Én, József Attila. Nem ma láttam először (és nem is utoljára). Ma megtapasztaltuk a CSODÁT. Azt, amikor az egész nézőtér szinte az előadás első percétől eggyé vált és ez az utolsó percig is így volt. Egyszerre lélegeztünk. A színpadról is valami különleges hangulat áradt.
De most nem ez volt a Fő szempont, hogy ide is írjak. Ez volt az első előadás, ami miatt elkezdtem rendszeresen írni a színházi élményeimről a közösségi portálomon. Hogy vigyem az előadás hírét.  A Színházba járás szeretetét! Ráadásul megtaláltam „Mártámat” – Wégner Judit személyében. Együtt „éltem Mártával”. A hangjából olyan szeretet áradt, amit eddig nem tapasztaltam Mártákból. Hogy miatta, vagy más miatt volt az ez első mondataimban tapasztalt különlegesség ma este, azt nem tudom. De egész előadás alatt feszülten és izgalommal ültem. Talán azt vártam, hogy Attila mégsem hal meg….
Úgy érzem, az eddig látottak közül magasan az egyik legjobb előadáshoz volt szerencsém…
Judit különlegességének hangot is adtam a színház vendégkönyvében. Ki tudja, olvasta-e valaki…