21-én 2 helyre szerettem volna menni. Dögkeselyűre és az Ezeregy évre is. Az utóbbi mellett döntöttem. Az Újszínházas bérletből még nem minden alkalmat használtam ki, erre az előadásra gyorsan le is csaptam. Az elmúlt fél évben nem igazán jártam Experdances előadásokon sem. Ezt az előadást csak 1x láttam, annak is talán pont két éve. Így-e mellett döntöttem. Bízván abban (is), hogy Dögkeselyű jövőre lesz még.

Az esőre való tekintettel gumicsizmásan indultam, a színházban meg átöltöztem. Időben oda értünk, nagy tolongás sem volt a mosdóban, a kis wc ellenére is elég gyorsan megoldottam ezt az átöltözéses problémát.
Viszont a ruhatárnál kellemetlen szituba keveredtem. 1 embert szolgáltak ki (sor 0), majd én balról, két hölgy jobbról érkezett. Én csak a szatyromat akartam letenni, a ruhatáros hölgy már nyúlt érre. Ekkor a másik oldalról alpári módon beszólnak, hogy „mi előbb itt voltunk”. A ruhatárossal jól összemosolyogtunk, visszaadta a szatyromat és a türelmetlenkedők felé fordult. Nekik nagy pénzük volt és már jó néhányan álltak már mögöttünk, mire sikerült 400 Ft-t aprót keresniük. Így sokkal jobban járt mindenki… biztos nem volt elég idejük pénzt keresni :-) és különben is kígyózott a sor…. Ilyenben még sose volt részem. :-(())

Elfoglaltuk a helyünket az első sor közepén. Barátnőnk is megérkezett, 3-an ücsörögtünk elöl. Végre érkezett egy fiatal pár mellém, de aztán senki. Félnek az első sortól. De miért? Más színházakban nem félnek ennyire :-(

Időben elkezdődött az előadás. Különös meglepetés nem ért, valami ilyenre emlékeztem. Nem hiányzott a jól megszokott RaM! Még hideg sem volt :-) Jól illett ehhez a színházhoz, ehhez a színpadhoz az előadás. Kulturált emberek, semmi negatív dolog. Inkább idősebbek vettek körül minket, akik időnként „kommentálták” az eseményeket. Néha ez idegesítő volt, de belefért. Főleg az olyan beszólások tetszettek, hogy „de jó teste van”, „de jól néz ki az is”. Nem hazudtak :-) Anyum „orosz katonája” sokat fejlődött és izmosodott (névről is egyre több táncos megvan, de valahogy őket mindig csak így szoktuk emlegetni (a honlapon sincs kint, hogy ki melyik táncos milyen előadásokban szerepel, így inkább a szerepük szerint emlegetjük őket).
Megint felfedeztünk 1-2 új arcot, de ez most várható volt. Volt, akiket hiányoltunk az elején, de végül 1-2 jelenet erejéig feltűntek. Nem tudtam, hogy hova/mire figyeljek. A lábaikra, a fejükre? Próbálkoztam ezzel/azzal, de minden esetben maradt a tátott száj. Pillanatok alatt eltelt az első felvonás. Mi olyanok voltunk, mintha először láttunk volna Experidance-s előadást, hápogtunk, és ámultunk.

Az időjárást tekintve, sajnos várható volt, hogy a hétvégén megint nem jutok le a telekre, így kihasználtam, hogy a pénztárnál nem volt sor és érdeklődtem a bérleteseknek járó tiszteletjegy ügyében, ami a szombati gálára vonatkozott. Még nem maradtunk le róla, az első sor közepére sikerült jegyet váltani.

A második felvonás is ámulatban gazdag volt.
Hogy nem fáj nekik semmijük? Ebben a felvonásban is nagyon ügyesek voltak. Most is csak ámultunk… Majd valahogy egy kis fehér tolldarabka a teremtő ruhájáról a színpadon landolt… egész felvonás alatt figyelgettük a tollpihe útját.

Jött a zászló, jó közel. Kicsit Toldis hangulatom is lett egy pillanatra. Szerencsére nem maradt ki most sem a köteles jelenet, melyet sose lehet megunni és megint nyitott szájjal néztem végig.

Előadás végén a hatalmas tapsról sikerült gondosodnunk. Állva tapsolás szóba se jöhetett, mert földbe gyökerezett lábaink nem engedték volna. De a huhogás megvolt. Bátortalanul kezdtük (Görög Zolinál, majd Kökény Róbertnél – ő meg is lepődött, majd a többieknél.). Mikor újra kijöttek meghajolni, már többen követtek minket. A végére nagy jókedv, örömködés kerekedett. Megérdemelték a nagy tapsot. A tapsrend alatt a lendülettől a tollpihe a színpad szélére érkezett. Előadás után odanyúltunk érte és elhoztuk emléknek :-)

Ők is megunhatatlanok, legyen az bármelyik előadásuk. Lehet jobb volt itt, mint a RaM-ba? Itt közelebb voltak és kicsit magasabban volt a színpad, így a lábaik pont előttük voltak, mindent jól lehetett látni.
Ezen az előadáson egyébként 21 képben figyelhettük meg a történelmünket. „Képeket” – azaz táncjeleneteket láthattunk – teremtés, kereszténység, tatárjárás, Mátyás király, törökök, Rákócziék kora, szabadságharc, világháborúk, 1956, és a ~70-es évek. Minden képnél jelen volt a jó (angyal) és a rossz (ördög) jelenléte, valamint a férfi és a nő sorsa, az élni akarás vágya.
Az előző alkalomhoz hasonlóan most is a Szabadságharcos rész, az orosz tánc fogott meg a legjobban.

Sajnos este már nem volt erőm Julianus barát II. részéhez.