2015. máj 29.

2015. 05. 20. Dzsungel könyve (2) – Pesti Színház

írta: Kicsi Hanga
2015. 05. 20. Dzsungel könyve (2) – Pesti Színház

dzsungel_k.jpg

20-án a Pesti Színházban jártunk, a Dzsungel könyve című előadáson. Valami zenés darab már kellett. Ki vagyok éhezve rá!!! Ezt csak 1x láttam még néhány évvel ezelőtt. Érdekes, akkor mintha nem lett volna telt ház. Akkor tél volt, lehet azért?
Előadás előtt tettem egy kis „gyalogtúrát” jegyátvételek céljából, (Millenáris park-Madách 45 perc; Operettes kitérővel), majd onnan tovasétáltam a Pesti Színházhoz. Még így is ½ 19 körül a színházhoz értem. ¾ 19 után mentünk be a színházba, de még nem lehetett bemenni a terembe.

Rengeteg gyerek! Bejutottunk. 3. sor közepére szólt a jegyünk. Aztán csak ott elöl döbbentünk rá, hogy nincs első sor. 2. sorral kezdődik. Mi óta? Ma megint tanultunk valami újat :-)
Szerencsére előttünk végig gyerekek ültek, így jól láttunk mindent. Magas itt a színpad, nem irigykedtem most az első sor miatt.

Az előadás időben elkezdődött, a gyerekek pillanatok alatt elcsendesedtek.
Jó néhány jelenet ismerős volt az évekkel ezelőtti előadásból, de néhány jelenetre máshogy/nem emlékeztem. Nem árt újra néni az előadásokat, könnyen felejtek, úgy látszik.

Az előadás jó volt, kellemes hangulatban telt. A gyerekek nyugodtan végig ülték mindkét felvonást; nem ettek, nem ittak. Összességében nem is beszéltek. Miért kell felnőtt korunka megváltoznunk?
Bár 10 éven aluliaknak nem ajánlott a darab, sok pöttöm gyermek is volt. Néha felsikítottak, vagy eltakarták a szemüket. Aranyosak voltak, nem volt zavaró és idegesítő a viselkedésük. Remélem, hogy pozitív, emlékezetes hatást váltott ki belőlük az este és kellemes emlékkel fognak majd visszagondolni erre az előadásra, mint én a ~88-as Padlásra.
A zene jó volt, kellemes dalocskákkal (rég hallgattam már a cd-t, sok mindent elfelejtettem).

Minden színész jól játszott és alakította a szerepét. A Bagirát alakító Majsai-Nyilas Tündéhez eddig még nem volt szerencsém, nem volt rossz. A legnagyobb hatást szerintem mindenkiből Reviczky Gábor (Balu) váltotta ki. Szinte még a színpadon sem volt, de megállt a levegő. Érdekes, hogy a gyerekekből is hasonló reakciókat váltott ki, mint „jelenség”, mint belőlünk. A Sír Kánt alakító Molnárt Áron is jó volt. Őt utoljára talán a Maszatban láttam. Maugli…. (Józan László)… Nem volt rossz . Vajon miért volt bekötve mindkét lábfeje? Ká (Méhes László) alakítása ugyanúgy, mint régen, most is elnyerte tetszésemet. A keselyűk dala is megfogott. Sajnos a mellettem ülő kisfiú kezébe szállt Csil (Lázár Balázs) névjegykártyája. Ereklye nélkül maradtam. Nem tudok negatív dolgot felhozni. Kellemes kikapcsolódás volt, kellemes közönséggel. Remélem, minden gyerek könnyen fel tudott kelni másnap reggel.

Miután hazaértünk, nem sokkal az M3-on a Julianus barát kezdődött. Nem hagyhattam ki. De szerettem régen!! Ritka filmek egyike, amit rengetegszer megnéztem videón!

Szólj hozzá

régebbi Reviczky Gábor Pesti Színház Józan László