A Turay Ida Színház előadásához először a József Attila Színházban találkoztam, majd ezt követően 2x vettem bérletet az ÓKK (Ex ÓMK) épületébe. Magába a színházba télen a Sárdy előadáson jártam, ahol nagyon lenyűgözött a színház épülete is.
Így bátran be mertünk vállalni egy esti előadást is.

Edith Piaf-val, dalaival és életével nyáron több színházi eseményen is találkoztunk, így esett a választás az Égben maradt repülő című darabra is. A bemutató napján nem volt programunk, így a neten szert is tettünk két első soros jegyre.

Ma este az unokanővérem volt a színházi párom. A Színház továbbra is bájos, retros, de szépen felújított.
A nézőtér aranyos volt, úgy, mint előzőleg. A hőmérséklet nem volt a legmegfelelőbb; kicsit fáztam.
Az előadás jó volt, tetszett, de valami mégis hiányzott. Nem volt meg az a plusz, ami a Bubamarában, Egerek és emberekben, Doktornőben benne volt. Ettől függetlenül egy csodálatos 2 felvonásos előadás részesei lehettünk, melynek rendezője Szurdi Miklós, díszlet és jelmez tervezője Darvasi Ilona; a zenei rendezője Berkes Gábor nevét dicsérik.

Igazából meglepődtem, mert azt gondoltam, hogy az lesz az előadás vége, hogy Marcel Cerdan (Kurkó József) lezuhan. Ehhez képest az első felvonás végén történt a baleset, így mikor a függöny lement, egy kerek történet is lehetett volna. Én azt hittem, hogy vége is az előadásnak, ezt a körülöttünk lévők tanácstalan arckifejezése is tudtomra adta, hogy nem mi vagyunk az egyedüliek. Mivel egy színész sem jött ki meghajolni; így tudatosult bennünk, hogy vár ránk még egy felvonás. 
 
Az első felvonásban 1947-ben járunk. Edith (Keresztesi Ildikó) és Marcel közös és külön-külön-i életükbe nyerhettünk betekintést. Leginkább Edith lakásán jártunk, ahol a barátai szinte mindig vele voltak (M. Monnot – Hüvösvölgyi Ildikó; Momone – Topolcsányi Laura; Marlene Dietrich – Xantus Barbara; Charles Aznavour – Pásztor Máté). Persze jártunk a „nagy mérkőzésen is, részese lehettünk annak, amikor Marcel szakít az edzőjével (Lucien Roupp – Győri Péter). Edith többször megjegyezte Charles átoperáltatott orrát (amit az ő kedvéért csinált).
Majd láthattuk Ahogy a „Veréb” kétségbeesett, de nem engedték elmenni az újabb meccsre. Az első felvonás utolsó jelenetében Edith megtudta a tragédiát (1949. 10. 28), majd este fellépett New Yorkban és egész este Marcelnak énekelt.

Ezek után nem tudtam elképzelni, hogy mi is várható a 2. felvonásban. A kérdéseim hamar elmúltak, ugyanis Edith életének utolsó éveiben jártunk. Egy nővér (Xantus Barbara) van vele. Monnot meglátogatja; pénzt kér tőle és újra elkezdenek szellemet idézni. Mikor Edith magára marad Marcel megjelent neki és elmesélte neki az egész életét. Visszacsöppentünk az időbe és a fent említett színészekkel Edith életének fontosabb szakaszai elevenedtek meg előttünk (gyerekkora, mikor felfedezték, gyermekének halála, stb.). Majd újra a jelenbe érkeztünk. Már tudni lehetett, hogy Edith nem fog sokáig élni; meglátogatta Marinett Cerda. Megjelentek a barátai és Edith visszatérő koncertjére készültek, amit mindannyian tudtak, hogy nem fog tudni megcsinálni…

A díszlet nekem nagyon tetszett. A szoba barátságos volt, melegséget árasztott. A 2. felvonásban a szép fekete alapon, fehér mintákat ábrázoló asztalterítő, függöny nagyon elnyerte a tetszésemet.

Győri Péterről mindig a Kisváros című sorozat jut eszembe, most sem volt ez másként. Alázatos, aranyos.

Topolcsányi Laurából nekem valami elegancia árad, amit nem tudok megmagyarázni, miért és honnan érzek, pedig a ma este megformált karakteréről nem lehetett ezt elmondani.
Kurkó József alakítása tetszett (bár mintha kicsit hízott volna), jól játszott.

Hüvösvölgyi Ildikót rég óta kedvelem, öröm őt mindig látni, ez most sem volt másként.

Xantus Barbarával eddig csak 1x volt szerencsém a Maláji lány c. darabban. Most sokkal nagyobb hatást tett rám, jobban tetszett az alakítása. Mintha egyszer még könnyezett is volna. Tetszet az eleganciája ahogy  a gazdag német barátnőt formálta meg. A 2. felvonásban egy alázatos, türelmes, de mégis szókimondó nővérként ismerhettük meg.

Keresztesi Ildikó alacsonysága meglepett. Azt hittem, hogy ő magasabb. Remekül állt neki a sovány, törékeny, Edith szerepe. A hangja lenyűgözött. Szépen, meghatóan énekelte el a dalokat, melyek többségét ismertem. Rengeteg energiát erőt tett bele az előadásba, főszereplő révén hatalmas teher volt rajta, – valószínűleg ezért – , de nem éreztem azt, hogy benne lenne a darabban. A többieknél éreztem és azonosulni tudtam velük, de Ildikónál elmaradt. Eljátszotta, de csak az éneklésben éreztem a tüzet és azt, hogy ott van. Eddig hozzá nem volt színpadon szerencsém, de hiányzott a tűz a prózai részeknél. Ezt a dalokban kárpótolta, ott tüzes volt, fájdalmas és szomorú. Minden, ahogy kellett. Biztosan további előadásban egyre jobban benne lesz, hisz a darab össze fog érni. Nekem most még kevés volt.

Ettől függetlenül egy csodálatos előadást láthattunk, mely érzelmekben gazdag, megtörtént eseményekre alapuló előadást láthattunk. Megint vittünk haza valamit ebből az estéből is. Edith Piaf utáni kíváncsiskodásom nem múlt el, az egyik barátnőm foglalt jegyet március 5-re az Óbudai Társaskörbe egy újabb Edith Piafos estre.