Előző héten szólt a barátnőm, hogy a József Attila Színházban kulisszajárásos/közönségtalálkozós előadások lesznek, ha ráérek, menjek. 4 előadás volt. 2-re nem tudtam elmenni, de ma estére vettem jegyet. A kulisszajárás ½ 18-kor kezdődött, melyet Nemcsák Károly Igazgató Úr tartott. Mesélt a Színházról, a darabok kiválasztásáról, stb. A színpadra is fel lehetett menni. Közelről megcsodálhattuk a díszleteket, kellékeket, amelyek már az esti előadáshoz kellettek. 18 óra után néhány perccel szóltak, hogy ki kellene mennünk.
Én választottam egy széket magamnak és olvasással töltöttem az időt.

Miután a nézőközönség nagy része beült én már szép kényelmesen, tolongás nélkül elfoglaltam a helyem, az első sor 3. székén. 2-en nem érkeztek meg időben, így a mellettem lévők beljebb ültek én meg mentem utánuk.
Aranyos előadást láthattunk, de nem lett a kedvencem. Érdekes volt, annak ellenére, hogy a 30-as években jártunk. Rengeteg valóság tartalommal és elgondolkodtató résszel, mondattal, gondolattal találtam szembe magam. Olyan mélyen nem érintett meg, mint az Angyalföldi ballada, ez messzebb állt kicsit tőlem. De egy igazán kellemes előadást láthattunk.

A bankban Ervin (Fila Balázs) 7 éve titkárként dolgozik. A gépírónő Sárika (Balázs Andrea) már régen feleségül vettette volna magát vele, de Ervin visszautasítja mindig. Egyik este az irodában megjelenik Boronkay György (Ömböli Pál), aki régi osztálytársa volt. Elmondta barátjának, hogy munkanélküli és ő most itt fog dolgozni. Ervin mondta neki, hogy az nem úgy van, de ő hajthatatlan volt és elfoglalta az irodai szobában található üres asztalt és elkezdett dolgozni. Diktáltatott a gépírónőnek, udvarolt neki. Levett egy dokumentumot a polcról és elkezdett abban az ügyben intézkedni (Bicsinszky ügy). Íratott egy hivatalos levelet ennek ügyében, melyet azonnal aláírattatott az Igazgatóval (Újréti László) és elindult a levél. Szegény Ervin meg csak fogta fejét és mondta Boronkaynak, hogy ezt így nem szabad, itt rendszer és szabály van, azt be kell tartani, ebből nagy baj lesz. Először a hivatalban nem tudta senki, hogy milyen ügyről van szó, senki nem emlékezett rá. Mindenki nyomozott, kutatott. Beszélt mindenféle államtitkárral, előadta magát, mintha régi ismerősök/rokonok lettek volna. Az irodába a svájci tulajdonos Frau Gertrud (Fehér Anna) is megérkezett, de ő sem tudott semmit az ügyről. Az irodában megjelent az Igazgató lánya, Klárika (Krassy Renáta) is, akinek elkezdte csapni a szelet Boronkay.
Fontos szereplő volt egy idősebb úr, (Botár Endre) aki egy kis állást szeretett volna, de nem hallgatták meg, mindig elküldték. Végül Boroknay megkérte, hogy adja ki magát Bicsinszky Úr feleségének, de ő nem értett semmit. A Hurok szorulni kezdett a feje felett ezért a lánynak elmondta az igazat. A tárgyaló asztalnál pedig bevallotta az igazságot, hogy munkanélküli és csak dolgozni szeretne. Az idős úrról meg kiderült, hogy ő maga Bicsinszky úr….

A színezek egytől egyik jól játszottak, jó volt az előadás.
Kedves jelenet volt, amikor Fehér Annát elkapta a nevetés az egyik jelenetben mikor Lippai Lászlóval (Nikolics főosztályvezető) volt egy párbeszéde.

Kényelmesen kivettem a kabátomat és visszasétáltam a közönségtalálkozót meghallgatni. 10-15-en gyűltünk össze. A színészek nagy része ott maradt, Nemcsák Károly Igazgató Úr és Verebes István, a darab rendezője is ott volt velünk. A beszélgetés elég nehezen indult, végül nem feltétlenül a darabról szólt a beszélgetés, hanem az életről. Az emberekről, a határon túli színházakról, stb. Végül is nem egy vidám beszélgetés kerekedett, de jó volt, „mert csak a mienk volt”.  

Szomorúan tapasztaltam kint, hogy esett egy kicsit a hó. Vagy essen rendesen, vagy ne essen, mert ennek nincs sok értelme :-(