Szünetben kis levegőzés, stb. A második előadásnak a Te Imre, itt valami ketyeg (1999)-et láthattuk.

A szünet tovább tartott az átlagosnál, mivel akkor alakították át a színpadot, amiből mi semmit sem láttunk, mert egy plusz függönyt is leeresztettek.  Ezt a művet egy szóval durvának mondanám. Félelmetes és valóságos.
Tátva maradt a szám, hogy ~20 perc alatt egy ilyen díszletet összerakni. Színházi öltöző, színpad, stb.
Ügyelő (Bánher Péter), súgó, tűzoltó (Vass György), színészek. Mi „belülről láthattuk az eseményeket”, mintha az öltözőben ültünk volna.
A színpadon Shakespeare Lear király című darabját játsszák diákoknak. I. felvonás vége. Az igazgató (Csurka László) fel van háborodva a szotyolázó közönség miatt. „A bolond”nak (Jánosi Dávid) csörög a mobilja, azt hiszi a felesége (Bátyai Éva), de nem akarja felvenni.  A tűzoltó nyugdíj előtt áll, új dolgokat kell megtanulnia.
„A bolond” felveszi végül a telefonját.
2. figyelmeztetés, bomba fog robbanni. Kiderül, hogy előadás előtt dedikálás közben egy cetlit adtak át „Lear”nak (Incze József), melyben az 1. figyelmeztetés szerepelt. És valami ketyegést kezdek el hallani. Nem tudták honnan jön, a tűzoltó nem hallotta, mert nagyot hallóként ismertük meg. A színészek elkezdtek tanakodni, most mitévők legyenek. Elhallsszák az előadást? Pánikoljanak? Tegyenek úgy, mintha nem tudnának semmiről? A telefon újra csörgött. A feleség volt. Eljött a színházba Ő is.
A Lear király II. felvonása kezdetét veszi. A súgóhelyszín hátulján az alábbi felirat állt: 3 perc múlva.  A két szereplő kimegy játszani, de félnek. Egyre kevésbé tudják ezt leplezni.
Letelt a 3 perc és semmi (én kezdem kicsit fellélegezni, hogy mégsem lesz robbanás, csak azt akarják szemléltetni, hogy hogy lehet aránylag higgadt maradni egy ilyen helyzetben). A feleség észrevette, hogy a tűzoltó már nincs ott és az ő táskája ketyeg. A két színész elkezdi egymásnak dobálni, majd robbanás. A súgó (Bordán Irén) kivételével mindenki meghal. Bekötözött fejjel, kézzel megjelenik, mondja, hogy a súgók mindig túlélik. És ekkor jön a hatalmas robbanás. A fal kidőlt, tűz, a csillár pont elém esett le. Nagyon megijedtem. Jó néhány pillanat után a leesett csillárt bámulva egy kicsit elmosolyodtam magamban, az Operaház Fantomjára gondoltam, de a mosolyom hamar elmúlt, mert csak döbbentem néztem és bámultam a „romokat”. A tettes pedig a tűzoltó volt. Örült, hogy végre már színházban is sikeresen robbantott.

Döbbenetes és sokkoló előadást láthattunk. A díszlet, a pirotechnika, minden. Csodálatos. Nem is tudom felfogni, hogy ezt, hogy tudták így megcsinálni. Biztos nagyon veszélyes lehetett, de minden „tégladarabka”, stb. a színpadon maradt, néhány cm-re a színpad szélétől.
Nagyon ütött a darab. Az első néhány sor néma csendben. Szisszenéstelenül, döbbenten tekintettünk magunk elé.

Viszont többen, többször nevettek, kacarásztak az előadás alatt. De min?? Ezen mi volt vicces? Vagy így vezették le a feszültséget? Eszembe jutott Nemcsák Károly, mikor azt mesélte az egyik kulisszajáráson, hogy egyszer fiatalok nézték meg az Othellot és nevettek. Ők nem értették, de utána rájöttek, hogy igen, nevetni is lehet rajta.

De ezen? Mit? Komolyan érdekelne, hogy ezen min. Sajnos ez már bármikor bárhol előfordulhat, a tudatalattinkba (is).

A színészek megint kitettek magukért. A vastaps sem maradt el. Még virágcsokrok is érkezetek a női szereplőknek (Brunner Márta, Gregor Bernadett).

Nagyon jól éreztem magam megint. Az ilyeneket szeretem, ahol van mondanivaló, fájdalom, ahol tovább lehet gondolni a látottakat, stb.
Teljesen lesokkolva hagytam el a színházat, egyszer csak azt vettem észre, hogy esik az eső. Ekkor már a Vígszínháznál jártam. Arra nem emlékszem, hogy, odáig „hogy jutottam el”, mert metroval akartam menni…

Engem nem zavart, hogy 2 teljesen különböző előadást láttunk, más korból és stílusban. Biztos azért, mert „hozzá vagyok szokva” a gyors váltásokhoz és az egymást követő több napos színházi látogatáshoz, így most is gond nélkül tudtam „váltani”.
Nem éreztem kevésnek, üresnek, hiányosnak. Tetszett, hogy 2 más féle előadást láttunk.
Aki szeretne megint kikapcsolódni és nem nevetős, humoros, vidám darabra vágyik, az ne hagyja ki. A remek színészi alakítások miatt is érdemes megnézni!
Mindenféle szempontból 5.

Hubay Elnémulásához sem lehet hasonlítani, mert az megint máshogy volt sokkoló és megdöbbentő, de az is egy igazán jó előadás. Azt is meg lehet nézni J