Június 01-én újra a RaM-ba látogattunk el. A Frank Sinatra című előadásra. 

Kicsit vegyes érzelmekkel vágtam neki az útnak, hiszen az elveimnek oda lett. Nem terveztem, hogy valaha is tehetség kutatós felfedezettet fogok látni főszerepben. De tudtam, hogy a táncosok fantasztikusak lesznek, és kíváncsi voltam Szomor Györgyre, egy másik szerepben is. 

Megint a levegőt választottuk előadás előtt, pedig ígéretes, szép kiállítás van az előtérben (legalábbis abból a pár pillanatból, amit láttam, tetszett.) Szerettem volna perecet venni, mert már régen útnak indultam, de nem volt. Ami sose hiányzott és nem is szeretem a színházba. Nekem a perecről az állatkert jut eszembe, mikor még ott etettük az állatokat azzal. De most jó lett volna. Így csokival csillapítottam az éhségemet. 

Bent a teremben megfelelő hőmérséklet volt és teltház. Gyerekből kevés volt. 
A második sor közepén ültünk, jól láttunk mindent. 

Az előadás érdekes volt, jól elmesélték/eljátszották Sinatra életét. 

A táncosok nagyon csinosak voltak elegánsan felöltözve. 

Vastag Tamás hangjával nem volt bajom, de valami hiányzott belőle. Hiába volt csinosan felöltözve, nem nagyon vonzotta a tekintetemet. Pedig másoknak olyan jól áll a szmoking. 

Inkább a táncosokra figyeltem. 

Ez a zenei világ nem áll olyan közel hozzám, de a legtöbb számot mégis ismertem. 

Azonban egyszer azon vettem észre magam, hogy azon gondolkodom, hogy vajon a barátosném lefutotta-e a félmaratonját San Francisco-ba, vagy most futja. Lehet ehhez közre játszott az is, hogy az előadás is Amerikába játszódott… 

Az első felvonás hamar eltelt. Szünetbe gyors eszmecsere futtatás, csoki eszegetés és vissza a terembe. Középen ültünk, illett időben visszaérkezni, hogy ne állítsuk fel a sort. 

A második felvonásban sem tudtam sokat a főszereplőre figyelni, ha ránéztem eszembe jutott a bátyja és a 2 évvel ezelőtt látott József és a…… előadás, és …. Utána eszembe jutott a februári Anna Karenina, ahol szintén nem Anna volt a domináns jelenség, hanem Betsy és Lídia. 

Nekem a Kis Sinetrán kívül mindenki sokkal dominánsabb jelenség volt. Ez vajon szándékosan volt így? A játéka és ő, mint „jelenség” szimpatikusabb volt, mint Csaba a fentebb említett előadáson. 

Így inkább jobbnak láttam, ha csak a hangjára figyelek, és a táncosokat nézem. 
Jól is tettem, mert egyszer csak előkerültek a függönyök és azokon akrobatikáztak.. Nagyon ügyesek voltak. 

A végén, mikor Szomor György énekelt, nagyon tudtam rá figyelni. De lehet, azért, mert akkor a táncosok is álltak, és nem kellett figyelni rájuk. De ő sem tett rám olyan nagy hatást... Vajon miért?

Nem tudom, mi lehetett a bajom, hogy erre nem voltam annyira nyitott.… De azt hiszem, nekem még a lelkem egy kis része a 17-i fantomon maradt, és leginkább még a Toldin jár az agyam/lelkem (főleg, hogy csütörtök óta folyamatosan azt hallgatom), így ezért is nehéz volt erre az estére hangolódni. 

Az előadás jó volt, tetszett. Egy percig nem bántam meg, hogy elmentünk. Nagyon jó volt, jól éreztük magunkat. Egy újabb látványos estében volt részünk. 

Hétfőn persze utána jártam kicsit Sinatra életének, de időhiány miatt csak pár perc erejéig.. Majd folytatom egyszer…