A darabot (krimi – vígjáték) a Játékszín 2016. márciusában – azaz májusban (csúszás miatt) – mutatta be, de mi csak június 01-én tekintettük meg. Májusra is volt jegyünk, de akkor már megint 2 helyen kellett egyszerre lennünk, így döntenünk kellett. Eladtuk.
A darabra elsősorban Nagy Sanyi miatt voltunk kíváncsiak, meg azért is, mert nem tűnt a szokásos történetnek. (Chazz Palminteri színész magának írta Tony szerepét, melyet Kaliforniában 1991-ben be is mutattak. Ezt követően filmet is forgattak belőle (Palminteri, Cher és Ryan O'Neal főszereplésével). Hazánkban most került először bemutatásra, melyet Csukás Márton, Csukás Barnabás fordított le; Bagó Bertalan rendezett. A jelmez és díszlett tervező sem ismeretlen a színházba járó közönség előtt (Kovács Yvette Alida és Bátonyi György). Ami viszont meglepetés, hogy krimi vígjátéknak írták. Hát, szerintem ez inkább dráma, mint vígjáték.

A színházban teltház volt. Mi meg az első sorban ültünk természetesen. A közönség öltözéke a „szokásos”; inkább farmer és sportcipő, mint elegáns öltözék.

Margaret-et (feleség) Pikali Gerda; Tony-t (bérgyilkos) Nagy Sándor; Jack-et (férj) Németh Kristóf személyesített meg. A Játékszínre jellemző, hogy csak 1 szereposztás van, így tudtuk, hogy nem „fogunk mellé”.

Az igazat megvallva, nem is tudom, hogy mit vártunk, mire számítottunk; de valami másra. Csalódni azonban mégsem csalódtunk, inkább megdöbbentünk. Megdöbbentünk, mert valami vígjáték félére számítottunk és „szerencsére” nem azt kaptunk. Inkább egy drámát. Megdöbbentő történettel. Lélekre ható. Fájdalmas. Szomorú. Elgondolkodtató. Amilyet én szeretek és még a napjainkban is játszódhat. Belebújhattunk a szeplők bőrébe, együtt érezhettünk, sajnálhattuk mindhármukat. Főleg Tony-t és Magaret-et inkább. Drámai volt, feszültség volt a nézőtéren. Persze volt jónéhány néző, akik a legdrámaiabb pillanatban kezdett el nevetni, meg kuncogni, amikor nekem a szívem szorult össze, stb. De sajna már ehhez is hozzá kell szoknunk.

Nagy Sanyi vitte a hátán az előadást. Megismerhettük újra egy másik arcát; aki az elején egy igazi kemény bérgyilkosnak látszik, de a Margarettel folytatott beszélgetése közben kiderül, hogy érző szívű és nem olyan durva, mint amilyennek látszik.
Pikali Gerda is hozta a tőle megszokott remek játékot. Az ő bőrébe is belebújtunk, átéreztük a fájdalmát, a kétségbeesését, vagy azt, amikor feladta „azt tetteti”, miközben sose adja fel és küzd az életéért. Sejtette, hogy a férje megcsalja, de azt sose gondolta volna, hogy idáig jutnak.
A bérgyilkos kezdi megkedvelni áldozatát, majd megérkezik a férj. Megismerjük az ő életét, azt, hogy mennyit dolgozik és mi miatt jutott idáig, hogy bérgyilkost fogadjon föl. És ott a pénz. a páncélszekrényben. Vagy nem?
 Egy boldognak indult házasság 20 évvel később. Miért és hogy jutottak idáig. Ha időben leültek volna egymással beszélgetni, nem fajultak volna idáig a dolgok. Mi lett volna, ha….

Az előtérbe felhívták a figyelmünket, hogy 16 évnél alattiaknak nem ajánlott; stb. A csúnya beszéd miatt inkább. Engem ez nem zavart, mert nem zavar egyébként sem… Szerintem ez ebbe a történetbe beleillett; nem volt hátborzongató számomra.

Engem meghatott, elgondolkodtatott. a darab. Mély hatást tett rám.
Azonosulni nem tudtam egyik szereplővel sem, de valahol mindegyiküket sajnáltam, megértettem és átéreztem. Hasonló dolgok között élünk, még ha nem is pontosan így; de sajnos keveset beszélünk egymással, magunka fordulunk, kifelé élünk, így eltávolodunk a szeretteinktől, stb… Én ezt szűrtem le, ez maradt meg.

Szerintem érdemes megnéznie annak, akit nem zavar a káromkodás, mert az tényleg van benne. De ettől függetlenül szerintem érzelmes, különleges és nem hétköznapi történet, darab.
Cseppet sem bántam meg, hol elmentem. Talán egyszer újra meg is nézném.