Május 05-én a RaM-ba látogattunk el, a Radnóti álmok két felvonásban című darabra. (5. alkalommal volt szerencsém az előadáshoz.)

Erre a napra régóta készültünk, már jó időben megvettük a jegyeket. Többen is mentünk (7). 

Időbe odaértünk, így megint sikerült az előtérben körbesétálni. Most szőtt kárpitok, szőnyegek, képek kerültek kiállításra. Eddig ez tetszett a legjobban. Lehet azért, mert én gobelinezek. Minden hasonlított arra, amit a cím takart. Messzebbről jobb volt a képeket nézni, de ezt nem mindegyiknél lehetett megoldani. Nagyon tetszett több alkotás is. Tovább is néztem volna, de hamar elröpült az idő, és mentünk elfoglalni a helyünket. Első sor közepén foglaltunk helyet. „A hozzáértés hiányát nem pótolja a jóindulat hiánya” (Ismeretlen XX. századi magyar bölcs). 
A múltkori hidegre való tekintettel most készültem hosszú ujjúval, sállal is. Szerencsére ezekre most nem volt szükség. 

Sajnos nem volt teltház. A közönség is elég furcsa volt. Néha úgy éreztem magam, mint télen valamelyik Attilkán. Olyan helyzetbe és jeleneteknél kacarásztak a fiatal lányok, ami megint csak érthetetlen számomra.
Mondom én, hogy kell az a 16-os karika :-). 

Az előadás megint fantasztikus volt. Most már egyre inkább kezdem magamévá érezni. Valahogy a mai napon volt rám az egyik legnagyobb hatással, borzongtam bele leginkább. Pedig most próbáltam a leginkább apróságokra figyelni. Végre sikerült felfedeznem, hogy mikor esnek le a függönyök (4 db kicsi fehér). Az utolsó kettő egy időben. 
Továbbra is fantasztikus, amit a táncosok és a színészek a színpadon alakítanak. 
A Magyar hiszek egy – felidézésekor hirtelen vegyes érzelmek és gondolatok jutottak eszembe. Mindig tetszett a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország számnál a különleges kosztümben megjelent emberek. 

A lapátos jelenet durva és nagyon látványos. De a legmegrázóbb még mindig, mikor Radnótit verik”. 

Harsay Gábor ma is fantasztikus volt és persze a többiek is.
A vége felé azt figyeltem, hogy szinte nem is pislognak. Balázs főleg. Mondta a verset és „elfelejtett” pislogni – percekig.. Nagyon …….., látszott, hogy „ott van”. 
Jó volt a tapsrendnél mosolyogni látni. 

Egyre több vers ismerős már, pedig csak itt hallottam. Iskolás koromban a Nem tudhatom volt a kedvenc versem. Aztán egy jó ideig nem foglalkoztam versekkel, mióta „ide járok”, újra eszembe jutott és annyiszor eszembe jut, mikor a városban – Duna-parton járok, és az már nem úgy néz ki, mint mikor én megismertem. 

Továbbra is szívből ajánlom a darabot mindenkinek – 16 év fölött! –. 
Várom a következő előadást, amin remélhetőleg ott tudok majd lenni. 

Köszönöm szépen a csodálatos előadást (megint) és a szép estét.