14-én kezdetét vette az október óta várt hetünk. Többen beköltöztünk erre a hétre a Madáchba.  3 Anna Karenina és 6 db. Én, József Attila! Kivételesen most az összes jegyünk a jobb oldalra szólt, már rég jártunk ezen az oldalon. Jó lesz a másik oldalról is újra megnézni az előadásokat. Anna Kareninával kezdődött a hét első 3 napja.

Kezdésnek szinte a legjobb szereposztáshoz lehetett szerencsénk.  A 3 előadás közül csak mára szólt az első sorba a jegyem. Ki is élveztem minden pillanatát. Jött az illat, a levegő, a füst, a minden.
Kellemes, nyugodt, jó hangulatban foglaltam el a helyemet. Újra rájöttem, hogy imádom a zenéjét. A darabot, mindent.
Nem sok újítást véltünk felfedezni, csak azt, hogy Levin a baloldalról érkezett a színpadra az első jelenetben; a Velencei jelenet alatt akkora füstöt kaptunk, hogy deréktól lefelé nem láttuk a színészeket. Még akkor is füst volt, mikor Karenin már ébredezett az ágyban a következő jelenetben. A legnagyobb meglepetést az új Szerjózsa (Draskóczy Balázs) jelentette nekem. Meglepődtem. Furcsa. Telik az idő. Nekem hiányzott Dani (persze a honlapon erre semmi utalás nem volt – csak utólag).

A darabról most nem írok külön, mert már sokszor megtettem.

Figyeltem pl. Levinnek a fűszálát, amit az első jelenetben használt. Még az II. felvonás közepén is ott volt a földön, de nem tudom, végig maradt-e. Egy szalag is kint maradt, de arra sem emlékszem, mikor tűnt el.
Úgy ültem be, hogy, érzéketlen leszek és csak nézek, nem leszek elfogult senkivel…

Sajnos Sasinak megint sikerült levennie a lábáról szinte már a 2. jelenetnél….
Victor haja tetszett, újra megállapítottam, hogy szép a keze. De nekem túl Attilkás volt. Végig úgy nézett, mint ha „ott kellene”; régen Annába nem volt „ennyire félelmetes”. Még a romantikusabb pillanatokban is keményebb maradt a szokásosnál is.
Levin hangja csodás volt ma este is.
Lilla volt az est fénypontja természetesen. Jól nézett ki, csinos volt, megfiatalodott, ragyogott. Újjászületett. Viszont nem láttam akkora „bánatot, fájdalmat” a játékában, egyértelmű volt, hogy a szíve Vronszkijé és nem éreztem tipródást benne.

Örökös problémám, hogy Kittynek jók-e a Madáchos szereplők. Mahócska kor és kinézet alapján igen, de ma rájöttem, hogy arcilag, hangilag Anikóé a szerep. Sajnos nekem ma Andi volt a leggyengébb láncszem. Szikár hideg arc (nekem nem jött át, hogy egy szerelmi bánatban szenvedő 17 éves lányról van szó), nem tudta eljátszani a fiatal 17 éves lányt, bár az alakja meg van hozzá. A hangja nagyon éles, idegesített. Nekem olyan érzésem volt vele kapcsolatban, mintha valami gazdag „menő”, műkörmös, plázacica leköltözik vidékre a földet művelő párjához és nem találja a helyét. Ahogy ránézett Annára, mikor jött Vronszkijt keresni, „kikaparom a szemedet” érzésem volt. Nekem a regény alapján egy kedves, alázatos lány él az emlékezetemben.

Ladinek Judit igazi NŐ volt ma este is és szerencsére ma este sem éreztem visítozást a hangjában.
Örültem a sok ismerős táncosnak, mintha haza jöttem volna, arcról szinte az összeset ismerjük már.
Továbbra is a kedvenc jelenetem a bál és az esküvő. Az esküvői résznél borzasztóan hiányzott Vikidál Gyula. Nekem ő a PÓPA. Nélküle nincs olyan varázsa a jelenetnek, de Barabás Kis Zolit is kedvelem, ő is jó, csak…
Kitty esküvői ruhája gyönyörű. Neki jobban áll, mint Anikónak. Persze az összes többi ruhája is szép, elegáns. Ez az esküvői rész, mindig lenyűgöz.  A bálon a táncosok kecsesek, szépek, csinosak és olyan érzésem van, mintha ott ülnék a bálon, gyönyörködnék bennük, figyelném az eseményeket és én is „összesúgnék” Annáék mögött.

IMÁDOM A DARABOT!

Az örök problémám, hogy kit is sajnáljak, kinek adjak igazat. Ma egyértelműen Karenint sajnáltam, és Vronszkijon éreztem azt, hogy ő nem tett bele mindent a kapcsolatba és nem állt ki Anna mellett. Borzasztó lehetett Annának, hogy akkor még nem volt divatja a vallásnak; ha Karenin belement volna, lehet Anna és Vronszkij boldogok lehettek volna. Ki tudja, milyen sokan lehettek hasonló cipőben, csak ők nem merték felvállalni. Anna erős volt, hogy meg merte lépni ezt. Sajnálom és talán meg is értem, hogy az öngyilkosságot választotta.

A miét, az Álmot küldj halálos éjt és a Kibékülés jelenetek csodálatosak voltak.

Mélyről jövő, fájdalmas, lélekig hatoló az egész mű.

Az utolsó előtti jelenet szívbemarkoló. Az állomáson „ott van mindenki”, Anna beszél hozzájuk, hozzájuk ér. A szereplők mozdulatlanok, rá sem néznek, hiszen valójában nincsenek ott. Az az igazi döbbenet, mikor tudjuk, hogy Anna eltökélt és ezen már változtatni sem lehet.

Összességében 5 pontból ezt átlagos 4-re értékeltem.

Sok sikert Szilviának a kedd-szerdai estékhez!