2015. jún 07.

2015. 05. 25. Bányavirág (2) – Játékszín

írta: Kicsi Hanga
2015. 05. 25. Bányavirág (2) – Játékszín

banyavirag2.jpg

25-én újra a Bányavirág című előadást néztük meg, hogy a barátnőm is láthassa. Mivel 1-2 hónappal ezelőtt láttam, nem tudok sok újat és mást írni, mert ugyanazok az emlékek, élmények érvényesek most is. Mivel egy szereposztás van, lehetett volna összehasonlításokat végezni, de nem kellett. Az előadás cselekményekkel teli, nincs idő és nem is szabad hasonlítgatásokkal foglalkozni.  Bár, mintha kicsit fáradtnak tűnt a két főszereplő (Stohl András, László Zsolt) (ez persze nem csoda, hisz elég sok helyen játszanak mostanság). 

Az első sorban ültünk most is. Teltházas előadás. Szerencsére a légkondit  megúsztuk. Most, hogy másodjára láttam, jobban tudtam figyelni a részletekre, apróságokra. Tudtam, mire számítsak, így jobban is bele tudtam élni magam az előadásba. Lehet, jobban tetszett, mint előzőleg, mert már nem volt bennem az a félsz, hogy akkor most mi is lesz?

Jó hangulatú előadás láthattunk. Talán a nézőközönség jobban együttlehetett, vagy csak én éreztem így?  A színészek úgy, mint előző alkalommal nagyon jól alakították a szerepüket. Még mindig, ennyi színház előadást megnézni és átélni még mindig ámultba ejt, mikor egy színész egyik pillanatról a másikra úgy bele éli magát a szerepbe, hogy könnyezik. Most megint átélhettünk egy ilyet. Mihály (Stohl András) az egyik jelenetnél mikor mesélt egyszer csak könnybe lábadt a szeme, majd szó szerint potyogtak a könnyei. Majd egy másik jelenetnél megint. (Szerintem előzőleg, mikor láttam nem élte bele magát ennyire.) A következő pillanatban nevetgélt, bohóckodott.  Én sem voltam kicsappanó jókedvembe, volt, hogy én is a könnyeimmel küszködtem, de végül bent maradt…

Megérdemelték a vastapsot előadás végén. Eszméletlen, ahogy ezt a két órás előadást végigjátszották. Persze megint nem tűnt olyan hosszúnak, pillanatok alatt vége lett az előadásnak. Remélem, hamarosan valahol a másik két részt is meg tudjuk majd nézi. Egyre jobban kíváncsi vagyok rá. 

Ezt az előadást is ajánlom azoknak, amik még nem látták.

Mindenesetre megyek a Városmajori Színházi Szemlén bemutatásra kerülő Vitéz Mihály című előadásra, melyet szintén Székely Csaba drámája alapján készült.

Szólj hozzá

régebbi Stohl András Bányavirág László Zsolt Játékszín