2015. ápr 18.

„Én”, mint blog író

írta: Kicsi Hanga
„Én”, mint blog író

Régen, a 2000 évek elején volt egy honlapom, amire olyan saját készítésű képeimet tettem fel, melyek fontosak voltak nekem (alkotásaim, templomok, kastélyok, stb.).  Sajnos az megszűnt és talán a képeim is vele együtt eltűntek.

Egy kedves kolléganőm 2014-ben az amerikai útjáról készített blogot, amit mi folyamatosan követtünk, kommenteltünk.

Az én írásaimat alkalmanként olvasta a közösségi oldalamon, javasolta, hogy készítsek blogot én is. Hiszen nem mindenki használ közösségi oldalt. Ennek eleget téve a „téli szünetben” megalkottam. Nekem is egyszerűbb, mert könnyebben meg tudom majd találni, ha nosztalgiázni jut kedvem, stb. Igyekeztem csokorba gyűjteni, rendszerbe szedni az eseményeket, a koncerteket, önálló esteket szétválasztani.

Az egész 2014-es évet feltöltöttem. Az írások szövegezése 99%-ban ugyan így jelent meg a közösségi oldalamon is a saját nevem alatt. Amennyiben valaki úgy érzi olvasta valahol, akkor az azért lehet. Nem loptam! :-) 

A 2015-ös évet hetenként próbálom feltölteni.
Folyamatosan dolgozok a további 2-3 menüpont feltöltésén is, melyek remélhetőleg hamarosan elkészülnek.
A „koncert” menüpontot nyáron tervezem kibővíteni, mikor a színházak pihennek…

A képeket én készítettem a beszerzett szórólapok segítségével. A színházakat ábrázoló fényképeket én fotóztam. 
Az internetről nem használtam föl egyetlen képet sem, a szórólapokkal/prospektusokkal magam is rendelkezem.

Nem minden felvétel sikerült jól, igyekszem kicserélni, amint sikerül újakat, aktuálisabbakat készítenem.

A címekben szereplő dátumok mellett a zárójelben található számok pl. (5) azt jelentik, hogy az adott előadást hányszor láttam már. Nem pontozás, nem értékelés. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy hányszor láttam. A számokból ki is derül, melyek lehetnek a kedvencek :-) 
 
Nem vagyok szakmabeli, csak egy lelkes színházfüggő ember. Egyetlen célom van. Eljuttatni az előadásokon szerzett élményeket minél több emberhez; színházat kedvelőkhöz és azokhoz is, akik nem szeretnek színházba járni. Ebből adódóan szeretném, ha kedvet kapna valaki az írásaim alapján 1-1 előadáshoz. Amennyiben ez sikerül akkor már megérte. Természetesen megvannak a kedvenc színházi előadásaim, a kedvenc színészeim, melyeket nagy becsben tartok, de nem vagyok elfogult egyetlen előadással/színésszel sem.  

Nem vagyok gazdag. Nem járok nyaralni, nem járok bulizni, moziba, csak színházba. Feltölt. Kikapcsol.

Észrevételeiteket, véleményeteket várom. szívesen veszem a kritikákat.

Bízom benne, hogy sikerül kellemes perceket eltöltened az oldalamon és kedvet is kapsz egy-két előadáshoz is.

Üdvözlettel:

Kicsi Hanga

Szólj hozzá

én rólam