15-én az Óbudai Társaskör udvarán jártunk. A Halál Hotel című előadás miatt. Műfaját tekintve krimi komédia.  
Több ok miatt szerettem volna ezt megnézni. Magyar Színházasok szerepeltek benne nagyrészt, akiket már rég láttam. Kíváncsian vártam, hogy egy új helyszínen mit tudnak. Nem voltam még a társaskör udvarán sem. Több cikk, interjú is megjelent az eladásról az elmúlt napokban, de időhiány miatt meg se néztem, olvasni meg időm se volt. Sebaj, gondoltam. Tiszta fejjel a legjobb egy bemutatóra menni.

½ 21 körül érkeztünk meg. A helyszín nagyon szép, családias hangulat volt. Gyönyörű gesztenyefák, vízfolyás. Kellemes hangulat. A székeken párnák, pokrócok is rendelkezésre álltak, de szerintem nem kellett senkinek. Minden tökéletesnek tűnt. A díszlet aranyos volt. Halál Hotel, Agatha Christie kávéház és Ravatal rádió. Ez utóbbi már kicsit gyanús volt. Szép lassan megtelt a nézőtér. 

Az előadás kezdetét vette. Talán 10 perc múlva feltettem magamnak a kérdést: Mit keresek én itt? Mi van? Mi ez? Vártam a „csodára”, de elmaradt… Nem, nem, nem!!! Semmibe nem tudtam kapaszkodni. Jó, jó, irigykedve néztem a hölgy színészeket, hogy azokban a magas sarú cipőkben milyen jól tudtak szaladgálni a macskaköves „színpadon”. Már az járt a fejembe, hogy szünetben, hogy mondom meg a barátnőmnek, hogy szégyenszemre hazamegyek, mert ezt nem bírom. Ez az a kategória volt, amit tv-ben 5 ms után elnyomnék. A közönség? A mellettünk ülő fiatal lány végig kacarászta, hahotázta szinte az elejétől a végéig (bár ő a főpróbát is látta – így előnyben volt), de a többségnél a nagy kacarászok elmaradtak.

A szék is kezdett kicsit kényelmetlenné válni, de nem érdekelt. Csak „haladjunk már”. El nem tudtam képzelni, hogy ebből mi lesz.… A fiatal lány (Holecskó Orsolya) az egyik jelenetben a biodiverzitásról kezdett el beszélni. Végre valami ismerős szavak, még ha kb. 10-15 éve foglalkoztam ezzel. De legalább kicsit tudtam nosztalgiázni. Majd Frank (Cserna Antal) a 3 ismeretlenes egyenletrendszerről  kezdett beszélni, mint hasonlat. Vissza is mentem az időben a matekórákra. Lehet, még egy matekórát is jobban élveztem volna? Nosztalgiába kezdtem…. Ne kérdezze meg senki, hogy miért úgy lett a vége, mint ahogy lett? De sajnos nem is érdekel. Ja, hogy miért maradtam végig? Azért, mert nem volt szünet. De ez a másfél óra több órának tűnt. Sajnálom… A történetről hallgatok, mert nem akarom mások kedvét elvenni, hátha többen is mennek mostanában. Meg még végig is kell gondolnom…  Azt hiszem, a két évvel ezelőtti Kézről kézre egy remekmű ehhez képest. Ez egy tragikomédia volt számomra. Az emberek szállingóztak hazafele. Én a barátnőmmel ülve maradtam, összenéztünk és csöndben maradtunk jó néhány pillanatig és pislogni is elfelejtettünk…

Remélem, hogy másoknak jobban fog tetszeni. Sajnos most semmi szépséget és megfoghatót nem találtam. Pedig mindig igyekszem valamibe kapaszkodni…