Egy újabb szerdai nap. Egy újabb esős nap. Sokat gondolkodtam reggel, mit is vegyek fel; maradt a gumicsizma és eltettem a kis nyári topánkámat. Ma a Játékszínbe mentünk, mégpedig a Virágot Algernonnak című darabra. Időben odaértünk, rohantam a mosdóba átvenni a cipőmet.

Az első sor közepén ültünk. Már megint az a sok… Újfent hiányoztak a RaM-os „terroristák”. Többen kabátba érkeztek a nézőtérre. A nézők 50%-a farmerban, pulcsiban. Ne már!!! Írják már rá a színházjegyekre, hogy alkalomhoz illő öltözék!!!! 
Na, de hagyjuk!

A ma esti partnerem már „túl volt” az Operett Színházas előadáson.
A novellát (Daniel Keyes (1927-2014 pszichológia szakon végzett – 1959 - Hugo-díj 1960) és a regényt (Daniel Keyes – 1966 - Nebula-díj 1966 (27 nyelvre fordították le) ) nem olvastam – csak miután ezt az előadást megnéztem –  , azonban a filmet (1968- Oscar-díj és 2000) valamikor láttam.  Amennyire nem vagyok nagy filmimádó, az orvosos, kórházas filmeket szeretem…
Így mikor megtudtam, hogy lesz ez a darab Bp-n, akkor egyértelmű volt, hogy mindkét előadást meg kell nézni. Az Oprettesre is volt jegyem, csak aznapra vettem egy másikat is; ezért választanom kellett. Így nekem ez most az első.
Aki esetleg nem ismerné történetet, akkor néhány mondat, mielőtt belekezdek a mai esti élményekbe.
Charlie Gordon (32 éves) egy 60-as IQ-val rendelkező férfi, akit szülei már gyermekkorában beadták a Waren intézetbe. Később onnan kikerül és egy rokonuk pékségében takarít, sepreget. A pékségben több „barátja” is van, akik inkább csak gúnyt űznek belőle, pedig Charlie azt gondolja, hogy valóban a barátai. Van egy nevelő tanárnője is (Alice) aki segít neki olvasni tanulni. Charlie egyetlen vágya, hogy OKOS legyen.
Kiderül, hogy egy orvos csoport egereken kísérletezik. Az egerek agyi teljesítményét vizsgálják és műtéttel tudják az IQ-jukat is növelni.
Charlie-n is végrehajtják a műtétet. A műtét jól sikerült, Ő is egyre okosabb lesz. Nagyon okos. A pékségből is elküldik. Több nyelven beszél már. Egy orvosi konferenciára is elmennek, ahol bemutatják, mint „csoda”. Itt rájön, hogy „OKOS”nak még sem olyan jó lenni, mert az emberek többsége csak érdekember. Rájött, hogy kihasználták. Elszökött az egérrel (Algernon). Kivesz egy szobát. Észreveszi, hogy az egér megváltozik; agresszív; nem eszi meg a sajtot. Visszatér a professzorok közé és beszáll ő is a kutatásba. Napok alatt olyan elméleteket vezet le, ami évtizedekre is „sok”. Rájött, hogy az egér – és így az ő – állapota is visszafejlődik. Ír, amíg tud, de végül visszakerül az intézetbe.

Az előadás kezdetét vette. A regényben egy 30-as éveiben járó férfiról van szó, Charlie Gordon (Szervét Tibor) a darabban 51 éves. Alice Kinian-t (Lévay Viktória), Nemur professzort / Pékségben dolgozó idősebb munkás / Charlie apját (Benedek Tibor), Dr. Jay Straus-t / Pékségben dolgozó fiatalabb munkás/ orvos a 2. felvonásban / (Nagy Sándor), Gina-t / pékségen dolgozó / szomszéd / Charlie húga / nővér (Szőlőskei Tímea), az anyát/ Pékség vezetője (Zsurs Kati) alakította.
A darab a jelenkorban (a plazma TV, tablet, Okos telefonok miatt) játszódik.

A díszletet nagyon jól megoldották, 1-2 képet rávetítettek a falra, így lehetett érzékelni, hogy a pékségben, a laborban, a lakásban, a parkban jártunk.
A falból 1-2 elemet toltak ki, mely néha asztalként/ágyként funkcionált.
A darab nagy vonalakban végigvitte a regényt. Én úgy éreztem magam előadás alatt, mintha valami filmet néznék. Ilyet még sose éreztem színházba. Nagyon tetszett minden, végig izgultam minden percet (mintha nem tudtam volna mi fog történni), de olyan film szerű érzésem volt végig. Amivel nem volt bajom, csak az, hogy miért érzek ilyet.
Zavart a szünet, figyeltem mindent és szívtam magamba az összes pillanatot, érzést.
A történet szívszaggató volt, sok minden előjön, rengeteget lehetett gondolkodni/átérezni/megérteni, stb. És mélyen hat a lélekre. Rengeteg a mondanivalója.
Iszonyatosan zavart a közönség egy része. Néma csend; épp „szivatják” Charliet a pékségben, nekem megszakad a szívem és a közönség egy része fennhangon nevetett. Na, lehet, ekkor a pillanatnál döntöttem úgy, hogy én nagyon ki akarom most őket zárni az elkövetkezendő 3 órára, ami azt hiszem sikerült, mert nem tudom, hogy volt –e cukorkázás, stb.
Megdöbbentő volt, a konferenciás jelenet, mikor Charlie rájött, hogy ő csak egy kísérleti „tárgy” és mint érző ember Alicen kívül senkit nem érdekel; csak a tudomány és  kísérlet a fontos.
Borzasztó lehetett neki, mint már gondolkozó, OKOS embernek, hogy csak gúnyt űzött belőle mindenki. Az is kegyetlen lehetett, mikor ezek a pékségi barátok kiközösítették, mivel már nem lehetett vele „mit kezdeni”. Az ő részükről is érthető lehetett az OKOS Charlie kiközösítése, hiszen nem tudtak és szerintem más sem tudott volna mit tenni, ha egyszer csak egy teljesen más személyiségű ember toppan be a megszokott helyett.
A vége nagyon szomorú és igazán lélekig hatoló volt, mikor azt fejtegette, hogy tudom, hogy most miért bántotok, mert mikor okos voltam, rájöttem..

Meglepő módon nem bőgtem… Igen valószínűleg azért, mert az ilyen orvosi dolgokat szeretem, az ilyen dolgok az igazi VALÓSÁGOK; ezekkel együtt kell tudni „élni” és ezeknek nem szabad, hogy kizökkentsenek, mert… Ez is a valós világ része.
Bár, lehet, hogy mégiscsak jobb lett volna bőgni, mert elég nagy lelki teher volt rajtam és igazán csak 2 nappal később a Muzsika hangján tudtam csak felszabadulni.

A színészi alakítások fantasztikusak voltak, bár Viktórián nagyon érződött, hogy nem „szívből sír”, nála éreztem végig azt, hogy játszik, de nincs ott lélekben. Míg Nagy Sándor szeme könnyben úszott, mikor elköszönt Charlitől.
A tapsrend megdöbbentő volt, Viktória volt az egyetlen, aki mosolygott, a többiek tekintete valahol messze járt még (vagy jól csinálták, hogy azt lássuk). A villanyok már újfent égtek, de mi még lelkesen tapsoltunk. Ennél az utolsó tapsol jelent meg az első mosoly a főszereplő arcán is, de az is elég fáradt mosoly volt. A mindig vicces és bolondozós Nagy Sándor komoly volt végig a tapsrend alatt.

Nekem nagyon tetszett az előadás, de mivel nagyon a lelkemre hatott még nem nézném meg újra. És a raktár színházasra kell jegyet szerezni!

Egyetlen egy dolog nem tetszett, hogy nem volt a professzorokon kesztyű, mikor az egérhez nyúltak, stb… ha okos telefon volt a darabba, akkor a kesztyű is kellett volna, hiszen már a kozmetikusok is abban dolgoznak J

Egy megrázó, fájdalmas, szomorú és kitűnő előadást láthattunk…
Csendesen, gondterhelten jöttünk el.

És vajon kik és hogy kísérleteznek állat/ember társainkon a jobb és szebb jövő s a kutatás érdekében?

Így hát álljon itt egy rész a regényből, ami a darabban is elhangzott:   „Hilda nővér nagyon girhes és amikor beszél csupa vörös Tessz az arca. Aszongya job lesz ha imátkozok az istenhez és kérem hogy bocsátsa meg amit velem csináltak. Semi almát se etem és Bemi bűnt se csináltam. És most meg vagyok ilyelve. Talán nem is kelet vona hagyni az agyamba operálni ahogy ő mongya hogyha ez az isten elenn van. Nem akarom az istent meg haragittani.”