Május 27-én az Arénában jártunk, mégpedig a Shrek című musicalen. A film anno tetszett, még moziban is láttam az egyik részt (szerintem az óta nem voltam moziba sem). A musical annyira nem vonzott, mivel a szereplők közül nem sokan mozgatták a fantáziámat. Anyum viszont szerette volna megnézni, így vele tartottam. A szokásos olcsó szektorba vettünk jegyet. 
Korán elituntunk, kényelmesen érkeztünk a helyszínhez. Ott ért az első meglepetés. Nem voltak biztonsági őrök, nem volt semmi motozás. Azt hiszem, ennek nem örültem. Mitől másabb ez a rendezvény a többitől? Vagy már nincs „terrortámadás veszély”?. Bent ért a második meglepetés. Sehol egy szórólap, egy plakát. Igazából engem a szereposztás érdekelt volna. Jó-jó a főszereplőket tudtuk, de nem hittem, hogy csak az az 5-6 szereplő játszik. 
Szép lassan gyülekezni kezdett a nép. Az esti előadás ellenére sok gyerek is érkezet. Minden „híresztelés” ellenére teltház volt! (Az, hogy fizetős vendég volt-e mindenki vagy nem, azzal nem foglalkoztam. Én fizettem :-) Ez amúgy se szokott sose érdekelni.) 
A szereplők alteregói a földszintem mászkáltak egy rövid idegig, akikkel fotózkodni is lehetett.  

Körülöttünk rengetek gyermek, szimpatikusak és kevésbé szimpatikusak egyaránt. A mögöttünk lévő kislány tündéri volt, csendben figyelt és nagyon képben volt, de a barátnője! Kommentálta az eseményeket, kiabált, be nem állt a szája. Szegény nagymamája szemmel láthatón teljesen kikapcsolt és nem vett tudomást a csicsergéséről, rá sem szólt. A kis barátnő szólt néha rá. Szerencsére a légkondi sem üzemelt, pedig erre is fel voltunk készülve. 

Az előadás 19 óra után néhány perccel kezdetét is vette. A díszlet (Kentaur) meseszép volt. Fák, erdő, kastély, stb. Nekem jobban elnyerte a tetszésemet, mint a Nyomorultak díszlete. Nemcsak a színvilága miatt. Nem volt túldimenzionálva, giccses sem. Tényleg mesésnek tűnt. Tetszett….
A jelmezekkel sem volt bajom (Kovács Yvette Alida), a maszk már egy más kérdés. Valahogy az annyira nem jött be, bár lehet, a távolság miatt. Az óriási színpad mindkét oldala mellett 1-1 kivetítőt is láthattunk. Azt hiszem, sokszor néztem azt, mivel a távcsövet otthon hagytam, mivel úgy gondoltam, úgyis lesz motozás, táska nélkül érkeztem. 

Az előadás? Arról egy kicsit később. Most minden egyéb, aztán a végére a történet. 
Azt gondolom, hogy minden fellépő méltán boldog és elégedett lehet, hogy egy ekkor színpadon és egy ekkora közönség előtt szerepelhetett. 
A főszereplők, hogy mennyire tartoznak a kedvenceim közé, azt most hagyjuk, próbáltam függetleníteni magamat, ami azt hiszem, sikerült is. 

A Farquaad-ot alakító Serbán Attila tündéri volt, szerethető. A hangja bezengte az egész arénát, átkozottul jól énekelt és játszott. (Ha nem lettem volna egy olyan musical +-on, ahol Merán Bálint is Farquaad-ként adott volna elő egy számot, akkor most nem értettem volna, hogy Serbi, hogy lett ilyen picike.) Térden állva volt egész idő alatt és egy kis köpeny volt előtte, így a lába nem látszott ki. A sötét paróka szépen kiemelte a kék szemeit (bár ez szerintem csak a kivetítőn látszódott rendesen). Azt hiszem, nekem gondolkodás nélkül ő volt az előadás legjobb szereplője. Játékilag is hangilag is. Játékilag – könnyebb helyzetben volt, mint néhány társa –, mivel neki nem volt maszkja, így könnyen tudott az arcával (is) játszani. Sokkal szimpatikusabb jelenség volt, mint a filmben. Több bánatára fény derült, jobban sajnáltam, mint a filmben. Nem, a filmben nem is foglalkoztam vele, teljesen hidegen hagyott a jelenléte. 

Az este kellemes meglepetése Tóth Gabi volt. Nem tartozik a kedvenceim közé, élőben még sosem volt hozzá szerencsém. Hangja kellemesen meglepett, TV-n keresztül sosem jött át nekem, hogy ennyire erős hanggal és hangszínnel rendelkezik. Nővéréhez jó néhány évvel ezelőtt Kecskeméten volt szerencsém. Ő nagy csalódást okozott akkor (de szerintem ezt meg is írtam akkor). Gabi teljesen más hatást váltott ki belőlem. Az ő hangja is bezengte az Arénát. Az, hogy alkatilag mennyire illett a Sárkány szerepére, az vitatható, de nem lehet minden tökéletes. 
Csonka András Szamárként nem okozott csalódást – természetesen – magához viszonyítva. Szerintem túlszárnyalta azt, amit előre gondoltam róla és vártam tőle. De azért Kerekes József megszokott Szamár hangja nagyon hiányzott… 
Szinetár Dórát láthattuk Fionaként. Aranyos, kedves. Kellemes hangszín és hang, de valami mégis hiányzott és nem tetszett annyira. Azt hiszem az, hogy nekem a filmben egy szimpatikus karakter volt, itt este viszont kicsit agresszív, akaratos, kicsit „szőke cicababás”. Mindemellett kicsit gonosz  tulajdonságokkal is felruházták. Így a karaktere nem volt olyan szimpatikus, mint a filmben. Talán nem is bántam volna, ha nem az Ogrét választja, hanem a királyt.
Juhász Leventét láthattuk Pinokkióként. Előadás közben esett le – miközben épp unatkoztam kicsit –, hogy fiatal kora ellenére azért ez igazán megtisztelő lehet neki, hogy ő is bekerült ebbe a csapatba és felléphetett az Arénába. 
Ogreként láthattuk és hallhattuk Feke Pált, aki hatalmas csalódást okozott. Igen, meleg van (volt), hatalmas maszkot viselt, ami akadályozhatta a beszédben, mozgásban, de akkor is. Szerintem egy ilyen előadáshoz ő kevés volt. Hatalmasat csalódtam és semmi sem tetszett benne belőle. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy gyenge volt. Amatőr színvonalú. Persze-persze Nyomorultak dömping, de többen is szerepelnek benne és ma is itt voltak!!!! Nyilván nehéz volt Gesztesi Károly megszokott Ogre hangját nélkülözni. Mindenki vele azonosítja Ogrét. De egy jó ének/beszéd hang ezt sokszor feledtetni tudja!
Vadászként (később törpeként) láthattuk az én egyik kis kedvencemet Sándor Dávidot, akit az eslő kiejtett szava után felismertem :-) Így voltam Simon Boglárkával is (mézeskalács baba); viszont Sári Évit nem tudtam elsőre beazonosítani :-(… 

És akkor most néhány gondolatot írok a történetről, mellyel lehet, nem leszek közkedvelt, de ez van. Nekem pokoli csalódás volt. Nem tudom, hogy azért-e, mert a filmet vártam, de nem hiszem, hogy csak ezen múlott. Azért sem hiszem, mert a musical története végül is a filmre épült, sok részlet megegyezett azzal, de rengeteg újdonsággal is szembe találhattuk magunkat. Többek között azzal, hogy a kis Ogréra és a kis Fionára nem volt szükségük a szüleiknek ezért elküldték őket hazulról még 7 éves korkuban. De ez még hagyján. Azt hiszem, nekem a nem túl vicces poénokkal volt problémám. Kakik, pukizások, büfögések, GPS – okos telefonos utalások – felesleges kiabálások, stb. A mesefigurák énekeltek egy dalocskát, nem vagyunk Gáz Gézák? És a főszereplők egy Gáz Géza feliratú lepedővel végigmentek a nézők között. Nekem a gagyi és az „alja kategóriába” tartozott.  Annyira olyan érzésem volt végig, mintha az amerikai gondolkodást és „színvonalat” akarnánk ránk vetíteni és erőltetni (vagy íme a jövő és pár év múlva mi is „ezen a szinten” leszünk?). Néha kaparni tudtam volna a nem létező falat. Kemény, idegesítő és csalódott perceket éltem át. És én azt hittem, hogy a sok kis gyerekkel lesz majd a legnagyobb problémám… De nem, a történettel volt. 

Azt hiszem, a „mű” összességében nem jött át, nem lett a kedvencem… És bőven elég volt egyszer.  Igazán kíváncsi lennék, hogy a gyerekeknek ebből mi jött át, nekik mi tetszett, stb. 
Természetesen, mikor vége lett az előadásnak, függöny le; szereplők ki, tapsrendre fel! A földszinten ülők elindultak… Már megint a drága jegyesek! Még mindig nem értem, hogy minek jönnek az ilyenek színházba!! Legyenek már annyira tisztelettudók, hogy megvárják a tapsrendet! De nem, az túl kulturált dolog lenne!!! 
És a tapsrendnél ért a legnagyobb meglepetés! Egyesével bemutatták a szereplőket (így tudtam meg, hogy Batát Ati is szerepelt egy mesefigura szereplőjeként, stb.) Megérkezett a rendező, jelmez-díszlettervező, koreográfus, fordítók (Szente Vajk, Galambos Attila), stb. és egyesével bemutatásra is kerültek. Ez nagyot dobott nekem az est hangulatán és színvonalán! Nem mondom, hogy feledtetni tudták a szórólap hiányát – azok nagy része úgyis kukába landolt volna –, de legalább tisztességesen minden fellépő és készítő bemutatásra került. 
Az, hogy megérte-e az árát (legolcsóbb kategória) azt igazából nem tudom eldönteni. De megint bebizonyosodott az, hogy az Arénába csak a 325-ös szektorba fogok továbbra is menni.  Ilyet is láttam. Azt hiszem, hogy egyre jobban gondolkodom azon, hogy vajon tényleg érdeme-e mindenből musicalt csinálni? Nem es(t)ünk-e át a ló túlsó oldalára? Most olyan divat lett a musical, pedig 10 évvel ezelőtt is voltak. Lehet, inkább kevesebb kellene, de azok meg legyenek tökéletesek és maradandó élményt nyújtóak.

Azt hiszem, előadást követően két napig nem tudtam eldönteni, hogy merre billenjen a mérleg serpenyője. De ennyi idő távlatából sem tudom. Annyi biztos, hogy látványos előadást láthattuk, az Arénába mindig jó menni, mert különleges hangulata van – de nem színházi –. Meg aztán ezt is láttam. De azt hiszem, színházi előadást kőszínházból, elegáns ruhával és az első sorból szeretek nézni. 
A fellépőknek tuti jó napjuk és emlékezetes estéjük lehetett! És a Madáchosok egy időben két helyen is felléptek (A nyomiba is és a többiek egy része ezen a színpadon).