Én, József Attila 2015 április! VÉGRE!!! Mindössze 6 előadás az évadban. Nem hagyhattam ki egyet sem. Tudom, tudom, nem vagyok komplett…. De egy olyan előadásról van szó, amit nem lehet nem szeretni. Ami nem egy átlagos, szokványos előadás. Ami… Amiről kár is sokat áradozni, hiszen úgyis tudja mindenki, hogy miről beszélek/írok. Egy előadás, amire egy évet kellett várni……..

Nem szeretnék most sokat írni, mert már annyiszor leírtam….. Elnézést, ha a szereposztást összekeverem, de összefolynak a napok! Szándékosan nem írok le olyan kis apróságokat, hogy pl. melyik előadás alatt mi történt a sállal, stb., ezeket megtartom magamnak, hiszen csak úgyis azoknak érdekes, akik ott voltak, látták, stb.

Szóval, már nagyon régóta készültem rá, testben, lélekben. 2-3 hete minden Attilkával kapcsolatos könyvet, cd-t eltettem messzire, hogy teljesen „kiéhezve”, higgadtan érkezhessek a színházba. Minden szépen alakult, ám keddre kissé benáthásodtam. Aggódhattam, nehogy köhögjek, nehogy sokat keljen orrot fújnom csütörtökön…

Elérkezett a „nagy nap”, a 04. 09.
Az 51. Én József Attila előadás! Ez nekem a 12. Én, József Attila előadás, amihez személyesen lehetett szerencsém.

Izgultam, örültem, nagyon sok minden kavargott bennem. 
Jó volt a sok ismerős arcot újra meglátni az előtérben, nézőtéren, stb.. Félve vallattuk meg egymásnak, hogy többször is fogunk jönni, de ezen egyikünk sem lepődött meg smile hangulatjel 
Rengeteg fiatal, iskolást pillantottunk meg az előtérben. Ennek most kifejezetten örültem, iszonyat kíváncsi voltam a reakciójukra, viselkedésükre.
Első sor közepe. Mivel elég náthás voltam, úgy döntöttem, most a díszletre, „egyéb apróságokra” fogok koncentrálni. Egyrészt azért, mert eddig azt igazán nem figyeltem meg, másrészt meg, azt gondoltam, ha azt figyelem, akkor kevésbé „lovalom bele magam az előadásba”, talán kevésbé fogok pityogni.

Elkezdődött. Teltház.
Úgy megörültem, hogy a „KISFIÚ” a „régi maradt” (Gerő Botond). Milyen kék szemei vannak! Jó volt az ismerős hangokat, dallamokat meghallani, de valami furcsa volt. Valami mást éreztem, mint vártam. Volt valami….
A díszlet egyszerű, de mégis annyi minden van benne. A „vetítések” szépek voltak, mint mindig. De sose tűnt fel, hogy ilyen sokat változott. Nem tudom miért, de ma Vágó Józsefnére esett a „választásom”, őt figyeltem jobban. A reakcióját. Eddig még nem néztem annyira, hogy milyen óvatosan, kedvesen próbálja oldani a feszültséget a beszélgetés közben, stb. Azaz tudtam, de most máshogy figyeltem.

A Mártát alakító Enikő játéka jobban tetszett, mint tavaly, de most sem tett rám nagy hatást, nem „nyűgözött továbbra se el”. 
Victor nagyon „megőrült” az első felvonás végére. Szinte „féltem tőle”. 
Szünetben meg is beszéltük, hogy valami más. Nem tudtuk, mi. Rég volt az az egy év. 
A szünet gyorsan lement, örömmel szaladtunk vissza a helyünkre. 
A második felvonás is jó volt, de több dolog olyan furcsa volt. Vagy inkább a zene? Nem tudom… De nem éreztem azt a drámaiságot, azt a fájdalmat, amit eddig mindig éreztem. Lilla aranyos volt, de most annyira nem győzött meg. Ez nem az Ő „hibája”, de még mélyen bennem van az a gyönyörű Anna Karenina és tőle inkább azt hallanám. De természetesen nagyon szépen énekelt, játszott. 
Barát Atit mindig jó látni; ma Illyés Gyulát alakította. 
Az előadás rendben lezajlott. Minden és mindenki a helyén volt. Azonban még az a „tűz” nem volt meg benne, nem is lehetett, hiszen ez volt az első!

Szerettem minden percét. Szerencsére nagyon jó közönség gyűlt össze. Nem volt az a „megfagyott levegő”, amit már 1-2x megélhettünk, de nem volt beszélgetés, eszegetés, stb. Fegyelmezett, kedves társaság. Persze megbeszéltük, hogy lesz-ami lesz, felállunk és megpróbálkozunk az állótapssal. Szerencsére pillanatok alatt követett minket mindenki. Egy jó, sikeresnek ígérkező „hosszú hétvége” előtt állunk. Jó volt minden és mindenki. Bár az a „katarzis, robbanás”, amit magamtól vártam, nem volt meg. Biztos a nátha miatt.

Addig, addig fűztem az egyik kollégánkat, aki végül rászánta magát, eljött ma este. Nagyon tetszett neki az előadás és Victor alakítása.

Úgy felpörögtem este, mintha „leesett volna valami teher a vállamról”, vagy nem is tudom, de 1-kor még fent voltam.