Ez az a musical, ami nem a kedvencem. A Rómeó és Júlia sem, de mindkettőt többször is láttam már. 
Ez volt a nagybetűs SPAMALOT. (pedig a 4. sorban ültünk). Nem feltétlenül csak azért, mert Eric Idle (a legendás Monty Python humorcsapat tagja) és John Du Prez (Spamalot zeneszerzője) a nézőtéren voltak. Nem csak azért, mert több szereposztás volt (ez sem utolsó szempont, de szerencsére ilyenben már volt részem), hanem az, hogy mindenki szó szerint MINDENKI élvezte az előadást. A nézőközönség egyként nevetett, tapsolt, minden jelenetnél. Viszont a színészek is mind mind felszabadultan játszottak. Azaz máshogy.  Sokkal lazábbnak, könnyedebbnek, vagányabbnak,  lezserebbnek, boldogabbnak tűntek. Olyan 150 %-ban teljesítők. Még olyan színészek is domináltak, akiknek nem ez a legerősebb szerepük. E mellett több olyan poént, szófordulatot is hallhatunk, amiket eddig még nem. Különleges volt azért is, mert olyan színészeket is láthattam ezekben a szerepekben, akikhez nem volt szerencsém. Például Barát Ati, mint Artúr király; Ömböli Pál, mint Petsy; Galbenis Tomas, mint Galahad anyja; Feke Pál, mint Galahad..Ez azért „veszélyes is volt”, hisz ha valaki esetleg kicsit gyengébb, akkor esetleg nem lenne rá kíváncsi később. De ez másnap megcáfolódott, mikor az ismerőseimmel megbeszéltük az eseményeket. Ugyanis mindenkinek más a kedvence és „hűek” maradtak/maradtunk a sajátjainkhoz.
Különleges volt, az is, hogy most nem az 1. sor 1. szék alatt volt a szent grál, hanem az 5. sor 12. széke alatt. ott, ahol Erik Idle. ült. Őt vezették fel a színpadra, róla készült a közös fénykép. Ő kapta meg a szobrocskát is. Kattogtak a fényképezőgépek, köztük az enyém is :-)

Mindenki annyira más volt. 

Ha most kérdezne valaki, akkor egyértelműen azt mondanám, hogy meg kell nézni a Spamalot című musicalt. Igen, most újra meg szeretném nézni, de Barát Ati legyen Artúr Király. A többi szereplőt összeválogatnám hozzá :-)
Azok akik most látták esetleg először, akkor azok biztos nem távoztak csalódottan….
Vélhetően nem csak én láttam így az előadást; nem csak én éreztem ilyen jól magam, hiszen rengeteg jó véleményt olvasgattam a közösségi oldalon. 
Teljesen más felfogásban szemlélhettük az eseményeket, de még mindig volt olyan jelenet, amin tudtam nevetni. Persze volt, amire már előre felkészültem. Valahogy a Madáchos előadások jobban megfognak, mint az Operettszínházasak. Azonban előadás végén, mikor a koreográfus és a többiek kimentek a színpadra, a nevük felsorolása, bemutatásuk elmaradt megint… Ebben az Operettszínház még mindig előrébb ját….
Ja! És a legjobbat a végére hagytam. Nem volt jegy az első sorban, csak a 4. sor fél szélén ültünk. Mögöttünk Erik Idle és a társasága. Különleges hangulat, különleges társasággal J Nyilván ők is hozzájárultak a jó hangulatomhoz. És még az is, hogy ki voltam már éhezve egy zenés előadásra. Most egy jó időre feltöltődtem végre!!!  :-)

 Hiányzik a Madách Színház!!!