2015. jan 02.

2014. 06. 27. Dolhai Attila búcsúkoncert – Vác

írta: Kicsi Hanga
2014. 06. 27. Dolhai Attila búcsúkoncert – Vác

dolhai_ossz.jpg

27-én Vácra látogattunk el Dolhai Attila búcsúkoncertjére. Korán odaértünk, volt időnk egy kis városnézésre is. 

¼ 20 körül engedtek be minket. Az álló részt választottuk. Sikerült jó közel kerülnünk a színpadhoz. 
20 óra után néhány perccel az Útravaló nevű funky zenét játszó együttest láthattuk és hallhattuk. A 2 szám után már elég volt – azaz lett volna – belőle, de 55 percet zenéltek. Borzasztó 1 óránk volt, amit olyan el sem tud képzelni, aki nem volt ott. Egy színházba járó, – Attist kedvelő – társaságnak egy ilyen együttes… 

Aztán végre mindenki örömére egyszer csak vége lett a „kínzásnak”, és 21 órakor Attis megérkezett. 
A koncert elkezdődött, közben Vágó Betti is megérkezett, mint vendég. Minden számnál, amiben énekelt, szinte más-más öltözéket viselt. Attis is többször átöltözött a koncert alatt. 
Énekeltek musicalt, örökzöldeket, musicalt, rockot egyaránt. Nem lehetett hiányérzetünk. 
Az este folyamán néhány lufi is előkerült, melyeket feldobtak a színpadra. Attis és Detti visszadobták, rúgták. Egész koncert alatt ezzel Szórakoztunk. 

A hangulat nagyon jó volt, nekem nem tűnt "búcsúnak", csak mikor Betti többször megkönnyezett éreztem, hogy ez mégis valami más estének vagyunk a részesei. 

A végén meglepetésként (nem tudom, hogy tényleg meglepetés volt-e), de közösen Bettivel énekeltünk Attisnak Máté Péter - Azért vannak a jó barátok című számot. Ezzel a koncertnek vége is lett. Szép lassan hazaszállingózott a társaság. 

Találtam egy árválkodó lufit, így felvettem a földről, és hazahoztam :-) 

Rájöttem, én Attilát így kedvelem a legjobban. Ezt az arcát. 

Nem tudom elképzelni, hogy erről hosszú időre meg tudjon válni. Szemmel láthatóan élvezte és szerette minden egyes percét. 

Szerintem idővel folyatni fogja a koncertezést :-)

Szólj hozzá

koncert Dolhai Attila Vágó Bernadett Dolhai Attila búcsúkoncert