KisBarátnőmmel a nyári Vive la France koncert után külön-külön elkezdtünk Edith Piaf életével foglalkozni. Egyik nap hazafelé olvastam, hogy az Óbudai Társaskörben lesz Szilágyi Enikő Edith Piaf-os estje. Rá is csaptunk másnap a jegyekre.

Sajnos bice-bóca lettem a héten és nem tudok (most sem nagyon tudok) rohanni, meg úgy belemerültem előadás előtt a munkába, hogy későn indultam, így csak a 7. sor környékére tudtunk helyet foglalni (érkezési sorrend volt). Összességében szerintem jól láttunk.

Ebben a teremben még nem voltam. Szép, hangulatos, tiszta és még nagy is. Teltház. Azt sajnáltam, hogy nem emelkedtek a székek. Vajon a hátul ülők mit láthattak?

Mi szinte a fiatalok közé tartoztunk, inkább a 60-as éveiket betöltő társaság volt a többség.  Mindegyikük csinosan, elegánsan felöltözve, sugárzó tekintettel. Hát, ha a színházba is mindenki így lenne felöltözve, akkor soha egy szavam nem lenne. Olyan érdekes, ők miért tudják megtisztelni a fellépőket az öltözékükkel? Ez korral jár vajon? Vagy csak szimplán igényesség? Még el sem kezdődött a koncert, de ez a sok kedves ember és a terem hangulata adott egy kellemes hangulatot.
Szilági Enikőt eddig nem ismertem, nem volt időm utána járni, hogy ki-ő, mi ő, de bíztam benne, hogy csalódást nem fog okozni.

Időben kezdetét vette az előadás. Vagy koncert? Ezen azóta is gondolkodom, hogy mi is volt.
Varázslat. Enikő megjelenése hatalmas erőt és magabiztosságot árasztott, de ugyanakkor kedvességet, nyugalmat és fájdalmat is.
Mikor bekezdett az éneklésbe 2-3 másodperc múlva olyan libabőrös lettem és olyat éreztem, amit eddig csak Bot Gabi ért el nálam a koncertjén. Totál elvarázsolt. A hangjával, az előadásmódjával, a megjelenésével. 1 órás francia utazáson vehettünk részt. Elhangzottak a leghíresebb Edith Piaf számok, melyek egytől egyik nagyon tetszettek és lenyűgöztek. Enikő előadásmódja és hangja kifejező volt, fájdalmas és érzelmes. Elfelejtettem gondolkodni és csak figyeltem. Tényleg, mint Bot Gábor „női változata” csak más stílusban.

Furcsa volt, a már ismert számokat most is másképp hallani. Azt hiszem, mindegyik közül ez a Szilágyi Enikős volt a legjobb. Hangulatilag, előadás módilag, mindenhogy. A Művésznőt zongorán kísért egy fiatalember, akit Alceo Passeo-nak hívnak. Róla kiderült, hogy zeneszerző, tanár és Ennino Morricone tanítványa. Na, ha eddig nem lettünk volna lenyűgözve, akkor most már totál „padlón voltunk”.  Tőle is hallhattunk egy szóló zongoraszámot.
A zeneszámok között néha elhangzott egy-két gondolat, mondat a Művésznőtől. Flamandul is szavalt egy verset, magyarul kettőt is, melyeket egy idősebb hölgy folytatott is mindkét esetben. Az nem derült ki, hogy „beépített” ember lett volna, de nem hiszem. Mindkét vers ismerős volt, de egy mondatot nem tudtam volna idézni és folytatni. Sajnálom, hogy „műveletlen vagyok” és nem tudok verseket. Pedig jó néhány idősebb ismerősöm több versből tud idézni, szavalni is, pedig nem az irodalom és a művészet a szakterülete. Őket még biztos máshogy és másképp tanítottak.

Az idő elrepült, nekem 10 percnek tűnt. De bő 1 óra volt. A szívből jövő vastaps nem maradt el. Néhány úriember kisebb virágcsokrokkal ajándékozta meg a MŰVÉSZNŐT!

Szerencsére nem kellett rohanni, nem akarták ránk zárni az ajtót, ezért lehetett maradni még. 5-10 percet ücsörögtünk, elmélkedtük, áradoztunk. És nem nagyon akartunk visszatérni a valóságba. Mire elindultunk a tömeg nagy része eltűnt, kényelmesen visszaszereztük a kabátunkat és hazaindultunk a hűvössé vált időben.

Szilágyi Enikő Kolozsváron született; elvégezte a Marosvásárhelyi Színművészetit, majd Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémiát. Filmekben, majd színházban is kipróbálta magát. 1989-be Hollandiába, onnan Belgiumba ment a férjével. 1993-ban jött Magyarországra, ahol visszatért a színpadra (Debrecen, Kecskemét, Bp.).   Négyszer lett nívódíjas, magkapta a szép magyar beszédért járó Kazinczy-díjat, és kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével. Majd 2005-től következett Franciaország és a sanzonok.

Egy újabb fantasztikus estében lehettet részünk és újra vittünk haza valami maradandót, valami különlegeset.
És köszönet a sok idős, lelkes, csinos, művelt közönségnek is! Ma este újra eggyé vált a terem.