Most ha azt írom, hogy reggel munkába menet és este a színházba menet a ’94-es Anna Cd-t hallgattam, akkor függő vagyok? De ezt tettem valóban.

Újra a 2. sor. Jobbra mellettem nem ült senki. Az utolsó percben érkezett 3 kisiskolás korú, csinosan öltözött külföldi gyerek. Szépen nekiálltak – csendben – vacsorázni. Perec, víz, stb. Lelkesen figyelték az eseményeket, de vajon mit és mennyit értettek meg belőle? Szünetbe a nővérük, vagy anyukájuk is megérkezet hozzájuk, vettek könyvet, cd-t. Tehát biztos valami művelt gyerekek lehettek, de mégis nagy szemetet hagytak maguk után, mikor kimentek. A székre felkötöttek egy zacskót, abba tették a maradékot, amit otthagytak. A földön hevert a két ásványvizes palack és a rengeteg morzsa a széken és alatt. Hol vagytok RaM-os felügyelők? Amúgy csendben voltak tényleg.

Mikor felcsendültek az ismerős dallamok, szomorúság fogott el, hiszen már mindjárt vége és ki tudja, mikor láthatjuk újra… A tegnapi szereposztással láthattuk ma is a darabot, 1 szereplő kivételével. 

Ma Vikidál Gyula volt a Pópa. 

Szilvia jobb volt a tegnapi alakításánál. Ma a velencei jelenet szövegére figyeltem, amit ma újra átértelmeztem.

„Távol, távol, messze tőled, 
ki őrzi most álmod, én kisfiam, Szerjózsa? 
Egy nap felnősz, 
nem is tudod majd, ki voltam én. 
Álmod végén sok-sok arc közt 
vissza-visszatér egy elmosódó kép.” (Utolsó este Velencében)

Vronszij ma volt a legjobb, több érzelmet lehetett látni az arcán.

Végre Haffner Anikót láthattuk Kittyként. Alkatilag Levinhez sokkal inkább passzol. Kedves és finom a hangja, neki jobban el tudtam hinni, hogy 17 éves stb. Nem tudtam, hogy eddig miért volt „ellenszenves”nekem, de ma rájöttem. A ruhái miatt. Előnytelenek és idétlenek. Babarózsaszín otthoni, habos babos esküvői ruha. Ha olyan szép kosztümöket kapott volna, mint Andi, úgy, hogy előnyös is legyen neki, akkor szinte teljesen rendben lenne.

És végre a templomi jelenettel elérkezett a 3 előadás leggyönyörűbb és magasztosabb néhány perce. Az ESKÜVŐ. Vikidál Gyulának olyan kisugárzása van a hideg szúrós szemei ellenére, amilyen senki másnak nincs. Aggódtunk persze, hogy lesz-e olyan jó, mint régen volt, stb. De a nyári Nyomorultakon hallottak alapján és az őszi közönségtalálózó vendégeként tudtuk, hogy igen. És valóban. Gyönyörű jelenet volt, és Ő is elkápráztatott bennünket újra és újra.

A közönség hamar rátalált a közös tapsra, de nem volt senki lelkes, a színészek is csak egyszer jöttek ki a vasfüggöny mögül.

Ennek ellenére kimentekor egy erős 4-re értékeltem az estét.

Két is apróság maradt meg bennem, Sasi elejtette a sálját (amikor megérkezik Sztyíváékhoz) és a botját (mikor megérkeznek Annnához).

A tegnapi Lídiás gondolataimmal szemléltem az estét, ezért őt „utáltam” ma. Ha belement volna a válásba…De ott van Betsy is! Ő még az elején díjazta, és örült Anna és Vronszkij kapcsolatának, de a végére ő sem engedte, hogy Anna megjelenjen a társaságban. Egész úton hazafelé és még másnap is ezen töprengtem.

Nem voltam egy nagy irodalom óra kedvelő, de ez a III. osztályos irodalom lenyűgözött. Imádtam ezeknek az elemezést, stb. Így még ha az Anna Karenina nem is volt kötelező és még internet se volt, de a könyvben szerepelt  a rövid története és nagyon tetszett már akkor is. Valahonnan megszereztük a 94-es Cd-t és rengetegszer hallgattam. Évekkel később a regényt is olvastam. Így mikor 5-6 éve először láttam ezt a darabot újnak, de mégis ismerősnek éreztem. Megfogott és örökre elvarázsolt. A zene, a szöveg, az egyszerű, de sokatmondó díszlet, a fájdalmas mondanivaló és az a rengeteg érzés és érzelem.

Mikor először láttam a musicalt, kicsit képzavarba kerültem, hogy itt a végével kezdődik. Vronszkij búcsúzik, „fogja a fejét” és pörögnek a háttérbe az évszámok, akkor visszamegyünk az időbe, a regény elejére.  Visszaemlékezések sora tárul elénk. Kitty elbeszélésből derül ki a bál, ahol az ő kezét kellett megkérni, ahol megismerkedik Anna és Vronszkjij, stb.

A musical hűen visszaadja a regény fontosabb eseményeit, és rengeteg fontos momentum, utalás derül ki a szövegből, ami egyszeri hallásra nem jön át.  Szerencsére ezt azzal a barátnőmmel – aki tegnap volt 3x Annán –, is meg tudtam vitatni. Nagyjából végigveséztük a regényt és a musicalt.

(ANNA KARENINA - REGÉNY/MUSICAL ELEMZÉS)

A regény azzal kezdődik, hogy Anna elmegy Sztyíváékhoz, mert Sztyíva összejött a nevelőnővel. Anna azért megy, hogy rábeszélje, hogy neki a felesége és a gyermekei mellett van a helye.  (Tehát, egy férfi válása esetlegesen jobban elfogadott és természetesebb. Nőzhet kedvére).

DOLLY:

A musicalben a fent említett „feszültség” érződik a bálon Sztyíva és Dolly között, én legalábbis erre (is) vezetem vissza Sztyíva 1-1 szempillantását. Dolly keserű és szomorú életét Kitty énekéből is megismerhetjük: 

„Szegény Dolly, te sírsz! 
Ó, hányszor érezted, amit most én! 
Kit megcsaltak már, bárhogy kíván, 
sosem lel feledést!...” (17 év) 

Dolly az igazi családanya, akit megcsalhatnak, megalázhatnak, fájdalommal, de kötelességtudóan viseli sorsát. Anna is arra bíztatja, hogy ne váljon el, éljen együtt a férjével, ha más miatt nem, de a gyerek miatt muszáj.

LEVIN:

Levin kulcsszereplője a regénynek és a musicalnek is. (Anna mellett Ő a másik főszereplő. Annak ellenére, hogy csak egyszer találkoznak személyesen. Egymás ellentétei. Levin a vidéken, a munkások között érzi jól magát. Aggódik, keresi a helyét, bizonytalan. De ezt az őszinteségét, egyszerűségét végig megőrzi. Anna határozott, tudja, mit akar, a várost szereti, emberek között érzi jól magát. Felvállalja, hogy boldog akar lenni a szeremével. Mindketten tele vannak szeretettel, de nem tuják kinek átadni. A többi szereplő jelleme változik, befolyásolhatóak – Karenin, Betsy, Kitty – , törtetőek – Lidia – , stb.) Levin Sztyíva kedves barátja. Éli az életét, de mégis mindig bizonytalan és aggódik. Aggódik a beteg bátyja miatt (erről nem esi szó a musicalben), az a terve, hogy falun élhessen.

„Mindennap új kérdés, új kétség 
Miért élsz, merre tartasz és honnét?
Mi mozdít, mit áhítsz, milyen célt?
Magadból mit hagysz itt, ha elmégy?” (ARATÁS)

Sztyíva megerősíti abban, hogy kérje meg a csinos Kitty (Dolly húga) kezét. A bátortalan férfi rászánja magát, azonban a lány kikosarazza. Ez rosszul érinti, de továbbra is szerelmes.

Egyszer látja Kittyt a városban, ami újabb reményt ad neki.

„Levin: 
Nem látott, de én láttam magát 
a nővére hintaján...” (Kezdőbetű játék) 

„Levin: 
Mást szeretni nem tudnék senkit, érte meghalnék!” (Csak az évek)

Levin továbbra is bizonytalan az életben. Tanácstalan és szerelmes. 

„Levin: 
Virrasztó árnyak közt, az éjen át, 
szégyenem útján nincs barát! 
Nincs kivel megosztanom, 
nincs is tán senkim már! 
Elveszett ember, mire várok még? 
Boldog a föld, hisz tavaszt vár! 
Magányos életemnek megnyugvást 
majd az évek hoznak, 
mégis, mégis fáj!” (Csak az évek)  

Végig felvállalja az életét, a bizonytalanságát, de azt is, hogy neki a föld és a vidéki emberek élete fontos. Fontosabb, mint hivatalnoknak lenni. A birtokon akar élni és menekülne a városból.

Azóta a bizonyos bál után majdnem 1 év is eltelik, mikor először találkozik Kittyvel Sztyíva lakásán. A találkozó jól sikerül és a közös jövőjüket kezdik el tervezni.

„Együtt: 
Akkor azt mondom: igen! 
Igen! Igen! Igen! 
Igen! Igen! Igen! 
A... a... em... i... 
Akkor azt mondom: igen!” (Kezdőbetű játék) 

A házasság előtt is tanácstalan. Nem tudja, jól dönt-e. Mikor a pópával beszélget megtudhatjuk, hogy bizonytalan… 

„Mindig és mindenben kételkedem, 
nem leltem választ sosem
... 
Egyetlen bűnöm csupán, 
hogy kétkedem.” (Gyónás)

Ezt Kitty előtt is feltárja:

„Kitty: 
Ránk vár mindenki! 
Mi van veled? Mi lelt? 
Levin: 
Nem vagyok rád méltó! 
Tévedtél, gondold meg! 
…

Kitty: 
Hogy nem szeretlek? 
Hogy mondhattad ezt? 

Levin: 
Mit tettem, Kitty! 
Bocsáss meg!” (Esküvő előtt)

Kittyvel kötött házassága nehezen indul, bár sokat segített Levin bátyjának az ápolásában (de ezek a musicalből nem derülnek ki, nincs rá utalás). Lassan csiszolódnak egymáshoz, de Kitty féltékeny lesz Anna miatt.

„Kitty: 
Az a nő egy ördög! 
Téged is megbabonázott! 
Látom a szemedből, 
beleszerettél!” (A kapuk bezárulnak)

Végül egymásra találnak. Megérkezik a várva várt „örökös is”. Levin végre boldog lesz, megtalálta a boldogságot a családjában és a birtokon az emberei között, akik nagyon tisztelik és szeretik őt!

„Levin: 
Jöjj, kis életem, 
én napfényem! 
Hány éven át kerestem, vártam én, 
nem kaptam választ senkitől. 
Most, ahogy rájuk nézek, értem már.” (Élni kell) 

A regényben fontosabb és nagyobb szerepe van, mint a musicalben, de nem az ő életéről szól mű. Viszont nem véletlenül kezdődik a musical Levinnel (Aratás) és a mű vége is vele zárul (Élni kell).

„Teljes kar: 
Hogy megtanítsd 
majd néki is, 
mit néped mond: 
hogy lélekkel élj!” (Élni kell)

A sok bánat és szomorúság után náluk boldogság és szeretet lesz.

KITTY:

A17 éves jómódú családból származó lány (Dolly húga), az első báljára készül. A szülők és ő is az eljegyzésre készül. Szerintem a rokonok és mindenki úgy tervezi, hogy Levint fogja választani. De megérkezik Vronszkij, a fiatal, jóképű katona is. Kitty egyből beleszeret, de az eljegyzésből nem lesz semmi, mert megjelenik Anna és Vronszkij vele táncol tovább. Kitty mikor észhez kap, Levin már sehol, hiszen őt visszautasította.
A szerelmi bánat és a csalódás miatt beteg lesz.

„Ó, Levin... most gyűlöl és megvet! 
Szánom szegényt, mert jó ember! 
Szánom magam, mert tévedtem! 
Reménnyel jött, és én elküldtem! 
Vronszkij miatt - ki mást szeret!...” (17 év) 

Az orvosok külföldre küldik, abban bízva, hogy a környezetváltozás jó lesz neki.

„Professzor: 
Nem is tudom... 
Nem marad más... 
egy utazás...
Együtt: 
De hisz ez jó! 
A változás - kész gyógyulás!” (Konzultáció)

A külföldi utazás jót tett Kittynek. Vronszkijt kiheverte, megkomolyodott. Majdnem 1 év múlva találkozik Levinnel. Megbeszélnek mindent és újra kezdik a kapcsolatukat, már együtt tervezik a jövőt.

„Levin: 
Akkor tegyünk egy próbát! 
Leírom a kérdésem... 
A... a... em... en... 
…
Levin: 
És ha most újra kérdezném... 
Kitty: 
A.. a... em... i... 
Együtt: 
Akkor azt mondom: igen! 
Igen! Igen! Igen! 
Igen! Igen! Igen! 
A... a... em... i... 
Akkor azt mondom: igen!” (Kezdőbetűjáték)

Az esküvőt megtartják. Nem a legboldogabbak. Kitty féltékeny Anna miatt.
Megszületik a gyerekük és talán boldogan élnek.

VRONSZKIJ:

Vronszij egy fiatal katona, aki építi karrierjét, sikeres a munkában és a nők terén is. Imponál neki, hogy Annának, a férjezett asszonynak is tetszik. Ő is egyből beleszeretett. De amikor ebbe a kapcsolatba belemegy, akkor neki tudnia kellett azt, hogy ezt a kapcsolatot nehéz lesz felvállalni. stb.

 Nekem megható a darabban is és a könyvben is, hogy Anna Karenint hívja a halálos ágyához és nem Vronszkijt.

„Anna:
Jön már! sürgöny ment, hogy várom!
Jön már! Jön, hogy megbocsásson!
Jön már! Mindjárt megnyugszom,ha itt lesz!
Eljön, hiszen ő jó ember!
Eljön, soha nem hagy cserben!” (Istenem mennyire fáj) 

Azért a sok közösen eltöltött idő, a közös gyermek – még ha nem is boldogok –, akkor is összehozza az embereket. Főleg, ha baj van. (Bár az, hogy fordított esetben mi lett volna? Anna rohant volna-e Kareninhez? nem tudhatjuk.)

És ekkor hívta fel a barátnőm a figyelmemet az Álmot küldj, halálos éjt című szám szövegére, – mikor én „gyengének” éreztem Vronszkijt – kiderül, hogy tele van keserűséggel, mert férfi mivoltában lett megsértve, mert nem rá, hanem a férjre volt kíváncsi. És ráadásul Karenin kedves, mert nem küldte őt el.

„A megvetés és gúny engem,
bűnöst sújt, 
s a megcsalt férj, ki 
fölmagasztosult! 
Vesztesből így lett győztes, 
és a szenvedély, 
hogy nincs remény, 
most még lángolóbb! 
Anna volt az életem, 
kívüle nincs már semmi sem!
...
Akit én gonosznak véltem, 
most megbocsát! 
És úgy küld el, 
hogy egy szóval sem bánt!” (Álmot küld halálos éj). 

Majd öngyilkosságot követ el. Katona létére nem sikerül megölnie magát? ez furcsa nekem…

Anna felgyógyul a betegségéből, elutaznak külföldre. Velencében Vronszkij találkozik a katonatársával és rájött, honvágya van.
„…
Oly jó volt végre hallani 
pár kóbor hírt a régiekről, 
pár hazai szót, 
s a lelkem otthon járt. 
Anna, ugye megbocsátsz?” (Az utolsó este Velencében) 

Hazaérkezésüket követően kapcsolatukban egyre több probléma lett. mindketten idegesek, feszültek.

„Vronszkij: 
Karenin nemet mondott újból. 
Ez véglegesnek tűnik. Nincs hát kiút! 
Anna: 
Nem számít! Eddig se számított! 
Mit számít akkor, ha szeretjük egymást? 
Vronszkij: 
Jobb, ha tiszta egy helyzet...” (A kapuk bezárulnak)

Miért lett fontos Vronszkijnak a papír???

Vronszij megérthette volna, hogy Anna vergődik a fia és közte. Bár mégis, lehet, azt érezte, hogy Anna és Karenin között mélyebb kapocs van? Azt tudnia kellett, hogy Szerjózsa hiányzik neki. A kislány iránt nem nagyon érdeklődik Anna és Vronszij sem, pedig ő a szerelmük gyümölcse. Biztos borzasztó lehetett Annának egy szobába ücsörögnie, miközben Vronszkij élte az életét. De miért remeget meg Vronszkij? Miért lett neki hirtelen olyan fontos a papír? Anna halála után miért nem kellet a kislány? Miért ment a frontra?

Hiába szerette Annát, a társadalmi nyomás, megfelelni vágyás, katonai karrier, úgy tűnt, erősebb lett ennél a szerelemnél. Vagy mégsem? 

„Vronszkíj:
Tévedsz, tévedtek mind!
Anna itt van,
és velem lesz már halálomig.” (Váratlan vendégek)

KARENIN:

Összességgében egy jólelkű, kedves, befolyásos, ám könnyen befolyásolható ember. Lídiával való kapcsolata miatt papucs-nak, baleknak mondanám. Ha a saját eszére hallgat és Annát elengedi, lehet visszament volna hozzá magától a Nő egy idő után. Vagy mindketten külön-külön boldogan élhettek volna.
Amikor Karenin akar válni, – 
„ Karenin:
Kettőnkre tartozik csupán, 
mit közölni kívánok. 
Elválok Annától, 
ezért veletek is megszakítok 
minden kapcsolatot! 
…
Sztyíva:
Alekszej, te, akinek mindig 
egyformán szent volt a 
család és a hivatás, 
bármi is történt, 
ne dobd el, kérlek 
a reményét, hogy megbocsáss! ” (Mint az apácák)
 –   akkor nem lett volna szabad Sztyívának lebeszélnie róla, hiszen Anna a testvére, tudhatta, hogy az idős Karenin mellett nem boldog, talán Vronszkijjal sikerülne.

Karenin próbálja rendbe hozni a házasságát. Megbocsát Annának és Vronszkijnak:

„Karenin: 
Istent arra kérem, 
Annát tartsa meg nékem, 
és önnek bocsásson meg, ahogy én. 
Halálát kívántam, 
hajtott a bosszúvágy, 
de most a lelkem 
megtisztult már. 
Átkozhat, tegyen bár 
világnak csúfjává, 
a megbocsátás...” (Kibékülés)  

Mikor Anna végleg elhagyja őt és a kisfiát (őt muszájból), akkor meggyötört, fásult, szomorú lesz.

„Karenin: 
Menni, felkelni és menni. 
A hivatalba, bárhova. 
Mi van ma? Talán hétfő? 
Nem, nem, biztos, hogy már szerda. 
Szerjózsa... Nem akarom látni, 
szótlanul is kérdez, az ő szemeit látom. 
Anna, hogy tehetted mindezt? 
Ó, Anna! Fogytán az erőm. 
Össze vagyok zúzva, 
senkihez egy szót sem, beteg vagyok.” (Egy önzetlen jóbarát) 

Azonban mikor Lídia betette a lábát a házba, minden megváltozott. Irányítani kezdte a férfit és Ő döntött helyette mindenben.

„..már nem először kérte, 
hogy közvetítsem önnek, 
adjam át kérését, 
e tévelygő asszony 
találkozni kíván 
a kis Szerjózsával. 
Karenin: 
Ezt megtagadni nincs jogom, 
jöjjön csak el!” (Egy önzetlen jó barát).

Ebből is látszik, hogy Karenin jó ember és – talán nem érdekelné a „szégyen” – és hagyná, hogy Anna találkozzon a kisfiával. De Lídia ezt nem engedi. (Szegény Karenin mekkora balek. De tudom sajnálni azokat az embereket a párkapcsolatokban akik, nem mernek vagy nem karnak saját véleménnyel lenni. Inkább egyedül, mint vélemény nélkül és meghunyászkodva lenni egy kapcsolatban).

„Ligyija Ivanovna: 
Nem, nem, nem, nem! 
Az a nő gonosz és kegyetlen! 
A fia után vágyik, de 
hogyan bánt el önnel 
a könyörtelen némber! 
Karenin: 
Mit tegyünk hát? 
Ligyija Ivanovna: 
Én már megtettem, amit kell, 
kellően megszégyenítettem. 
Tudtára adtam, hogy nem és nem! 
Karenin: 
Mi lesz velem?”  (Egy önzetlen jó barát).

Mikor Sztyíva meglátogatja Karenint és kéri, hogy egyezzen bele a válásba, már érződik a férfin Lídia hatása. Kemény, konok, elutasító. 

„Sztyíva: 
Alekszej, tudom, jó ember vagy. 
Meg kell szánnod Annát! 
Nem kérünk mást, csak a válást! 
Tedd szabaddá! 
Karenin: 
Élje az életét! Hívő emberként 
imádkozom a lelkéért! 
Ruhámat elvették, 
az ingem is adtam, vigyék! 
Mért kell még mindig tűrnöm? 
Szót se már! Elég volt ebből! 
Mondd el: a válaszom nem! 
Döntöttem. Ez a végső szavam. 
Ki bűnös, az mind bűnhődjék!” (A kapuk bezárulnak) 


Összességében Karenin tisztességes, melegszívű, érző és szomorú ember. Ő is szenvedett, bántotta az egész, de nem mutathatta. Jóságát mi sem bizonyítja, hogy Anna halála után magához veszi a kislányt és ő neveli. De vajon meddig maradt együtt Lídiával?

LÍDIA:

Lídia, aki „mindent tönkretett”. Neki miért volt jó „bűnös” kapcsolatban lennie Kareninnal?

„Ligyija grófnő
itt is az első! 
Nem éppen szent nő, 
habár nagy hívő! 
Meglelték egymást, 
mint zsák a foltját... 
Bár a jó Száskát 
ott fönt leírták... 
Kitüntetése 
azt jelzi: vége!” (Boldog ember jutalma)

Lídia…. Ez a néhány sor mindent elárul róla. A regény szerint a férje meghalt. Anna elköltözése után beköltözött a Karenin házba (ha jól rémlik).

„Én, aki szerelmes voltam 
a férjembe hajdan, 
kevéssel korábban 
mint serdülő lányka 
egy karcsú lovászba, 
egy fess anarchistába, 
azután sorba 
a cári családnak 
valahány ágának 
mindahány sarjába, 
egy indus fakírba, 
egy híres tudósba, 
egy irodalmárba, 
egy angoltanárba, 
egy vikáriusba, 
egy metropolitába, 
Komisszárovba, 
a híres bankárba, 
Rusztis Fudzsijba, 
s legfőképp Puskinba, 
és most szerelmes vagyok, 
és ez legyen csak titok, 
igen, szerelmes vagyok magá...” (Egy önzetlen jó barát)

Azt jó szemmel nézte a társaság? Ők megjelenhettek? Őket nem nézték ki? Ők is ugyanazt csinálták, mint Annáék.

Átvette a háztartást, foglalkozott mindennel.

„A konyhában már rend van, 
készül a tárkonyos leves. 
A hivatalban alig várják, 
hogy vidéki körútját befejezze,” (Egy önzetlen jó barát)

De milyen áron?

SZTYÍVA:

Sztyíva Anna testvére. Nős, gyermekei vannak, ám elköltözött egy időre otthonról, a nevelőnőhöz. Azonban Anna észhez térítette és belátta, hogy a családja mellett a helye. Sztyíva szereti a testvérét, de Karenint is. Tudta, hogy Anna nem boldog Karenin mellett, de nem tudom, hogy Sztyíva miért nem beszélte le nővérét a Vronszkijjal kialakulóban lévő románcról, hiszen sejthette, hogy lehet közöttük valami, mert a lóversenynél is azt mondja, 
„Vronszkij, te szédült, te szívtipró, 
hogy eltűntél Moszkvából! 
Ha látnád Annát, mondd, hogy megjöttem, 
itt nyüzsgök valahol.”  (Verseny előtt).

Abban az időben nem nagyon mehettek más férfiakkal a nők, tehát sejthette, hogy valami van/lesz közöttük.

BETSY:

Betsy-t sem akarom feledni, hisz az évek alatt rá szemteltem a legkevesebb időt, figyelmet. Ő Vronszkij unokanővére és rajong Annáért is. A szépségéért, a határozottságáért stb. Így látszólag tetszett neki Anna és Vronszkij kapcsolata. … 

„Annát nem hagyom! 
Ő nagyszerű asszony! 
Kedves és szép, nem tehet arról, 
hogy minden férfi belészeret, 
és árnyékként követi őt!” (Egy asszony és az árnyéka)

Azonban mikor a kinézi őket a társaság mindenhonnan, Ő is ellenük fordul. Szerintem gyenge volt. Nem vállalta fel Anna iránti „rajongását” és nem állt ki a rokona mellett. Csak a férfit hívhatta meg. Ha Betsy, mint nő átérezte volna igazán Anna fájdalmát és szomorúságát és kiállt volna mellette, talán a társadalom is hamarabb befogadta volna őket.

„Betsy: 
Nem, Vronszkij!Lehetetlent kér! 
Anna többé nem jöhet a társaságba! 
Maga persze mindig szívesen látott vendég…
Vronszkij: 
Betsy, ha most elutasít, a mi
barátságunk is véget ér... 
Betsy: 
Sajnálom. Igazán sajnálom... 
Fájlalom, de semmit sem tehetek érte.” (A kapuk bezárulnak) 

Vronszkij ÉDESANYJA:

Róla sokat nem tudunk a regényből. Az elején örül Vronszkij és Anna kapcsolatának, de mikor már kínossá válik, akkor már tiltakozik. Anna egy időben az ő házában is lakott, mikor otthonról el kellett jönnie. Befogadta, kedves volt vele, de hogy szerette-e? Sajnálta-e? Arra már nem emlékszem.

„Alexandr: 
Ez neked szól, testvér, 
a verseny után lesz mit olvasnod... 
Szegény anyánkat egészen beteggé teszi a kis kalandod... 
Vronszkij: 
Ó, bátyám, hagyd! 
Már a hang is sért! 
Se anyánktól, se tőled 
nem kértem véleményt!”  (Verseny előtt).  

„…
Anyám majd segít, ha melletted áll, 
nem bánthat senki már! Benn bízz! 
Ha majd hív... Tudod, ő csupa szív. 
Anna: 
Nem, Vronszkij, nem! 
Anyád ugyanúgy megvet, ahogyan ők! 
Tudom jól, mit mond rám!” (Hogy éljek így)

Vronszkij: 
„Bűntelent vádolsz! 
Anyámról így ne beszélj! 
Ő mindig jó volt, 
nem engedem, hogy bántsd!” (A kapuk bezárulnak)

GYEREKEK:

A kislányról szinte nem tudunk semmit a musicalből. A regényből úgy rémlik, hogy Anna nem nagyon szereti a kislányt. Szerjózsát hiányolja. Persze azért, mert ő nem lehet vele. A legjobban mégis Karenin szereti a kislányt. Valami különös szeretet volt a kisbaba és Karenin között.  Nem véletlen, hogy hozzá kerül és a sajátjaként neveli fel mikor a szülők már nincsenek.  

Szerjózsa nem érti a helyzetet és nehezen fogadja el a történéseket. Ragaszkodik(na) az édesanyjához, de Karenin is szereti a maga módján. Nem mondja, de biztos szenved. Beteg is lesz, majd kollégiumba kerül, hogy hátha tud feledni.

KAPAPÁCSOS EMBER:

És néhány gondolat a musicalban többször megjelent és idézett Kalapácsos emberről. Vroszkjij és Anna a bál után véletlenül újra találkoznak. Egy vonattal utaznak, de ez csak akkor derült ki, mikor baleset miatt a vonat megáll és leszállnak. Egy pályaőr a vonat alá esett. Ekkor tűnik fel először a kalapácsom ember. Anna, mikor haldoklik, újra látja maga előtt.

„Lesújt majd rám,
jön értem a Kalapácsos Ember!” (Istenem mennyire fáj)  

majd újra…..

„Az éj leszáll... 
Lesújt majd rám... 
Ó, jöjj hát, jöjj,
Kalapácsos Ember!” (Az út vége).  

ANNA:

Ő az, aki megpróbál helytállni, megfelelni a kornak. Az embereket szereti, aggódik Dollyért. Azonban az igasz szerelem utoléri és minden megváltozik. Az emberek továbbra is fontosak számára. Aggódik Kittyért, amit meg is mond Vronszkijnak:

„Anna: 
Kitty - azt írják - súlyos beteg! 
Vronszkij: 
Kitty... de ért én mit tegyek? 
Anna: 
Menjen el hozzá, 
kérje őt, hogy bocsásson meg önnek! 
Utazzon el hozzá!... 
Higgye el, jobb lesz mindkettőnknek!” (Szellemidézés)

Mégis Vronszkíj és Szerjózsa a legfontosabb számára.

„Két embert szeretek jobban mindennél, 
jobban az életemnél: 
a fiamat és Vronszkijt. 
Ha őket elveszítem, 
mindennek vége!” (A kapuk bezárulnak)

Vronszkijhoz:

„Kívüled senkim sincs ezután, 
nincs menekvés, jaj, miért hazudnánk! 
Elvadult táj, hol nem vezet út; 
már nincs se jövőnk, se múltunk! 
Itt bolygunk céltalan, 
megtörten, némán, 
pőrén és védtelen, 
mezítelen lélekkel; 
bűnmocskos mátkapár, 
kit nem szán senki már; 
míg élünk - nyomunkban a bánat jár!...” (Kívüled senkim sincs ezután)

Szerjózsához:

„Anna: 
Távol, távol, messze tőled, 
ki őrzi most álmod, én kisfiam, Szerjózsa? 
Egy nap felnősz, 
nem is tudod majd, ki voltam én. 
Álmod végén sok-sok arc közt 
vissza-visszatér egy elmosódó kép. 
……
Bárcsak én is kapnék hírt 
a kisfiamról itt messze! 
Csak volna ő is nálunk már!” (Az utolsó este Velencében)

Szerjózsának azt mondja, hogy az apját szerese.

Anna: 
„Szeresd apádat, Szerjózsa! 
Szeresd, ő rendes ember!” (Szerjózsa születésnapja).

Pedig biztos megszakad a szíve, érzi, hogy lehet, hogy most találkoznak utoljára.  

Anna tudja, hogy baj van a kapcsolattal, magát vádolja miatta.
„Mért vagyok féltékeny? 
Mért vagyok ingerült? 
Az én hibám lesz, ha elvesztem őt... 
Kitől jött sürgöny, mondd?” (A kapuk bezárulnak) 

És az egyik legfontosabb, talán mindent eldöntő jelenet Vronszíj és Anna kapcsolatában.
„Vronszkij: 
Karenin nemet mondott újból. 
Ez véglegesnek tűnik. Nincs hát kiút! 
Anna: 
Nem számít! Eddig se számított! 
Mit számít akkor, ha szeretjük egymást? 
Vronszkij: 
Jobb, ha tiszta egy helyzet...” (A kapuk bezárulnak)

 A veszekedés után Vronszkij után megy, de nem találja.
Kitty megbántja, elrohan. Rászánja magát az utolsó lépésre.

 „Az utcák... a házak... az arcok... 
Mind gyűlöl, ha rám néz. 
Szemük, mint Kittyé, jéghideg, vádló! 
Nem tudom, hol vagyok... 
S hol járhat Vronszij? 
Ha elválhatnék Karenintől, 
s hozzá mennék feleségül, 
nem kínoznánk többé egymást. 
Nem volna mért. 
Az én szerelmem egyre csak nő, 
önzetlenebb, erősebb, több. 
De az övé, tudom, lassan kihűl, 
elhamvad, elvész.” (Az út vége)


ANNA a NŐ, az ÁLDOZAT, az, aki meghaladta  korát és szembe mert nézni a társadalommal és megpróbált kitörni. Boldog akart lenni. Ő nem akar „boldogtalan feleségként élni”, mert végre rátalált a szerelem. Erre alapozva feláldozott mindent. Biztos lakást, gyermeket, „megbecsülést.”
Irányt mutatott a többi, hasonló sorsban lévő nőnek. Példakép lett.

Róla Müller Péter írt néhány sort a Férfiélet, női sors c. könyvében.

„Nemcsak az ő történetét írta meg, hanem az Örök Nő történetét is, ami azt jelenti, hogy ez a sors a társadalmi beágyazottságán túl is érvényes, amíg ember él a földön.”

Soroljam még? Újra el kellene olvasnom a regényt!
Emberileg, életvitel szerint Levin áll a legközelebb hozzám. Az ekkor íródott művekben mindig tudtam azonosulni valakivel (Azaz mindig megtaláltam magamat 1-1 regénybeli szereplőben és az általában hasonló karakter volt az összes regényben.)

Ha jól tudom és ha jól emlékszem, akkor a musicalt Szerednyei Béláék vizsgafeladata volt. Szerednyei Béla rendezte akkor (és most) és talán akkor készült el az a gyönyörű freskó, amit a templomi jelenetnél most is használnak. Aminek a másik fele a vonat.  Talán a mostani díszlet is még abból az időből való. Nem túl bonyolult, de annál szebb és őszintébb.  A koreográfiát Sándor Dávid készítette. A szerzőpáros nem más, mint Kocsák Tibor – Miklós Tibor. Köszönjük nekik.