02-án újra a Városmajori Szabadtéri Színpadon jártam. A Bernanda Alba háza című előadáson. 17 órára jegyem volt a cirkuszba is, de a melegre való tekintettel nem volt kedvem „szaladgálni”, így azt kihagytam.

Ezt az előadást azért választottam, mert a Békéscsabai Színházról is sokat hallottam, de eljutni oda nehézkes, ezért ha már itt vannak … Ráadásul nem szokványos darabnak, rendezésnek tűnt, abból a kis áttekintésből, mikor a bérlet előadásokat választottam össze.

Jegyvásárlást követőn nem sokkal olvastam, hogy az egyik szereplő (Kara Tünde) felújító próba közben rosszul lett, kórházba került. Tudtam, de épp anem jutott eszembe a napokban.
Ezért kicsit meg is ijedtem, mikor előadás előtt Béres László rendező elmondta, hogy Tünde még mindig kórházban van. Két romániai fellépést lemondtak, de többet nem akartak. Úgy oldották meg az előadást, hogy Tündét odavetítik régebbi előadásokból vagy csak a hangját közvetítik, melyet a színpad feletti kivetítőn olvasni is lehet… Hát… kellő „jó” hangulatot adott a lelkünknek.

Röviden úgy jellemezném, hogy az Édes Annából hiányolt sokk itt megvolt…mindenféle értelemben.

Nekem nagyon tetszett. Úgy ahogy volt minden. Jól megoldották Tünde jelenlétét, mely csak fokozta az amúgy is „drámai hangulatot”.
Fehér vászon. Írógép hangja, mellyel felírták a Duende fogalmát.. ... „a duende erő, nem pedig cselekvés; harc, és nem gondolkodás. Egyszer egy öreg gitárművésztől ezt hallottam: "A duende nem a torokban van; a duende belülről jön föl, a talpból." Nem képességről van hát szó, hanem valóságos élő stílusról, egyszóval vérről; valami nagyon öreg kultúráról és pillanatnyi alkotásról. Ez a "titokzatos erő, amit mindenki érez, de egyetlen filozófus sem tud megmagyarázni", végső soron a föld szelleme.”

Az előadás kezdetét vette. Poncia, (Kara Tünde) a vászonról megjelent és mesélt (sok minden kavargott a fejemben). „Függöny fel”, Andalúzia. Bernanda Alba férjének temetése. A hagyományok szerint 8 évig gyászolni kell a családnak, így a lányaiknak is, akik inkább férjhez mennének. A kegyetlen özvegyasszony próbál rendet tartani, bármi áron is. Bernanda édesanyja (Nagy Erika) is néhányszor megjelent, fehér ruhát viselt. Mindenki más fekete ruhát hordott, ami kitűnt a fehér díszletből. A legkisebb lány volt a legakaratosabb (Adela – Tarsoly Krisztina), ő küldött leginkább. Még a gyászruhát is levette, zöld ünneplőbe öltözött. 
Különleges színfolt volt Pepe (Vadász Gábor) megjelenése, aki „szinte elérhetetlen a lányoknak”. Különleges hangja és táncjelenetei színt vittek az előadásba, „reménysugár”volt számukra.
Részesei lehettünk a lányok veszekedésének, hiszen többüknek is tetszett Pepe. Végül a „küzdelem” a lányok és a vőlegény között öngyilkosságba torkollik. Az anya ragaszkodik ahhoz, hogy „szüzen temetem el a lányomat”. Hagyomány, „jóhír”, embertelen bánásmód (többek között a lányok bottal való verése).

Az előadásban csak minimális beszédet hallottunk. Inkább eltáncolták a jeleneteket. Nem értek a flamencohoz, de nagyon tetszett. Rengetegszer használták a legyezőiket is, mellyel még kifejezőbbé vált az adott jelenet és az érzés, a hangulat. Ezek mind-mind látványossá tették a drámai előadást.
A történet is különleges volt, részese lehettünk egy másik kultúrának, életnek. De ami az előadás körül „zengett” a fekete ruhák, a tánc, a legyező, a zene (Oravecz Péter (gitár), Bajnay Beáta (cajon)), és az ének mind-mind nagyon egyedivé tették az estét. Művészi volt minden tekintetben. Varázslatos hangulatot árasztott, melynek következtében néha elfelejtettem levegőt venni. A meleg ellenére többször megborzongtam. Az utolsó jelenetnél pedig jött egy kis „szél” a színpadról, melytől teljesen az előadás hatása alá kerültem.

Ez volt a nagybetűs ELŐADÁS. Nyomasztó, sokkoló, de mégis látványos, különleges. Hogy a tánc miatt? Nem hiszem. Úgy egyben az egész. Remekül megoldották Tünde „hiányát”, mely szomorú és fájdalmas volt minden egyes jelenetében. Bernanda Albát alakító Kovács Edit a tapsrend alatt is olyan „félelmetes” maradt, mint az egész előadás alatt. A hatalmas vastaps magáért beszél. Még az egyik szereplő virágot is kapott.

Elég megborzongva hagytam el a környéket és szedtem a lábaimat a sötétben.
Másnap vettem is jegyet a Thália színházba, ahol a „VSZF 2015” keretén belül lehet megtekinteni ezt az előadást, remélhetőleg Kara Tündével kiegészülve…

Összességében a 7 előadás közül 4 előadást láttam. Különleges volt mind a 4 – és gondolom a többi 3 előadás is – és mégis teljesen más. Más műfaj, más hangulat, más érzések.

A Vitéz Mihály című előadást egy mondatban: ismerkedés a magyar történelemmel címmel jellemezném. Kár, hogy olyan nagyon hosszú volt. Persze, ha nem utólag elevenítem fel a történelmi tanulmányaimat, akkor biztos más lett volna.

A Figaro házassága egy igazán könnyed, szórakoztató, vidám, kikapcsolódást okozott, különleges és emlékezetes jelmezekkel, jelenetekkel.

Édes Anna tetszett a legkevésbé. Jó volt, látványos. Semmi negatív dolog, de hiányzott belőle az a „különlegesség”, ami a többi 3-ban benne volt.

Bernarda Alba háza. Az minden szempontból különleges számomra, hiszen ilyesfajta zenés-táncos előadáshoz eddig nem volt szerencsém. Így nagyon érdekesnek találtam. Figaro és ez mellett kellett „döntenem”. Ezt választottam, mert a „drámaibb”, elgondolkodtatóbb előadások közelebb állnak hozzám.

Mások mit láttak? kinek, melyik hogy tetszett?