi szemüvegébe beakadt a szerpentin és szépen lógicsált a jelenet végéig. Eddig csak a földről kifele menet tudtunk ilyen „kincshez” jutni. 
A temető jelenet szép volt, de Raoul megint többször mosolygott és így újra könnyedén kiszökkentem a varázsból. Úgy voltam, hogy ma nem fogok sírdogálni, de mikor Christine visszahozta a gyűrűt, akkor azért 1-2 könnycseppet ejtettem. 

Tapsrend alatt Homonnay Zsolt akkora tapsot kapott, hogy csak na. Jól meglepődtem. Lehet tudta, hogy sokan miatta jöttek és annak örült egész előadás alatt? A tapsrend jó hangulatban telt, sokat nevettem. Mi isi huhuztunk a fantomnak.
Weil Robi és Szerednyei Béla aranyosak voltak. Mahó Andi is csodás volt, mint mindig. 
Nem tudom, hogy hívták az „Il Muto” darabban a férjet alakító színészt vagy táncost, de kellemes hangja volt. (Annak is, aki eddig volt, de Őt még nem láttam.), Újdonság volt nekem Pankotay Péter is, mint Operaénekes. Aranyos volt. Sokkal jobban tetszett, mint az Annába nagykövetként.
Az estét Victor vitte. De rég láttam vele a fantomot. Jó volt. Örültem, hogy hosszú idő után hozzá is lehetett szerencsém.