Június 18-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon jártam, a Városmajori Színházi Szemle 1. előadásán. A „versenyre” 50 előadás közül választottak ki 7 db-ot. A Szemle Székely Csaba: Vitéz Mihály című előadásával kezdődött, melyet eredetileg Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban lehetett látni, Béres Attila rendezésében. Több okból is esett erre a műre a választásom. Ajánlották, kíváncsiság és a legfőbb indok az az volt, hogy Székely Csaba Bányavirág című darabja különösen hatott rám, gondoltam itt is valami újat, különlegeset láthatok, tapasztalhatok. Valami olyat láthatunk, amin elgondolkodhatunk. Így is volt.

Az idő a múlt heti Halálos tavasz óta lehűlt. Pulóver, kiskabát, hideg. A 15. sorba ültünk. Ennek ellenére egész jól láttunk, csak a mimikát nem. Vittem kis kukkert is, de nem volt kedvem előbányászni. 

Az előadás első felvonása kifejezetten tetszett. Volt benne történelem, humor, zene. Azonban a második felvonás hosszúra és ezért kicsit unalmasra sikeredett. Persze a „történelem óra” folytatódott, de azt már nehezen tudtam befogadni, ahogy Giorgio Basta – terminátor hasonmásként jelent meg. Ez kicsit sok volt. Hogy ennek volt-e a hidegnek és a fáradságnak valami köze, azt nem tudom. De ahogy körbenéztem többen is elővették a telefonjukat, azt nyomkodták, vagy ásítoztak. Ennek kicsit örültem, hogy nem csak mi éreztük úgy magunkat, hogy mindjárt elalszunk. Sajnos az utolsó fél órában elvesztettem a fonalat… Ezt leszámítva egy igényes, látványos, mondanivalóban gazdag este részesei lehettünk. A 3 óra alatt megismertük Báthory Zsigmondot (kicsit furcsa öltözékben), Andrást (aki a bátyja koporsóját csinosítja ( Boldizsárt Zsigmond ölette meg 5 évvel ezelőtt), Rudolf császárt (és udvarát foci lázban égve), Vitéz Mihályt és családját. Teljes képet kaphattunk az 1599-1600-ban zajlott eseményekről. 

A hosszúságot leszámítva egy érdekes, különleges, elgondolkodtató előadást láthattunk, remek színészekkel. Nem távoztam csalódottan, nagyon tetszett minden. Szerintem, ha rövidebb lett volna egy kicsit, akkor ütősebben hatott volna. Ugyanis annyira eseménydús volt, pörögtek az események, annyira kellett figyelni, hogy elfáradtam. Műveletlenségemmel nem dicsekszem, de Vitéz Mihályról nem tanultam (szerintem), de azóta pótoltam ezt a hiányosságomat is. Lehet újra meg kellene néznem?