és akkor ott folytatom, ahol az előbb abba hagytam. Edith Piafra emlékeztünk tegnap a Margitszigeten. Az emlékezés 24-én folytatódott, de most a Jazzy Towerben. (Ide lelki sérülés miatt keveredtem, más terveim voltak estére, de itt sem éreztem rosszul magam). A mai megemlékezést Farkas Gábor Gábriel & His Band, Szűcs Gabi (Cotton Club Singers egyik alapítója), Micheller Myrtill (jazz énekesnő, több lemeze megjelent) és Szabó Ádám (tangóharmonikás) tette lehetővé nekünk (Swing & Sanzon címen).

A közel 2,5 órás koncertet két blokkra lehet bontani. A szünet előtti – első – részben Edith Piaf dalokat hallhattunk. Volt átfedés a tegnapi koncerttel, mint pl. A Padam, padam. Hallhattunk részletet a Cherbourgi esernyőkből, de most Ádámon és a harmonikán volt a hangsúly. Ádám énekelt egy számot is. Ahhoz képest, hogy szerdán új Guinness rekordot állított fel, mivel 24 órán keresztül harmonikázott, nem tűnt fáradnak és meggyötörtnek. Nem tudtam, hogy a keze/lába menynyire fájt, de nem látszott rajta, hogy esetleg a „háta közepére sem kívánja az egészet”, Vagy jól tud színészkedni :-) Gábor, Gabi és Myrtilll felváltva énekelték a slágereket, angolul, franciául, magyarul. Sokkal fájdalmasabbnak, szomorúbbnak, érzékibbnek tűntek a dalok, mint tegnap. Biztos a lelkiállapotom, illetve a családiasabb hangulatnak köszönhető lehetett ez. Tegnap „ámulatba és varázslatban voltam”, nem volt idő érzelmekkel foglalkozni.

Kiderült, hogy Szűcs Gabi ma énekelt először franciául, szerintem jól sikerült neki. Myrtill kiállása, hangja, erőt, biztonságot sugallt. Különleges és egyedi hangja mindenkit elkápráztatott. Gábor hangja és előadás módja is jó volt, de túl sokat „játszott”. Kifejezetten idegesített, hogy a számok felkonferálásakor többet beszélt angolul, mint magyarul. Tudom, tudom, de akkor is. Ha tegnap a nagykoncerten magyarul ment a konferálás, akkor most ~100 embernek miért is kell angolul? Szerintem tegnap több külföldi volt, mint ma. Arról nem beszélve, hogy úgy konferálta fel a lányokat, mintha valami bokszmérkőzés résztvevőit várnánk. Ezzel annyira elrontotta a hangulatot, ami egyébként elgondolkodtató, kellemes, varázslatos volt.
Egy rövid szünet után (én most csak levegőztem a bejárat előtt és a szöcskék ciripelését hallgattam) kezdődött a 2. rész.

Most Amerikába utaztunk, mert Frank Sinatra is 100 évvel ezelőtt született. Ebben a blokkban rá emlékeztünk. Az ő slágereit hallgattuk. (Gábor szinte nem beszélt angolul, így szimpatikusabbá vált). Kis történeteket is hallhattunk róla. Ilyenkor gyorsan a RaM-ra és a Frank Sinatra című előadásra gondoltam, hogy könnyebben menjen az emlékezés… Ez a rész könnyedebb, emészthetőbb volt. Kicsit jobb kedvem is lett. Persze lehet, csak azért, mert most több számot is ismertem, stb. A Sinatrás részben csak Gábor és a zenekara játszott. Azonban a végén, a búcsúszámnál újra a színpadra érkezett Myrtill, Gabi és Ádám. Közösen énekeltek egy számot. A koncert ½ 23-ig tartott. Gábor búcsúzóul azt mondta, hogy a hajó megvár (a hajóút a jegy árába beletartozott, és elvileg ½ 23-kor indult,) Ezt nem tudtam meg, mert a másik irányban lakom….

Egy egyedi, különleges koncertet hallhattunk. Ahol megismertem néhány új számot és hallhattam olyan énekeseket, akiknek nem valószínű, hogy az önálló koncertjükre ellátogattam volna. Képzeletben megint utaztam egyet.