Sokan meglepődtek – tulajdonképpen én is –, mikor elmeséltem, hogy november 13-án az Újszínházba megyek a Noszty fiú esete Tóth Marival című előadás bemutatójára. A kezdeti lelkesedésem kezdett egyre inkább alábbhagyni, mikor egyre többen kinevettek. Anno nem jutott eszembe elolvasni (mindig égnek állt és most is égnek áll a hajam a szerelmes történetektől), de valahogy nyár végén úgy éreztem, hogy ennek a bemutatójára is el kellene menni. Hiszen igényes és jó előadásokkal találkoztam itt szinte mindig, ezért tettem egy próbát egy „nyál darabbal” is. Ebben a színházban még „celebek” sincsenek, így ezt is pórbálom kihasználni.

Az előtérben megint több hírességet sikerült felfedeznem, de ez így szokott lenni. Nem érkeztem későn (3/4 19), de már mindenki a helyén ült, állíthattam fel mindenkit, hogy elfoglaljam az első sor közepén található helyemet. Kellemes meglepetésként ért, hogy gyönyörű, piros, kényelmes székek fogadtak. Viszont egy kis probléma is adódott ezzel, ugyanis sokkal kevesebb hely lett a sorok és az első sor-színpad között is. Talán olyan szűk, mint a József Attila Színházban. Engem különösebben nem zavart, de a magasabb embereknél lehet, hogy probléma. De nagyon szép lett és jó érzés volt a kényelmes székben ücsörögni.

Az előadás kezdett vette. Szép kosztümök, vidám jelenetek. Nagyon sokat nevettem. Nem is gondoltam volna. Aranyos történet, amit nem is kell senkinek elmesélnem – gondolom –).Jaj, de kis naiv hölgyek, lányok lehettek régen és ki tudja, most is hányan lehetnek. Ennyi sok szép szót, elhinni…. Sose értettem. Ezen is többször elmosolyodtam magamban. Az előadásban ugyanakkor több olyan mondat is elhangzott, ami ma is érvényes.

A színészek egytől egyig profik voltak.   A bál (tánc) jeleneteknél kicsit az Anna Kareninán éreztem magam, itt is olyan szépen, kecsesen táncoltak.

Hamar eltelt az első felvonás.
Szünetben megbízatásból vettem jegyet a Funtineli boszorkányra. Majd visszasétáltam a helyemre.
A második felvonás is ugyanolyan lendületes volt, nem volt vontatott, vagy unalmas. Minden a helyén volt. Továbbra is nagyokat nevetgéltem, szinte már izgultam is (mintha nem ismertem volna a történetet), hogy mi lesz a vége.
Nem tudok egyetlen negatív dolgot sem felsorolni.

Ifj. Jászai László (Kopereczky Izrael Izsák), Almási Sándor (Noszty Ferenc), Kökényessy Ági (Tóthné K. Krisztina) színészi alakítása tetszett a legjobban, de természetesen Mihályi Győző (Noszty Pál), Pikali Gerda (Noszty Vilma), Tóth Mihály (Lux Ádám), Tóth Mari (Szilvási Judit), stb….. alakításában sem volt semmi rossz, vagy gyenge. Ilyet egy „celeb – aki csak énekelni tud –”, sosem fog tudni játszani (szerintem).

Egyszerű, a kornak megfelelő díszlet fogadott minket. A színpad elején kb. 1 m-es sávban „műfűnek” látszó díszlet volt, melyre nem nagyon léptek, nem is nagyon használtak. Csak a párnacsata (Tóth Mari és Velkovics Rozália (Bálizs Anett) alatt elrepült tollak maradtak ott.
Egy igazán kedves és aranyos előadásban, egy kellemes időutazásban volt részem.  Nagyon örültem, hogy eljöttem erre az előadásra.
Nagyon tetszett. Egy cseppet sem unatkoztam.
A vastaps sem maradt el. A rendező, jelmeztervező, stb. is kijöttek meghajolni a színpadra. Boldog, elégedett színészek és elégedett, boldog nézőközönség.
Szép lassan összekészülődtem, 1-2 kisebb tolldarabkát elhoztam, ami a párnacsatából marad. Jó lesz a gyűjteménybe.

Ez idő alatt a színházi „banda” egy kisebb része a Madáchban töltötte az időt, az álom szereposztású Spamaloton. Ők is kifejezetten jól érezték magukat.
(Aztán hazaérve a TV-ben látottak már cseppet sem okoztak örömöt.)