14-én elérkezett a Julius Caesar…. Jaj, de nem volt kedvem menni…. Senki nem akart anyukámmal tartani…
Első sor széle….

Először egy díjátadás volt. Várkonyi Zoltán díj, melyet minden évben egy olyan dolgozó kap meg, aki a „háttérben dolgozik”. Idén egy olyan (férfi) öltöztető hölgy kapta meg a díjat, aki 1987 óta dolgozik a Vígszínházban. Megtudtuk, hogy a baloldalon öltöznek a férfi színészek, jobb oldalon a hölgyek, már 120 éve.
Eszenyi Enikő adta át a díjat. Sántított. Tegnap este még semmi baja nem volt. Vagy csak jól titkolta?
Díjátadást követően elkezdődött az előadás…

Most nem leszek kedvelt személy…de mivel mindig őszinte vagyok, most is az leszek.

Röviden: valami akciófilm „szerűség” (vér, fröcskölő vér, kommandós ruha, gépfegyver) részese lehettem, ahol „végre” nem csak a szinkronhangokat hallhattam, hanem a hozzájuk tartozó arcokat is.

Engem meg nem tud film lekötni (azaz nagyon ritkán)… alapzajnak jó, szeretem az ismerős hangokat felfedezni és ennyi.. De „filmnézés közben” mindig kell valami pótcselekvést végeznem. Amennyi meg megmarad a filmből, az nekem bőven elég. Mivel úgy éreztem magam, mintha valami filmet néznék, így súlyos perceim voltak. Néha nem tudtam mit kezdeni magammal.
Lehet, néhány perc ki is maradt…. de ez az első felvonás közepén volt. Ekkor a jelenetben szereplő órát néztem. Néztem, ahogy múlik az idő…, hogy valami pótcselekvés is meglegyen.

Ennyi….Szenvedtem…néha… nem azért mert nem tetszett. Vagy nem tudom, hogy tetszett-e. Rosszabbra számítottam.

Az elején még elvoltam. Stohl András (Marcus Antonius) futócipőjében gyönyörködtem. Szép színe volt.
Elvoltam. Nagyon tetszett, mikor az esőben találkoztak és megbeszélték a teendőket. Hova folyt az a sok víz, ami abból a néhány zuhanyból jött? Majd eztán jött a szenátusi ülés. Na, az ott kimaradt, mikor az asztalnál folyt a beszélgetés. A tollakkal való „leszúrás” tetszett. Tetszett, mert „fröcsögött” a vér. Igazi film hangulat (nekem). Utána kicsit feléledtem, lehet a sok tv láttán? Már nagyon kíváncsi voltam, mi lesz ”ebből”.
Érezni lehetett a drámát és a feszültséget, ami a nézőtérről áradt, de ez most nélkülem volt. Belőlem ez most nem áradt. Irigyeltem őket, hogy ők „olyan állapotban” vannak.

Szünet után kíváncsian, de nem színházi hangulatban ültem vissza a helyemre…
Jött a felkelés, a harc. Kommandós ruhában, gépfegyverrel, vérrel…
Ebben most nem éltem. Néztem, ki, hogy és hol lesz véres, ki, hogy fog meghalni…
A díszlet nem volt „olyan vészes”. Azaz nem volt olyan annyira modern…

Szerintem rajtam kívül mindenkinek tetszett.
Viszont a színészi alakítások meggyőztek. Mindenkinél.
Varjú Kálmánt (Octavius Caesar) ezer éve nem láttam (Rómeóban talán?) Meg sem ismertem azzal az aranyos kis hosszú hajával.
Újra meg kellett állapítanom, hogy László Zsoltnak (Marcus Brutus) nagyon kellemes a hangja. Jó őt hallgatni, látni.
Csapó Attila (Lucius) megint nagyon cuki volt. Olyan lelkes. Biztos sokra fogja vinni majd később.
Harkányi Endre (jós). Ennyi idősen is ilyen lelkes és még tud szöveget tanulni, játszani. Igazán irigylésre méltó.
Tényleg jó volt sok „ismerős Vígszínházas” színészt látni.
Túléltem. Erre azt tudom mondani, hogy ezt is láttam.
Hegedűs D. Géza (Julis Caesar) miatt megérte…
Tapsrendnél Lajos András (Trebonius) rám mosolygott. Lehet látta, hogy „nem voltam ott teljesen” és így akarta emlékezetessé tenni az estémet? :-)