Ma délután a Muzsika hangján jártunk. Péntek van, de délutáni előadás. Még január elején sikerült szert tenni 2 db első soros jegyre. Egy volt a lényeg, hogy a főszereplő (Maria) Wégner Judit legyen.
Előadás előtt könyvesboltba kellett mennem az oktogonhoz. Későn is indultam, a villamos sem nagyon járt baleset miatt. Az Aradi utcát végigfutottam; majd az Izabella után befordultam és egyszer csak „beleütköztem” a színházba. mindezt 10 perc alatt megjártam. Nem is értem, hogy lehettem ilyen gyors.

A történetet (Howard Lindsay - Russel Crouse 1965; többszörös oscar és egyéb díj - 1966) nem kell bemutatni, hiszen a filmet rengetegszer lehetett látni. Még én is többször elcsíptem; és az egyik dalocskát (dó, egy domb..) is szinte mindenki ismeri. (Maria apácának készül, de az éneklés jobban foglalkoztatja, mint ami a zárdában lévő feladatai lennének. A főnökasszony ezért a közeli kastélyba küldi, ahol 7 félárva gyermekre kell vigyáznia Trapp Kapitány katonai rendel neveli a gyermekeket, de Maria ezt nem tudja megszokni és visszahozza az életet a kastélyba a sok nevetéssel, énekléssel. A nevelőnő és a kapitány kezd egyre közelebb kerülni egymáshoz, de ott van a kapitány menyasszonya és a háború is…)

A ma délutáni pajtásom még nem érkezett meg, de így is találkoztam a bejáratnál ismerőssel.
A színház előterében/nézőterén változást nem tapasztaltam. Nem volt melegem, így a lebernyegemet magamon hagytam. Teltház, rengeteg gyerek. Mellettünk 2 aprócska kislányka ült, akik nagyon kis csinik voltak. Akik néha kicsit szenvedtek előadás alatt, összességében csendes volt a nézőtér.

Az előadás rendezője Eperjes Károly, ebből adódóan aggodalomra nem adott okot a darab, sőt, úgy éreztem, hogy a nevéből adódóan csalódni nem nagyon fogunk, de igazából semmi nagy elvárásom nem volt az előadással szemben. Ennek oka a színház (mert olyan kis .. inkább nem mondom ki, mert már többször kifejtettem) Aztán ott van még az is, hogy néhány évvel ezelőtt Zalaegerszegen volt szerencsénk ehhez az előadáshoz, ami hát, nem lett a nagy kedvenc, sőt igazán maradandó élményt sem nyújtott.
Azonban ami ma délután fogadott minket, az nagyon meglepett. Nagyon tetszett. Minden úgy, ahogy volt. Keresem a szavakat még mindig, de nem nagyon lelem, mert annyira jól éreztem magam!!

Időben kezdetét is vette az előadás.
Valami csodás díszlet fogadott minket. – legalábbis engem lenyűgözött - . Persze nem egy Madáchos/Operett Színházi látvány kell elképzelni, de a Magyar Színházhoz képest fantasztikus volt. És ez az egész előadásra is elmondható. Végre egy igényes, normális előadás, remek színészekkel. Nagyon jól éreztem magam és nagyon örültem, hogy ilyen nagy sikere van az előadásnak, ami a rengeteg taps, és sikongás is alá tudott támasztani.
De ne szaladjuk ennyire előre.

A szereposztásra egy szavunk nem lehetett (Maria – Wégner Judit; Trapp kapitány – Csengery Attila; Elsa – Fonyó Barbara; Főzárda asszony – Bucsi Annamária; Max – Tóth Sándor, Franz – Pavletits Béla).
A 7 gyerek igazán szimpatikus volt. Persze ebből Liesl-t ki kell hagyni, hiszen ő már nem gyerek (Andrádi Zsanett), de simán kinézett 16 évesnek. A többi gyermekben azt tetszett a leginkább, hogy teljesen átlagosak voltak, nem voltak kiemelkedően szépek, volt köztük sovány, duci, stb. és még egész óhangjuk is volt.

Bucsi Annamáriához személyesen” még nem volt szerencsém. Ősszel a TV-ben leadásra került 7 vezér című musicelben alakította Réka szerepét. Őszintén, ott nem jött át, hogy ilyen jó hangja lenne (Persze a TV más, hisz ott nem lehet visszaadni a hangokat, érzéseket úgy, amilyen az valójában. (De ez így van koncert és sportesemény láttán is).

Zsaki aranyos volt, jó őt is mindig látni.

Tóth Sándor remekül játszott, mint eddig mindig, amiben láttam, de rajta nagyon megdöbbentem. Gyönyörű kékek a szemei még mindig, de az arca megöregedett. Nem szeretek szembesülni az idő múlásával. 

Fonyó Barbarát először meg sem ismertem. Csak mikor megszólalt, tudtam „beazonosítani”. Végre láthattam „emberi” ruhában. Csinos volt, szerintem sokat fogyott és nagyon jól állt neki ez a szerep.

Csengeri Attilához is már rég volt szerencsém, jól állt neki ez a szerep is. Tetszett a játéka. Szigorú apuka volt, de közben „mosolygott” a szeme. Kedvesen beszélt a gyerekekhez; szerintem kímélte is kicsit a hangját az esti fantomra, de így is nagyon jól szólt a hangja és rendben volt. Jól állt neki a sok szép ruha is.

Szerencsére Wégner Judit volt délután a főszereplő. Ragyogott, tündökölt, lubickolt. Sugárzott az arca, csillogott a szeme, élt minden porcikája. Játékos, kedves volt. Szerintem telitalálat erre a szerepre. Nagyon örültünk neki. A hangja is csodás volt, méltó párja volt Attilának.

Ami a legkevésbé tetszett, az a bál volt, mikor táncoltak. Nekem inkább egy szalagavatós „táncoljuk már el” hangulatom volt és nem éreztem azt a „gyönyört, kecsességet”, mint amit az Anna Kareninába szoktam, de ez valószínűleg csak az én bajom volt, mert az a bál, ott az Anna Kareniában……

És jöjjön a díszlet, melyet Szabolcs János alkotott, ami engem totál megfogott.

Kezdésként egy gyönyörű havasi tájat láthattunk, hegyek, templom. Majd éneklés és a kolostorban találtuk magunkat, de a díszletek mögött egy „fényképet” láthattunk a kolostor kertjéről. A színpad közepén egy szék, két oldalt pedig a kolostor lépcsőit láthattuk, mintha kintről érkeznének az apácák.

Újabb képet láthattunk, mikor Maria a kastélyba tartott. A „képek” akkor jelentek meg, mikor a díszletet cserélték, kellékeket hoztak-vittek), de mindezt úgy csinálták, hogy alig volt érzékelhető, hiszen mindig az aktuális képben (kb. 5-6 változott az egész előadás alatt) gyönyörködhettünk, miközben kellemes zenei aláfestést hallhattunk.
Így láthattuk a kastélyt kívülről, a gyönyörű szép zöld fűvel előtte. Igen, ilyen szép helyre én is elmennék bébi csősznek.
Majd beértünk a kastély előterébe. Szép sárga előtér, gyönyörű bejárati ajtó. Egyszerű volt minden, de mégis azt az érzést váltotta ki belőlem, mintha egy igazi kastélyban járkálnánk.
Volt olyan, hogy a kastélyparkról láttunk egy képet. Mikor a kép eltűnt a padon ült Liesl és a postás fiú; vagy épp Trapp kapitány és Elsa, vagy Trapp Kapitány és Maria.

Na a második felvonásban, mikor már a katonák meneteltek és azt láthattuk az elénk vetített képen, az már nem éppen tűnt meseszerűnek. Túlságosan is valóságos szerű. Aztán mikor Hitler is megjelent és néhány pillanatig anyanyelvén éltették, az már elég „félelmes volt”. Így legalább mindenki érzékelhette, hogy milyen évet írhatunk. (Nyilván nem a mellettem ülőknél.)
Ezekkel a képekkel annyira közelivé, valóságossá, egyedivé tették az egész előadást, hogy szerintem nem lehetett nem szeretni és kedvelni a darabot.

Hosszú-hosszú idő után most éreztem először, hogy a Magyar Színház felébredt csipkerózsika álmából és felcsillant bennem a remény, hogy fel tudja venni a versenyt a társaival.
Bízom benne, hogy a jövőben is hasonlóan színvonalas előadásokat láthatunk ilyen csodás szereplőgárdával, mint amihez ma volt szerencsénk. 

A színházból kijövet szomorúan vettük észre, hogy ömlik az eső.
Pedig tervbe vettem, hogy átsétálok a Madáchba egy Fantomra, de az eső a kedvemet szegte és inkább örültem ennek a csodás délutáni előadásnak.

Ajánlom ezt is szívesen mindenkinek, de a tartalom, a történet miatt 10 éves kor felett!