A III. Keresztény fesztivál keretén belül a RaM-ban az Én, Leonardo c. táncos produkciót lehetett megtekinteni. Természetesen nem volt kérdés, hogy ott a helyünk. Az első sor közepe. Ezt a darabot csak 1x láttuk, a karzatról. A látvány magáért beszélt akkor is, így alig vártuk, hogy az első sorból is megszemléljük ezt a remek előadást.
Az előtérben megnéztük a képeket, festményeket, most egész felismerhető ábrázolásokat láthattuk és a képek keretei is aránylag passzoltak a képekhez.

19 óra előtt nem sokkal elfoglaltuk a helyünket. Nem volt túl meleg, még kezdés előtt felvettem a blézeremet.
Meglepetésünkre előadás előtt egy kis beszédet hallhattunk, ugyanis az Experidance Miniszteri Kitüntetést kapott, az oklevelet ott adták át Román Sándornak és Vona Tibornak.
Ezt követően, néhány perc elteltével kezdetét vette az előadás.
Megint csak JAJ!
Látványos, színvonalas. „Szerencsére” most nem kellett izgulni, ma nem láthattunk kötélmutatványos jelenetet, ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat.

Ma este a Szabó Dániel alakította a főszereplőt – Leonardot –. Őt „főszerepben” csak most láttam (jó, az előző Leonardóban is). Hova felemeli a lábát!!! Ő is nagyon ügyes. És tulajdonképpen nem is hasonlít annyira Benkő Dávidra.
Az előadás 27 képben foglalja magába Leonardo életét. A bejáratnál kaptunk egy kis füzetecskét, amiben leírták a képeket, stb. Otthon is van már egy, el is olvastam többször – természetesen most előadás előtt is –, de olyan sok információt tartalmaz, hogy nem tudtam befogadni és nem minden kép jelenetet tudtam beazonosítani. Persze ez abból fakad, hogy nem igazán vagyok képbe Leonardo életével.
A jelenetek – képek – látványosak, eredetiek. A fiúk-lányok még mindig csinosak, izmosak és helyesek.
Nem is tudok kiemelni senkit. Csodásak voltak. Természetesen többször nyitott szájjal figyeltem az eseményeket. És szinte már az izmaikról megismerjük a ráncosokat.

A díszletet magának ragadónak éreztem, pedig nem sokat változott. csak a függöny színe. Néha 1-1 oszlop, asztal is bekerült a színpadra.
Nem tudom, hogy érdeles e kiemelni egy-egy jelenetet. Mind csodás volt és emlékezetes.
„Az utolsó vacsora”, a „Vád és a törvényszék”, a „I. Ferenc francia király udvara”, a „Fess meg engem Leonardo” jelenetek nagyon tetszettek, illetve néhány olyan rész is, ami sajnos nem tudom, hogy hova tartozott. (Bukósisakos jelenet, a ping-pong labdás).
Mindig csodálattal figyelem a zászlós jeneteket (Biztos a Toldi miatt) is.
Minden táncosnak megint jutott valami eredeti szerep. Pl: Jézusként Patonai Norbit; Francia király/királynőként Kökény Robi/Bistei Juditot, Leonardo segédjeként Patonai Zsoltot és Dénes Nándort, Szeretőként Péli Róbertet, Merénylőként Benkő Dánielt, Bűnözőként Újszászi Andrást.
Épp „gyönyörködtünk” Andrásban, mikor egyszer csak leugrott a színpadról és fél cm-re megállt előttünk és elsétált a lépcsőig, majd vissza a színpadra. Jaj, de megijedtünk.

Csak ámultunk, bámultunk közel 1,5 óráig. Szünet nem volt (ezt elfelejtettük, hogy egy felvonásos). Nagyon jól éreztük magunkat, 40 percnek sem tűnt az este, maradtam volna még. Sokáig. Belőlük sosem elég!  Kifele menet hallottunk néhány ember beszélgetését, akik újoncnak számíthattak. Áradoztak és megbeszélték, hogy jönni kellene újra megnézni őket, de vajon hol játszanak?
Sikerült ma is ereklyét begyűjtenem. Ma egy leesett újságpapír. Igazán friss (2014. 08. 03.), de Nemzeti Sport :-)
Szuper este volt ez is!