Ma este láthattuk a szemle 2. versenydarabját. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulat előadását. Igen, azokét, akik tavaly a Bolondok tánca c. TRAGI(komédia) előadással jöttek. Azzal, amelyről a fele ház elment. Azt, ami kínszenvedés volt…TRAGÉDIA!!! Ami valóban maradandó élményt nyújtott mindenkinek, csak nem úgy, ahogy kellett volna.
Ebből adódóan félve ültem be az előadásra. Felháznál kicsit többen voltunk, de nem volt teltház. Előre is ülhettem volna, de a ma esti partnerem hátul jobban szeret ülni, meg aztán sok reményt nem is fűztünk a darabhoz….

És milyen kellemesen csalódtunk. Én legalábbis pozitívan. Jól éreztem magam. Megérintett.

Peter Shaffer Amadeus című darabját tekinthettük meg Béres Attila rendezésében. Béres Attila neve némi reményt keltett, hiszen sok általa rendezett darabhoz volt már szerencsém (Menyasszonytánc, Rebecca, Stb), melyek elnyerték a tetszésemet.
Amadeus – Mozart. Senkinek sem lehet ismeretlen a téma és a mű. Az Operett Színházas Mozarthoz többször is volt szerencsém, majd következett az Újszínházas Mozart – mely teljesen lenyűgözött és a darabban látottak után kezdem nagyobb nyomozásra Mozart ügyben. Majd a filmet is megnéztem, mely ritka tőlem. Hosszú volt, de jó. Hogy mindent felfogjak belőle, többször meg kellene néznem. Az biztos, hogy Mozart mindenhol „őrült” volt, így ma is.

A Belvárosi Amadeus kimaradt, így ezt azzal nem hasonlíthattam össze.

Ma este is Mozart életét ismerhettük meg, csak Antonio Salieri szemszögéből, visszaemlékezéseiből. Az eredeti darab ősbemutatójára 1979 novemberében került sor Londonban. 5 évvel később filmet is készítettek belőle, mely 8 oscar díjat is kapott.
A mai darab bemutatójára 2016. októberében került sor.

A darab cselekménye kitalált, de valóságos elemeket tartalmaz. A fő motívum Mozart és Salieri kapcsolatán alapul. Mozart nem ismerte fel, hogy Salieri nem a barátja, hanem az ellensége. Salierinek jól megy a sorsa, az udvar is elismeri, Mozart tehetségét nem ismeri fel az udvar. Egyedül csak Salieri, de ezt titkolja, a saját karrierje érdekében.

Igazából ugyanazok a cselekmények, történetek kerültek ma is megelevenítésre, mint az általam látott Mozartos darabokban, így ebből a szempontból sok újdonságot nem ismertem meg. Egy dolgon viszont megakadt a fülem, mégpedig azon, hogy 5 éves korában az egyik fellépése után, mikor elájult Marie Antoinette kapta fel. Persze lehet, hogy erről is volt szó az Operettes musicalben, de akkor Marie Antoinette-val nem foglalkoztam; vele csak tavaly óta. Viszont egy dolog maradt ki, hogy nem említették meg a testvére esküvőjét, de ez igazából nem is kellett, hogy része legyen a darabnak, mert nem erről szólt. Megtudtuk, hogy a Varázsfuvola című művében a szabadkőművesek életére utaló dolgok at jelenített meg. (rájöttem, hogy ezt is tudtam, csak elfelejtettem, de már valami rémlik ezzel kapcsolatban).?

Salieri tolókocsiban ül, idős, a halálra készül és emlékezésbe kezd. Így kerülünk a Hausburg udvarba, ahol a két zenész megismerkedik. Betekintést nyerünk Mozart életébe; megismerhetjük kicsapongásait, de nagy tehetségét is. Azt, hogy zenét szerezni könnyen és bármikor tud. Csak az élet más területén vannak gondjai. De ott nagyok. Megismerjük II. József császárt is, aki annyira nem ért a zenéhez és nem nyit az új dolgok felé. Salieri visszaemlékezéseiben felcsendül 1-1 Mozart részlet is, így különlegesebbé és hangulatosabbá téve az előadást.
Szépen eljutunk Mozart szegénységéhez, halálához és a Requiemet körülvevő legendához.
Az utolsó jelent az akkori jelenkor, Salieri újra beteg. Elmeséli életét, hogy egykoron ő volt az udvar elismert karmestere, de egy idő után az ő műveit nem játszották, Mozart lett a „kedvenc”.
 

A jelmezek elegánsak voltak (Pilinyi Márta ) korhűek. Paróka, sötét lebernyegek. Fázni, nem fázhattak benne.. Sok díszletre nem volt szükség (Horesnyi Balázs ), de ami volt az teljesen a darabhoz illett. Sötét; székek, fotel; tolókocsi, zongora.

Nem lehetett egyik karakterrel sem igazán azonosulni, sajnálni, át és együtt érezni lehetett Mozarttal és Salierivel is.

Csodálatos, tartalmas előadásban lehetett részünk.
És megtörtént a Városmajorban is a csoda. Mégpedig az, hogy egy pisszenést se lehetett hallani (főleg a második felvonás alatt). Persze 1-2 ember az utolsó 10 percében elment (de minek??). De néma csend, semmi telefonnyomkodás. Csak a szél és a parkból jövő nevetés, kiabálás, villamos csengetés hallatszott.  A közönség csendben figyelt, izgult és érzett, átélt. Azonosult.  
Szünetben szerintem senki nem ment el, talán mintha többen is lettünk volna a 2. felvonásra.
Egy részem ott maradt. Hasonlót talán a  Bernarda Alba házánál éreztem.

A vastaps nem maradt el. Tökéletes darab.

A színészi alakítások csodásak voltak, bár ezzel tavaly sem volt gond. A Mozartot alakító (Pálfi Ervin ) színészt már tavaly is láthattuk az egyik főszerepben. Salieri ( Balázs Áron) is maradandót alkotott. Egyedül Contanse-t (Pámer Csilla) éreztem kicsit gyengének, főleg az első felvonásban. Több mellékszereplőt pedig tavalyról már megismerhettünk.
De a drámai hatásból ez nem volt el, megtörtént a csoda. Köszönöm. Jól éreztem magam.

Mégiscsak megérte újra megívni őket. Remélem, már a mai napi  darab fog mindenkinek eszébe jutni a Szabadkai társulatról és nem a 2016-os darab. Persze, ehhez a mai estéhez keleltt egy Béres Attila is és egy jó és érdekes alapmű, téma is, annak ellenére, hogy ez sem volt egy könnyű és vidám „nyárra való” előadás.

Amit viszont sajnáltam, hogy semmilyen szórólap nem állt a rendelkezésünkre. Még a tavaly osztogatott fénymásolt papír sem :-(