11-én az Angyalföldi ballada főpróbáján jártam. (Megint maradt jó néhány szabim, így a tavalyi évhez hasonlóan erre a péntekre is beszerveztem egy délelőtti színházat az esti koncert előtt). Természetesen az első sorba szólt a jegyem. Mostanában lelkileg nem vagyok épp a toppon, de minek veszek mindent a szívemre, én vagyok a buta... Nemrég mondtam is valakinek, hogy ha a napokba mennék Én, József Attila előadásra simán végig tudnám bőgni. 
Az viszont eszembe nem jutott, hogy az Angyalföldi ballada főpróbáján ezt megteszem. Még magam is meglepődtem, de tényleg így tettem. Szinte az elejétől a végéig. (Nyilván, ha jobb kedvű lennék, akkor ennyire nem érintett volna meg.) Szívembe hatolt rengeteg mondat, átkötő szöveg. Minden karakternek – azaz inkább az általuk elhangzott mondataihoz – az ismerőseim közül találtam megfelelő személyt. Ez a viselkedésükre is jellemző volt. Az a rengeteg „valóságos elhangzott mondat” és gondolat, mint ha átvitt értelemben az én életemről szólna. Úgy éreztem magam, hogy a „történelem” ismétli önmagát bizonyos helyzetekben……… 

Néhány gondolatot írok a darabról is, bár hosszabb elemzésbe nem mennék bele, hiszen eddig talán 2-3 előadás ment belőle, nem akarom elárulni a történetet. Az előadás nagyon megérintett. Tetszett a díszlet és a színészek játéka.

A 60-as években járunk. 2-3 helyszínen játszódik a történet (Csavargyár; Szabóság előtt, Bérház, ahol Vince és Gabi lakik). A csendes, szerény; vidékről Budapestre érkező Makra Vince (Zöld Csaba) is elmegy a csavargyárba dolgozni. Szakály Jani (Chajnóczki Balázs) Vince barátja – aki Csabával ellentétében hangoskodó, „bulizó” – bemutatja Vincét egy fiatal lánynak, Gabinak (Korponay Zsófia).  Gabiról tudni kell, hogy elvált; van egy kisfia. A férje – Tóth Feri – (Ömböli Pál) börtönben van. A történet a kettejük kapcsolatáról szól, miközben megismerkedhetünk a ház lakóval, az akkori élettel. Ballada lévén nem várhattam és nem is kaptunk boldog és szép befejezést.
A történetet Balázs Fecó és a Korál zenekar zenéi tették hol könnyedebbé, hol fájdalmasabbá.  Meglepődtem, mert elég kevés ismerős számot véltem felfedezni. Nem is nagyon erre figyeltem, hisz, teljesen a darab hatása alatt voltam, pedig a szerelmi történet része nem foglalkoztatott annyira, inkább az elhangzott mondatok és szavak hatottak rám mélyen. 
Tetszett a fiatal Kopornay Zsófia alakítása, de nem láttam benne, hogy olyan otthonosan mozogna a színpadon, mint a többiek. 

A Sorotárnét alakító Galamos Erzsi!! ÁÁÁÁÁÁÁÁ!! Remek alakítást nyújtott. Nem, ez annál több volt.

Röviden összefoglalva egy kellemes és megható előadást láthattunk. Majd egyszer újra megnézném, de nem mostanában, mert „frissek az élmények”.