2015. jan 06.

2014. 03. 22. József Attila közönségtalálkozó

írta: Kicsi Hanga
2014. 03. 22. József Attila közönségtalálkozó

ja_tali.jpg

3-an elindultunk otthonról, időben, elsőre érkeztünk a helyszín elé :-) Amíg várakoztunk és vártuk a többieket, kiderült, hogy egy másik ajtó előtt kell várakozni. Ha látni nem is láthattunk a 3 fiút, hallani hallottuk őket próbálni :-) Hiába sütött ott is a napocska, de kicsit fújt a szél. Ettől eltekintve jót dumcsiztunk és vártuk, hogy bemehessünk. 
Erre aztán sor került és sikerült az első sor, illetve a 2. sor közepén helyet foglalnunk. A zacskókat, szatyrokat megpróbáltuk biztonságos helyre helyezni, nehogy valami baja essen azoknak a dolgoknak, melyeket hozunk magunkkal :-) :-)
Nem sokkal később el is kezdődött a közönség találkozó beszélgetős része. 

Szinte a Thomas Mann című versel kezdődött.. „József Attila” kb. 30 cm-re állt tőlem, ez már nagyon közel volt :-) :-) :-) Olyan szépen szólt a vers, mint a színházban. Ezt követően indult a beszélgetés. A beszélgetés elején megtudtuk, hogy Ágostonnak, Mártonnak és Victornak mit jelentet József Attila az iskolás évek alatt, és hogy ez később hogy változott.. Körbejártuk, hogy az Én, József Attila musical ötlete honnan jött. Majd következett a pályázat és maga a musical. Szó volt a próbákról, a tánc és a bajusz „problémákkal” vegyítve. Egy rész a jövőről és a tervekről szólt. Egy-egy ilyen blokkot / „felvonást” 1-1 dal, versfelolvasás, tombola követett. Kisorolásra került egy (82) Flóra naplója című könyv és egy (30) Én, József Attila plakátocska.

A Tűz töredéke (2005) című cd-ről elhangzott a Karóval jöttél c. szám. A cd-n is nagyon tetszett, de így élőben valahogy még nagyobb hatást váltott ki belőlem. 
Elhangzott még a Kedvesem betegen című vers-is, ami végül kimaradt a darabból. Így első hallásra is nagyon tetszett, megérintett. Ezt a két számot Vizy Márton énekelte, és gitározott hozzá. 

Először Ágoston (IDE ÚJRA A SZERETET JÖN) , majd Victor (KÉSEI SIRATÓ) és utoljára Marci (ESZMÉLET) olvasta fel a kedvenc versét. 
Szép verseket választottak, szépen felolvasták, de Victoré volt a legjobb. Döbbent csend és figyelem volt azalatt a pár perc alatt. Csak a gépek kattanásait lehetett hallani. Nagyon tetszett mindhárom vers. A végén a Talán eltűnök c. vers hangzott el Victor előadásában, miközben Marci gitározott. Ez az átdolgozás is jól sikerült. Hamar eltelt az idő, hallgattam volna még a verseket, dalokat, idézeteket még egy jó ideig :-)
Íme Ágoston kedvenc verse (mert ezt nem sikerült más formában megörökítenem) :-(

IDE ÚJRA A SZERETET JÖN

Fejünkre tapodták a múltat,
Hanem a jövő csak megérik,
Dudvából föl a magas égig,
Mely ízes gyümölcsű embert hirdet.
Már izmainkká lett a szándék,
Tél-túl a szemek már nem sírnak
S volt-göthös anyák szerelmes pírnak
A napot kendőzik magukra.
Szándékoló, roppant kohókból
Már ömlik a vas okos formába
S nótás acél zeng majd, hol máma
És tegnap aranyat imádkoztak.
Az átkok már elátkozódtak,
A vér elvérzett, széjjelmarva,
És elrothadt gonosz hatalma
A gyümölcsdögvesztő rothadásnak.
Ide újra a szeretet jön
S gonoszok vége nyögi jöttét,
Nem mint eddig, hogy leütötték
S a jókat áldozták eléje.
Ide újra a szeretet jön
S mindenkinek fakad bocsánat,
De addig jaj, kik látva látnak
S a vaknak nem adnak szemükből!
1924. jan. 22.

A beszélgetős részt a dedikálás és a vacsora követte.

Ez egy kicsit káoszosra sikeredett (lehet, csak nekem), ugyanis a dedikálással egy időben a vacsorát is tálalták. Kicsit tanácstalanodtunk, hogy mit is csináljuk, de úgy döntöttünk, hogy a zacskók-szatyrok tartalmát oda adjuk azoknak, akiknek hoztuk :-) Őrizze inkább az illetékes :-). Utána meg lesz, ami lesz. 

Vittünk József Attila összes versei c. kötetet is. Sikerült mindhármukkal aláíratni :-) Kiderült, hogy másnak is fog az ezüst tollam :-). Kaptunk dedikáló kártyát és egy kisebb plakátot is. Ezekre is begyűjtöttük a szükséges aláírásokat. A közeljövőben, mikor lesz egy kis időm, a jeggyel, a kártyákkal együtt egy képkeretbe teszem :-) :-) :-) Majdnem olyan volt, mint egy tavaly októberben egy szép őszi szombati napon (adott)-kapott. Ezt is méltó helyre kell majd helyezni :-) 

Mikor a rövid eszmecseréket lefolytattuk és a közös fényképek elkészültek, mi is helyet kerestünk a vacsorához. Nem sikerült egy asztalhoz kerülnünk, mi felmentünk az emeletre. Ott elfogyasztottuk a vacsoránkat. Később a többiek is csatlakoztak hozzánk, így végül mégiscsak együtt volt a „TELJES CSAPAT” az est hátralevő részében :-). Szinte "zárásig" maradtunk. 

Jókedvűen elköszöntünk és mindenki folytatta az estét, a hétvége hátralevő részét.

Az est számomra jókedvűen, vidáman folytatódott tovább. Élményekben, nevetésben gazdag 22-ében volt részem, köszönöm a résztvevőknek. Nagyon jól éreztem magam! 

Több hétre feltöltődtem :-)))

Mikor hazaértem, előszedtem a frissen begyűjtött „kincseket”, elolvastam a plakátot és azt olvastam rajta, hogy „a jegy tartalmazza a vacsorát, valamint egy pohár italt”. Én nem kaptam. Remélem Ti igen! :-) Lehet, ezért voltam olyan szomjas, csak nem tudtam, mi hiányzott? :-) :-( 

Mindent összevéve, tartalmas, különleges napban volt részem, a jókedvem még vasárnap is folytatódott. 

Aki még nem látta a darabot, annak itt az ideje elmenni és megnézni :-)

 

Szólj hozzá

közönségtalálkozó József Attila közönségtalálkozó