Másfél éve sűrűbben járok Budakalászra és ott a HÉV megállóban fedeztem fel az Ivancsics Ilona és Társulata plakátjait. Szimpatikus darabokat játszanak, de hát BKV-val elég megközelíthetetlen helyen. Mindenesetre a hírlevelükre feliratkoztam. 
Néhány hete értesültem arról, hogy a Duna palotában lesz a Lila akác című darab, melyet a Beregszászi Illyés Gyula Színház ad elő, az Ivancsiscs Ilona és színtársai közbenjárásával.

Szeretem a határon túlról érkező társulatokat van bennük valami különleges (persze lehet, hogy csak én látom bele).  A Lila akác című darabhoz néhány évvel ezelőtt volt már szerencsém a Magyar Színházban, ahol kellemesen szórakoztam.

A Duna-palotában még sosem voltam, így ezért is szerettem volna menni. Persze, mikor igent mondtam, akkor eszembe nem jutott, hogy aznap este lesz a „nagy focimeccs”.

Sajnos esőbe kellett indulni. Kihasználtam a kis telepi buszunkat, ami ki tudja meddig lesz J

Hamar odaértem, még a Bazilikába is be tudtam menni és néhány percet ott is töltöttem.

Onnan 1 perc alatt a Duna-palotába értem. Az épület olyan gyönyörű, mint a képeken. 
Az előadásra a 2. emeleti terembe került sor. A jegyem a 2. sor majdnem közepére szólt. Remekül láttam.

Kedves, szimpatikus közönség volt a környékemen. Az előadás nagyon aranyos volt. Jókat mosolyogtam, mindkét felvonás alatt és ezt tették a környeztemben ülők is.

A díszlet egyszerű volt, de mégis volt benne valami varázslatos. (Persze lehet, hogy csak a terem varázsa, hangulata mondatja ezt velem.)

A történetet nem kell bemutatnom senkinek,  gondolom,  mindenki ismeri.

Az előadás tündéri volt, tele volt humorral, kedvességgel, bájjal. A színészek nagyon jól játszottak, Ferenci Attila (Csacsinszky Pál) énekhangján meglepődtem és nagyon tetszett. Az utolsó jelenetnél, mikor elénekelte a Lila akác című nótát majdnem megkönnyeztem. A többiek játéka sem hagyott kivetni valót magából (Orosz Melinda, Szabó Imre, Domáreckájá Júlia, Vass Magdolna, Kacsur András, Orosz Ibolya, Béres Ildikó).

A megérdemelt vastaps sem maradt el.

Az eső továbbra is esett, de már nem annyira. Hazafelé tartva egy kávézó előtt mentem el, kivetítő foci meccs. Hirtelen tanakodásba kezdtem, hogy beüljek-e és megnézzem e a II. félidőt (épp akkor kezdődött a szünet), vagy ne. Végül a nehogy azért, mert nézem… helyett inkább előkerestem a telefonom, Kossuth rádiót megkerestem, fülhallgató a fülembe és hajrá! Hamar hazaértem volna, de a hátralévő 25 percet sétálgatással töltöttem, olyan jó kis hangulat jött megint a rádióból, mint az olimpiák idején szokott lenni.