2015. jún 23.

2015. 06. 13. Halálos Tavasz – Városmajori Szabadtéri Színpad – bemutató

írta: Kicsi Hanga
2015. 06. 13. Halálos Tavasz  – Városmajori Szabadtéri Színpad – bemutató

halalos_tavasz.jpg

13-án este a Halálos tavasz bemutatóján jártunk. (Kicsit késve indultam, hiszen „SD”-t felfedeztem az egyik csatornán, őt hallgattam, aztán útközben bekukkantottam egy kávézóba, ahol a magyar-finn meccs ment, rákukkantottam az eredményre és sietve folytattam az utamat).

20 óra előtt 5 perccel már ott is voltam. Nem volt hideg :-) Első sor majdnem közepére szólt a jegyünk. Szerencsére a nézőtér nem volt magas, sőt kicsit távol is volt tőlünk, de jól lehetett látni.
Múlt héten olvastam el a regényt, frissen élnek az emlékek még bennem. Nem ilyen díszletet képzeltem volna el, mint amivel szemben találtuk magunkat. Kicsit talán meg is ijedtem, hogy akkor most ebből mi lesz. Aztán egyszer csak megjelent Fazekas Izsák (InFusion Trió elektronikus hegedűse/ Vígszínház Hegedűs a háztetőn című előadás címszereplője), aki a színpad szélére ment, és elővette a hegedűjét, elkezdte hangolni. Ennek nagyon megörültem, mert akkor tudtam, hogy ez már rossz darab nem lehet.
Majd kezdetét is vette az előadás.

Lengyel Tamás (Dr. Egry Iván) csinos öltözékbe megjelent és elkezdte mesélni a történetét. Pár perc múlva a „múltban találtuk magunkat”. Láthattuk hogyan találkozott Szöszillel (Györgyi Anna) és a lányával, Edittel (Szabó Vera). Elkísértük első munkanapjára is, ahol Csokonait (Miklós Marcell) és Margitot (Sipos Vera) is megismerhettük. Eljutottunk a bálba, ahol végre Iván Csokonai segítségével személyesen is megismerkedett Ralben Edittel. Láthattuk a szakításukat, illetve Józsával (Ulmann Mónika) való találkozásukat. Végigkövettük, hogy hogyan kezd el kártyázni és hogyan adósodik el. Majd Dühödt, féltékeny emberként, majd azt, hogyan csúszik egyre mélyebbre.
Az utolsó lökés, az esküvő előtti napon Edittel való találkozása volt, aki visszavásárolta birtokát és feleségül menne hozzá.
Utoljára a mentős bejelentkezését hallhatjuk, aki elmondta, hogy egy öngyilkosra leltek a szállodába, aki a mentőautóban a János kórház felé haladva az Ág utca előtt elhaladva életét vesztette.

Az előadás teljesen visszaadta a könyvekben leírt eseményeket, sőt jobban át is tudtam élni a látottakat, mint mikor olvastam.
Részletekre most nem szeretnék kitérni, mert remélhetőleg többen is meg akarják majd nézni a nyáron és nem akarok sok mindent lelőni.

Olyan elegáns öltözéket viseltek a színészek, Se nem túl modern, se nem régimódi. Jó érzés volt rájuk nézni, csinos volt mindenki. Előadás alatt senki nem öltözött át, mégis lehetett érezni, hogy más teremben, helyszínen járunk. Pedig egy díszlet nem mozdult, nem változott. Szinte mindig, minden szereplő a színpadon volt, de mikor nem volt valaki a jelenetben, akkor 1-1 oszlop mögé bújt, vagy leült. Ott volt, de mégsem.
Különlegessé tette az előadást a zene. A zene, melyet a már említett Izsák játszott a hegedűin. (Hasonló különlegességet éreztem, mint mikor az együttesével (InFusion Trio) a Kard és Vonó előadáson is lenyűgöztek.)
Általa is sikerült a helyszínek, szereplők lelkivilága között különbséget tenni. Érezni lehetett előadás alatt a drámaiságot, a fájdalmat, a keserűséget, a csalódottságot, a gyötrelmet.

Nem kellett nagy csinnadratta, varázslat. Egy állandó színpadi kellék és öltözék is megfelelő volt. Megint látszik, hogy néha a levesesebb, több. Csak 6 szereplős volt, egyetlen táncos, háttérszereplő nem szerepelt.

A szereplőket tekintve Lengyel Tamáson és Ullmann Mónin kívül a többieket nem ismerem, még sajnos hallásból sem…
De egyikük sem okozott csalódást, nem is térnék ki rájuk.

Lengyel Tamást már több előadásban is láttam, különböző szerepekben. Szerintem most is tökéletesen megformálta a szerepet, nagyon jól játszott. Előadás végére letett látni a fáradságot rajta.

Ullmann Móni…. Színpadon még nem volt hozzá szerencsém soha. Hát, le a kalappal előtte. Olyan, mint ~20 évvel ezelőtt, mikor egy felé laktunk és szinte napi szinten láttam. Igazán kellemes meglepetés volt „újra élőben” látni.
Összességében tényleg egy igazán egyedi és varázslatos este részesei lehettünk. Csupán egy felvonás volt, de tényleg minden benne volt, semmi hiányérzetem nem maradt. Az zavart kicsit, hogy Izsák a színpad szélén állt, így ha őt akartuk nézni, akkor a színpadi jelenetből nem láttunk szinte semmit.

Az előadás nem tűnt darabosnak, nem látszott, hogy ez lett volna a bemutató. Döbbenet ezt a rengeteg szöveget megtanulni… Ezen mindig fent akadok, meglelődök és irigykedek :-)

Ez végre egy „többször (is) nézhető előadás volt. Szeretném még többször is megnézni. Remélem, majd valahol kőszínházban is lehet majd látni.
Augusztus elején újra látható lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon!


Röviden a regényről - ha esetleg valakit érdekel (Zilahy Lajos 1922) :
Szállodában vágyuk, ahol Dr. Egry Iván jómódú tanult ember – a szomszéd szobában tartózkodó volt osztálytársának – megírja élete történetét, hogy utána véget vessen életének.
Iván édesanyja korán meghal. Édesapja halálát követően egyetlen örökösként földbirtokot, házat örököl. Ő Pesten tanul. Az egyetemet elvégezvén Pesten magad, itt akar állást találni, jómódú lányt feleségül venni (karrier építés céljából is). Lenézi régi iskolatársait a kártyázás, állandó adóságba keveredés miatt, de mindig kisegíti őket. Munkába áll, ahol megismerkedik Csokonaival és Margittal (ők később össze is házasodnak), akikkel összebarátkozik. Megismerkedik az előkelő családból származó Ralben Edittel, aki az első emeleten lakik a szüleivel (Ő ugyanabban a házban bérel lakást a 3. emeleten). Iván Csokonai révén személyesen is megismerkedik Edittel. Szerelmi románc alakul ki kettőjük között. Már eljegyzésük is volt, de Edit a szüleivel 10 napra Bécsbe utazik. Iván utánuk megy titokban. Ott meglátja Editet Ahrenberg gróffal sétálni. Hazatértük után Kérdőre vonja Editet, aki letagadja, hogy találkozott volna a gróf.
Ezt követően szakítanak. Iván vonatra száll és hazaindul a birtokra. A vonaton megismerkedik Józsával (idősebb úr szeretője, akivel már hónapok óta nem találkozott), mint felesége hazaviszi a birtokra, ahol addig marad, amíg akar. Józsa beleszeret Ivánba, ezért visszajön Pestre. Ivánt nem hatotta meg a szakítás, neki még Editért fáj a szíve. Egy idő után feljön Pestre Józsához. Azonban elkezd kártyázni, adóságokat halmoz fel. Egyik este megüti Józsát, mivel azt hitte, hogy hazudott neki. Tovább kártyázik. Józsa kifizeti a tartozásait, mivel az idős úr meghalt, ráhagyta a vagyonát. Kitűzik az esküvőjük napját. Azonban az esküvőjük előtti napon Edit levelet ír neki, hogy ne házasodjon össze Józsával, hanem vele kösse össze az életét. Ő is visszaadta a gyűrűt a grófnak. Visszavásárolta a birtokot élhetnek boldogan.
Iván összezavarodik, levelet ír Józsának, hogy csak holnap délelőtt találkoznak újra. ő elmegy a szállodába, megírja a történetét és véget vet életének.

Szólj hozzá

bemutató régebbi Lengyel Tamás Halálos tavasz Ullmann Mónika Városmajori Szabadtéri Színpa