3 napos Balatoni konferencia után fejest ugrottunk a Zeneakadémián megrendezésre kerülő BME-s koncertre (120 éves a műegyetemi zenekar). Ez több okból is fontos/kiemelkedő esemény volt részemből. Egy részről azért, mert lassan 2-3 éve egyre többször előfordulok a Zeneakadémián, ahol egyre jobban érzem magam. Otthonosan még nem mozgom – de most, hogy megtudtam, hogy az alaksorban több mosdó is a rendelkezésünkre áll –, de egyre jobban át tudom magam adni a komolyzenének, stb. :-). A másik ok, ami miatt ma ide jöttünk, az az, hogy 2 kollégánk is szerepelt az eseményen, mint csellisták.

Én régen azt gondoltam, hogy aki komolyzenével foglalkozik, az biztos nem egészen „komplett”, de nem rossz irányba, csak olyan… azt gondoltam mindig, hogy az ilyen szimfonikusokkal nem lehet miről beszélni, mert elvontak. És közben meg kiderült, hogy ők is emberek, sőt több lábon állnak, mert zenélnek, dolgoznak, stb. És még normálisak is :-) 

Természetesen az első sorba (is) vettünk jegyet, több kollégánk hátra, mert magasak, nem szeretnek elöl ülni, stb.
Én persze nagyon élvezetem az első sort, mint mindig, de azért többször elgondolkodtam, hogy szegény kollégánk, aki pont szembe ült velünk és csellózót vajon mennyire zavarta a látványunk, mennyire volt feszélyezve, hogy látta, hogy ott vigyorgunk 3 méterre tőle. Sajnos a másik ismerősünk hátul ült és őt nem igazán láttuk, csak a 2. felvonásnál, mikor jöttek be. Így lehet neki jó volt, hogy nem látott minket.
A koncert előtt volt egy kis beszéd, amit az iskola lektora (Józsa János) tartor. Jaj, de rég hallottam már iskolai beszédet J El is felejtettem, milyen az. Adatokat, számokat, statisztikát mondott, nem volt hosszú, érthető volt és kicsit még érdekes is.

Talán 20 óra körül vette kezedét a 2 felvonásból álló koncert.

Az őszintét megvallva, még mindig nem tudom megismerni a hangszereket külön-külön, de azért alakulgat. Csodásan szólt a zenekar együtt. Olyan nagyszerű lehet hangszeren tudni játszani. Egyik hangszer szebben szól, mint a másik.
A karmester (Erdélyi Dániel) nagyon aranyos volt, mosolygott, – szemmel láthatólag élvezte az egészet –, szegényen majdnem úgy folyt a víz, mint néhány éve az  ODZ-s koncerten a Főtéren az akkori karmesterről.
Amúgy valóban meleg volt, én sem fáztam. De (nekem) nem hiányzott a légkondi.  

Az első felvonásban Liszt Ferenc Les Préludes-ét hallhattuk.  Az első pár perc még talán ismerősnek tűnt valahonnan. Majd egy klarinétos fiú (Tóth Gábor) következett (Carl Maria Von Weber: Esz-dúr klarinétverseny OP. 74). Azt a vége felé kicsit untam, biztos azért, mert nem tudtam hova tenni, mert ilyet még nem hallottam. Persze a többi zenész is játszott közben, de a főszerep a klarinétosé volt. Azért annyira nem volt rossz. Kicsit sajnáltam őt, mert szemmel láthatóan ő sem fázott.

A 2. felvonás nagyon tetszett. Johannes Brahms: 4. szimfóniáját hallhattuk. Ráadásként pedig egy néhány perces részletet, amit mindenki ismert. Nem véletlenül, mert Johannes Brahms: I. magyar tánc-ból egy részlet volt.
Ügyesek voltak, szépen szólt minden. Hibát nem vettem észre – honnan is vehettem volna – J. Remélem máskor is fel fognak lépni és mi is meg tudjuk majd nézni őket :-)

Előadás után összeszedtük a kis csapatunkat, beszélgettünk kicsit és örömködünk, majd mindenki hazafelé vette az útját.
Gratulálok Tündi és Bálint :-)
 
Reszkessetek, viszem a jegyeket dedikáltatni!!! :-) A dedikálás megtörtént! Köszönöm!