Ma újra a József Attila Színházba kötöttem ki. Az Othello című előadásra látogattam el. Előtte kulisszajáráson is részt vettünk. ¼ 18-kor kezdődött, de én csak ½-re értem oda. Az előtérben Fehér Anna fogadta a kíváncsiskodó tömeget. Ma egy középiskolai osztály is részese lehetett ennek, így jóval többen voltunk, mint néhány nappal ezelőtt.

Anna olyan érdekesen tud mesélni. Nem mond olyan nagy és különleges dolgokat, de mégis úgy mesél, hogy mindenki figyel rá. Egy idő után bementünk a nézőtérre és helyet foglalatunk az első sorokban. Anna a színpadon leült és mesélt. Mesélt a színházról, az érzésekről, hogy mennyit számít, hogy aznap milyen a közönség összetétele, stb. Mesét a pontosságról, illetve tanácsot adott ahhoz, hogy, hogy hogyan kell egy jó előadást (nem színházi, hanem iskolai szóbeli vizsgát) előadni, megtartani. Mikor, hol kell szünetet tartani, hogy lehet a közönség figyelmét felkelteni, megtartani.
Miközben mesélt, tényleg mindenki nagyon figyelt rá. De közben a díszletet is meg lehetett csodálni. Hát, érdekesnek találtam és nem szokványosnak. Bár, a vígszínházas „sokkoló” Othello után nem is lepődtem meg igazán. Egy fém állványt láthattunk, melyen mintha tükrök lehettek volna, lépcsőket rögzítettek hozzá. Olyan modern hatást váltott ki belőlem.
18 óra után nem sokkal el kellett hagynunk a helységet, a felkészülés miatt.

Én leültem egy székre, telefonálgattam meg olvasgattam.

19 óra előtt nem sokkal bementem, az első sor 3-as székére szólt a jegyem. Két szék beljebb üres maradt, a mellettem lévők nem ültek beljebb én gyorsan odaültem.
Már majdnem elkezdődött az előadás, de ekkor Nemcsák Károly Igazgató Úr már jelmezben megjelent és elmesélte, hogy a Cassiot alakító Blazsovszky Ákos gyermeke nagyon beteg, ilyen helyzetben nem akarta az igazgató úr, hogy bejöjjön játszani. Ekkor gyors döntést kellett hozni és választanunk lehetett. A; visszaváltjuk a jegyünket és az előadás elmarad, vagy B; megtartásra kerül az előadás, de Cassio szerepét a rendező  (Telihay Péter ) fogja alakítani, de a szövegkönyv segítségével. A nézőközönség 90 %-a ezt választotta. Nem is értem, hogy miért mentek el emberek. Közhely, de egy ilyen előadás „mégis „megismételhetetlen” és más. Nyilván nem akar ilyet és hasonló helyzetet senki, de csak kíváncsi az ember, hogy egy ilyen szomorú helyzetből „mit lehet kihozni”.
Még el sem kezdődött az előadás, de már akkor döbbenetet lehetett érezni. Egész előadásra „néma csend” volt jellemző. Értem ez alatt a nem köhögök, nem beszélek, nem cukorkázom, nem duruzsolok. 100 %-os figyelmet, tudat alatti aggódást éreztem.

Nem éreztem rossznak, gyengének az előadást, nem zavart, hogy Cassio szövegkönyvvel, farmernadrágban jön-megy. Nem vettem észre olyat, hogy a színészek zavarba lettek volna, „megállt volna az előadás”.
Az előadás igényes, jól összerakott elemekből állt. Szerencsére nem volt újragondolva, nem egy Vígszínházi előadáshoz hasonlót láthattunk.
A díszlet tulajdonképpen egyszerű volt, de mégsem. Az egész előadás alatt a már előre beállított lépcsőkkel, átjárókkal, tükrökkel összerakott nagy elemet láthattuk, amit átforgattak a jelenetek között; néha betoltak 1-1 plusz kelléket (ágyat a végén), de a fő elem mindig a színpadon maradt.

Mivel ez egy rendhagyó előadás volt, ezért nem éltem benne a darabban, volt bennem egy kis izgulás végig, de ettől függetlenül nagyon jól éreztem magam, egy pillanatig sem bántam meg, hogy elmentem és részese lehettem az előadásnak.
Tetszett, hogy nem került átírásra, újragondolásra, de mégis több olyan mondat, párbeszéd elhangzott, ami a jelenünkben, most is megállja a helyét. Sokkal jobban tetszett az előadás, mint néhány éve a Vígszínházban.  A jelmezek egyszerűek voltak (a mai kornak megfelelőek), de mégis szépek. Nem volt semmi túlzás. Rendben megállta a helyét mindenben.

A Desdemonát alakító Fekete Thália-hoz eddig nem volt szerencsém. (Egy fiatal, helyes Marosvásárhelyi színésznő). Nekem kicsit kimért volt és túl „hidegnek” éreztem, de a játéka nagyon tetszett.

Létay Dórához (Emília) és (Előd Álmoshoz (Lodovico) eddig még nem volt szerencsém színpadon. tetszet mindkettőnek az alakítása, játéka.

És ott volt a már jól megszokott, „szokásos” József Attila Színházas csapat (Jakus Szilvia, mint Bianca; Fila Balázs, mint Velence hercege; Ömböli Pál, mint Rodrigo; Ujréti László, mint Brabanti; Nemcsák Károly, mint Othello). Eddig még nem volt szerencsém a Jagot alakító Szalma Tamáshoz sem. Nekem ma este az ő alakítása tetszett a legjobban.

Aki nem látta még ezt az előadást, az nézze meg, mert feltöltődve hagyhatja el a színházat, de úgy, hogy lesz megint, mint gondolkodni.

Előadás után nem volt kérdés, hogy ne maradnék a közönségtalálkozón. Most a kabátomért sem mentem ki, maradtam a helyemen. Szép lassan a színészek is megérkeztek. Talán többen lehettünk mi, nézők is, mint előző alkalommal.
Persze nem kérdeztük, de gondolom mindenkinek a beteg kisgyerek járt a felében. Ezért a beszélgetést talán ezzel kezdte az Igazgató Úr.
Sokat beszélgettünk az előadásról (Othelloról), és külön erről a ma estiről is, hogy hogyan élték meg ezt a színészek és, hogy mi. Szó esett egy kis nosztalgiázásról, a szerepekről, stb.
Nem is tűnt fel, hogy kb. 1 órát maradtunk.
Élményekkel teli, de azért kis aggódással hagytam el a színházat. Remélem, hogy a gyermekkel is minden rendben.