04-én este újra a József Attila Színházban jártunk, a Cigánykerék bemutatón. Elit 3. sor közepe. 

Bőven volt időnk megcsodálni az új székeket, az emeleten az erkély oldalának az új burkolatát is.
Nagyon szép lett. A székek kényelmesek, kicsivel mintha nagyobbak lettek volna. Sok híresség ült mögöttünk, körülöttünk.

Miután kigyönyörködtük magunkat az előadás is kezdetét vette. Nemcsák Károly kijött a színpadra. Majd rádöbbentem, hogy tavaly is itt voltam az évadnyitón, akkor az Aranyembert láthattam. Közösen elénekeltük a Himnuszt, majd elszavalta Szép Ernő Imádság című versét. Tavaly is tetszett, most sem volt másképp.

Ez után tényleg kezdetét vette az előadás. Nem tudtam, mire számítsak, nem volt semmi elvárásom, egyszerűen kíváncsi voltam. A szereposztás meggyőző volt. Szakcsi Lakatos Béla zenei világát a Szentivánéji álomban ismertem meg, ami meggyőző volt, így ez is közrejátszott abban, hogy ezt a darabot is megnézzem. Persze a szereposztás sem volt utolsó szempont.

Jó volt megint sok ismerős arcot látni a színpadon.

A történetet most nem mesélem el, hiszen sokan még biztos nem látták, legyen meglepetést.

Csalódást nem okozott. Nem egy rövid darab, az tény. Érdekes történet, megdöbbentő fordulatokkal. Elgondolkodtató történet.

N. Erika hangja kitűnt a többiek közül, Dórát már régen láttam. Csaba is jó volt. A többieknek jobban tetszett a játéka, hangja, mint a Munkácsyba. Nekem a Szegény gazdagokba hagyott anno mély nyomot, azóta annyira nem. A darab „felfedezettje” számomra - Zakariás - , a festőt játszó Nagy Dániel Viktor volt.

Az előadás zenei világa nagyon-nagyon tetszett.

A díszlet aranyos volt. A festmények szépek és különlegesek. A lovacskás volt a legszebb.

Most nem nézném újra, de majd valamikor, jövőre biztos sort kerítek rá. Még emészteni kell a történéseket...