23-án „eladtam a lelkem” feladtam az elveimet már megint…...

Az Átriumba jártam. Mikor még szóba került, hogy menni akarok-e, egyből nemet mondtam, de aztán később hirtelen felindulásból, valamiért azt mondtam, hogy megyek. Ahogy közeledett az idő kezdtem megbánni, de nem tudtam túladni a jegyemen. 

Végül eljött az este és indultunk az Őrült nők ketrece című előadásra. 
Most nem éreztem olyan nyomasztónak a színházat, és az előteret, mint előző alkalommal, pedig az előtér mennyezetén egy jó nagy részen kilátszottak a csövek és hiányzott a vakolat. 
Nem is figyeltem, hogy, hogy, hogy vannak felöltözve az emberek, én már szerettem volna túl lenni az egészen. 

Mit mondjak? Azt hiszem, sokkal-sokkal rosszabbra számítottam. Nem volt vetkőzés, hatalmas káromkodás „sorozat” sem. 

Először nagyon furcsa volt a látvány…… Kellett vagy 10 perc, mire megszokjam. Majd elkezdem a magas sarkú cipőkben „gyönyörködni” és abban, hogy milyen jól és „otthonosan” mozognak benne. 

Az egész előadás alatt ezt figyeltem és nagyon irigyeltem a fiúkat, hogy 2x 80 percen keresztül táncolnak, szaladgálnak a 10-15 cm-es cipőkben. Mennyire lehetett kényelmes? Mennyi időt gyakoroltak? Az egyik fiúcskáról azt hittem, hogy csaj, addig amíg meg nem szólalt. 

A főszereplő? 
A rózsaszín zoknijáról és a kis papucsáról először az általános iskolai magyar tanárom jutott eszembe, ezen jól el is kalandoztam percekig. Jól játszott, sok csaj testtartásilag, viselkedésileg, nőiességileg stb. példát vehetne róla, velem az élen… Dicséretes. De a végén, mikor már farmerban jött ki ,meghajolni, akkor már nem tudtam elvonatkoztatni, hogy ki is ő valójában. Elhiszem, hogy jól játszik, láttam is a két szememmel tetszett a játéka, de ettől én nem értek egyet azzal, hogy ennyi helyen szerepel, főszerepekben. Mert….. 

Szerencsére, az x factoros lány nem szerepelt sokat :-)

Ez „is” megvolt. Elég volt egyszer. Nem az én világom. Nagyon nem….