21-én újra az Újszínházban kötöttünk ki. Mai ottlétünk oka az Ivancsics Ilona féle társulat Elnémulás című darabjának Budapesti bemutatója volt. Már tavasszal olvastam a plakátokat, csak akkor a Szentendrei bemutatót hirdették. Nagyon megörültem, mikor kiderült, hogy Bp-re is behozzák. Az Újszínháznál tökéletesebb helyszínt nem is tudtam volna elképzelni.

Időben odaértünk, elfoglaltuk a helyünket az első sor közepén. A függöny nem volt leengedve, Ivanccsics Ilona a színpadon ült egy széken. (ki tudja mi óta ülhetett ott…) 
Sajnos nem volt teltház, nem is értettem igazán, hogy miért.

Kicsit féltem a köhögésem miatt. Víz, zsepi előre kicsomagolt cukorka, minden a kezem környékén.

Mindig elfelejtem, hogy Almási Sándor szeret köpködni. Átfutott az agyamon, hogy lehet kapunk is belőle, hiszen nem egy sokszereplős előadásról van szó. Ezt elkerülve többször lehajtottam a fejemet, szerencsére megúsztuk.

Egy különleges, csodálatos 1 felvonásos előadást láthattunk, amit szórakozatónak nem nevezhetnénk.
Ha nem kellett volna a köhögésemre il. a köpködésre figyelni, akkor többször elpityeredtem volna.
Gyönyörű és fájdalmas dalokat hallhattunk Török Annától. Mint amilyen maga az előadás is.
Almási Sándor és Ivancsics Ilona alakítása lenyűgözőtt.
A történet bárhol (más országban) is játszódhat.
A nyelvek kihalnak.
Az a rengeteg szép mondat, szinonima, amit a pap és az asszony beszéltek. Milyen szép nyelvünk van és mennyire nem használunk (már)   bizonyos kifejezéseket, mondatokat…..
Elgondolkodtam a „bürokrácia helyességén” ahogy a kis pap azt gondolta, hogy ha az asszony áldott állapotban van, akkor nem lehet kivégezni. Persze tettek is erről a felsőbb körök.
Kiderült a katonatiszt múltja és származása is, de már késő volt.

A legokosabb és legfontosabb mondatok a pap szájából hangzottak el az utolsó jelenetben.

Maga a történet fájdalmas, nehezen feldolgozható és közben az a sok-sok igazság és elgondolkodtató dolog, mondat a jelenetek között…

Egy „élmény volt”. Ez közhely. De a szavak, mondatok még jó ideig bennem fognak élni és napokig, hetekig van min gondolkodni.
Sajnálom, hogy félnek az emberek az ilyesfajta előadásoktól, pedig…. az ilyen dolgokkal is együtt kell élnünk sajnos…

Köszönöm ezt a szomorú, de mégis emelkedett előadást.
Aki teheti, nézze meg, mert csalódottan nem fog távozni. Több leszünk (lettünk) a darab által és bennünk hagyott valamit, ami már bennünk is él…