Egy szép őszi napon (09. 27.) elindultunk a Nemzeti Színházba, az Égen földön (Hany Istók legendája) című előadásra.  (Sajnos az előző napi bemutatatóra már nem volt jegy, így ez – második- előadás maradt). Azért egy kis félsz volt bennünk, mert a Nemzetibe eddig a Hobo-s esteken kívül nem sok kellemes élményben volt részünk.  Amiben bíztunk és reménykedtünk, az Szarka Tamás és a Ghymes volt. Ghymest szeretjük és az előző „előadása” a Toldi is nagyon tetszett. Így most is ebben reménykedtünk s bíztunk.Érdeklődésemet a darab iránt  Bozsik Yvette is felkeltette. Itt most, mint rendező-koreográfus vett részt. A Johanna a máglyán (koreográfia) nem nyűgözött le (nem miatta). Yvetteről annyi szép és jót lehet hallani, így most ezt is megszemlélhettem saját szemmel. 

Időben elindultunk, de a HÉV elment előttünk, így sokat kellett ott várni. A 2-es villamosról gyönyörködtünk szép kis városunkba, bár a villamos sűrű megállói miatt egy futó fiúcska többször lehagyott minket, aztán elkanyarodott.
Nem sokkal 15 óra előtt értünk a színházhoz. Szerencsére teltház volt. Azaz mellettünk volt csak 4 üres hely.
Természetesen az első sor közepén ültünk. Kicsit furán néztük ki, mert nálunk „nem volt gyerek”.

A székek kényelmesek még mindig. Viszont 1-2 székről nem lehetett látni, mert a lámpák ott helyezkedtek el. Többek között ez nekem is gondot okozott, de nem annyira, mint a 1-2 gyereknek.
Egy igazán rendes és szimpatikus nézőközönség verődött össze, kulturált viselkedés, stb. Bár mindig ilyen lenne mindenhol. De ha tudnak az emberek (gyerekek) rendesen viselkedni, akkor idősebb korba miért kell kulturálatlanná válni?

Függöny fel, megcsapott a színházi illat, fuvallat és nagyon jó kedvem lett. Már rég voltam színházba. Hiányzott!
Az előadás csodálatos volt és művészi. Egyedi, különleges, varázslatos, magával ragadó, kedves és gyönyörű…. A díszlet és a kosztüm igazán egyedi és látványos. Eddig azt gondoltam, hogy az experidane-s jelmezeknél (Berzsenyi Krisztina) nincs szebb, hát szerintem ez most szebbnek tűnt. Azaz más. Az egész előadást valami különlegesség vette körül. Nem tudom megmagyarázni. Sok helyen jártam már, de ezt most nem tudom megmagyarázni.

Megírom őszintén én ezt a legendát nem ismertem, persze, mikor megvettem a jegyeket akkor utána jártam. Hűen visszaadta a történetet egy kis „modernitással” egybekötve (ez inkább a 2. felvonásban).
Egy egyszerű, kedves történet, meglepő befejezéssel.  (Nemsokára rendelek könyveket és többek között Jókai Mór Névtelen vár c. könyve is közte lesz – mivel a regénybe Hany Istók legendája is megtalálható.)

(Egy mocsaras vidéken él egy fiú (Berettyán Nándor), aki az állatokkal beszél. Halat eszik, fészekben lakik, megugatja a holdat. Jó barátságban van a békákkal, a kócsaggal (Tóth Auguszta), sassal (Trokán Anna) és a farkassal (Olt Tamás).
Azonban a halászok kifogják és a közeli kastélyba viszik.
A második felvonás a kastélyban játszódik.  (Megkeresztelik (Hany – (láp) Istóknak)). A várkapitány (Schnell Ádám) beíratja az iskolába, de nem tud beilleszkedni. Összebarátkozik a kapitány lányával (Tompos Kátya), aki többször megvédi. Vele jól érzi magát. Azonban férjez megy a lány. Istók egy tál békát ad nekik ajándékba (hiszen még mindig azt eszik). A vendégek ezt gúnynak gondolták. Megverték és elszökött. Vissza ment a lápba, a többiekhez. Közéjük tartozik.  Ott viszont nem sokkal később kitették a Természetvédelmi Terület táblát a fehér kócsag képpel együtt.)

Én valahogy nem is a történetre koncentráltam, hanem a látványra. Olyan meseszerű és gyönyörű volt. Csodálatos zenével és látvánnyal találtuk szembe magunkat. A fészek, a kócsag és a sas „kecses mozgása – „repülése” egyszerűen lenyűgözött. Istók „tetkói” (békák) is nagyon látványosak voltak, melyek formáját csak onnan közelről, az 1-2 sorból lehetett látni. Messzebbről csak zöld „paca” lehetett.   
A farkasból is szeretet és kedvesség áradt.
Kedves párbeszédek, de mégis fontos és tanulságos mondanivalókat hallhattunk a jelenetekben/között.
Gyerekek csendben, tátott szájjal figyeltek.
Szünetben kis levegőzés. És egy székkel odébb ültem, mert nem jött senki mellénk, mert zavart a lámba. Hallottam, hogy egy cuki kislány is hasonló problémákkal küzdött, az apukája meg nem tudott mint csinálni. Mondtam, hogy átérzem, mert nekem is hasonló bajom volt, üljenek mellénk, mert nem ült ott se senki és onnan jobb.
Nem baj, az első sornak lehet ilyen „átka is”, de nem cserélném semmire.
A 2. felvonás az első felvonás nyugodtsága és bája helyett kicsit más hangulatban találtuk magunkat.
Ebben a felvonásban kis feszültséget éreztem, (vajon mi lesz Istókkal) és valahogy a díszletek és kosztümök is ezt sugallták. Nekem kicsit „hideg színűek voltak”, de okkal. Különleges volt, hogy nem rendesen beszéltek a szereplők, hanem kicsit halandzsa nyelven, de mégis lehetett érteni. Hogy lehetett ezt megtanulni??? Annyira jó volt és tetszett.  Különleges ruházatuk volt (kicsit olyasmi volt, mint a Győri Figaro házasságában- fejfedő nélkül)
Kedves jelenet volt, mikor az akváriumnál beszélgetett Istók és Csiperke. kivetítetek halakat, és lehetett látni, ahogy lóbálják a lábukat”. Ilyen kivetítés többször is volt, ami szintén beleillett a környezetbe.
A happy end elmaradt, pedig úgy lett volna igazi…
De így is egy csodás befejezést láthattunk.

A zene? Az is nagyon jó volt. És a szöveg is. 
Próbáltam a Toldival összehasonlítani, de nem lehetett. A táncbetétek itt művésziek, balettszerűek voltak, ezért nekem teljesen új és különleges volt. A zenét sokkal fájdalmasabbnak éreztem. Nem lehet összehasonlítani a kettőt.

Remek délután volt.
Ha nem állt volna esőre az idő és nem hűlt volna x fokot a hőmérséklet, maradtam volna az esti előadáson is.

Nem tudok kiemelni senkit, mert mindenki nagyon jó volt. Annak meg külön örültem, hogy olyan színészeket is láthattam, akiket eddig még nem. Berettyán Nándor remekül megállat a helyét a nagyok mellett.

Ezt szívből ajánlom mindenkinek. Ezt is felvettem a meg kell nézni újra listámra.