Már szinte az összes Experidance-s előadáshoz volt szerencsénk, de a Boldogság 69:09 még kimaradt. 
Így gyorsan szereztünk jegyet arra is. Lelkesen indultunk útnak. Naná, hogy a Kárpát utca elején elért minket egy nagy nyári zápor….. Persze nemcsak minket, hanem a közönség legnagyobb részét is. A mosdóban lelkesen szárítgatták a lányok a ruháikat. Nálam volt egy + harisnya, azt a nadrágom alá vettem, felkészülve egy esetleges lég kondira. A cipőből meg kibújtam, szép látvány lehettem az első sorban, de nem volt kedvem a vizes cipőben ücsörögni. Szerencsére a lég kondit most is megúsztuk :-)  
Az előadás meg elkezdődött. Hát… az őszintét megvallva, az első tíz percben majdnem frászt kaptam. És sajnos most nem azért mert az „ájulás kerülgetett a gyönyörtől”, hanem a tuci-tuci zene és a stroboszkóp látványa miatt. Rá kellett jönnöm, hogy ez a zenei irányzat még mindig nem az én világom és nem gondoltam, hogy ilyen hamar (1 nap elteltével) már visszasírom az operettet…(is) :-)
Ettől függetlenül remek táncbetéteket láthattunk, világított a fehér ruhájuk. Tiszta jelenkor, mint ahogy zajlott az élet a 2000-es évek végén. 
Majd visszacsöppentünk a múltba, a 60-as évek végébe. Az már jobban tetszett. Hangzásilag természetesen, mert a tánccal semmi baj nem volt előtte sem. A két korszak között ugrálunk. 
Boldogságkeresés, pasizás, csajozás. És a két korszak között eltelt idő. 
Ezt Péli Róbert mutatta be nekünk és „idős kori énje”.  Természetesen most is minden szereplőnek volt 1-1 egyedi szerepe is. Pl. Kökény Róbertet „újra” orosz katonaként láthattuk. Jaj, annyira jól áll neki az a szerep. Azt hiszem, nekem mindig ő lesz az „orosz katona”. 
Az átlagosnál több szereppel ajándékozták meg Dénes Nándort; természetesen felejthetetlenek voltak Reszkeni Domán táncjelenetei. Ugyanúgy, mint Újszászi András vagány, kemény fiatal szerepe, aki „csendre kényszeríti a többieket”. Nem szabad elfelejteni Patonai Norbert jeleneteit, mint „minta állampolgár” az egész 40 év alatt. És persze a lányok. Akik szintén végig jelen voltak a színpadon. tanárnőként, szerelmi bánattal küszködő „NIKE” feliratú pólót viselő fiatalként, tánciskolába járó, fiatalokként. 
Az előadás alatt folyamatosan változott a 40 évvel ezelőtti nagy slágerek (1 szál harangvirág – Szécsi Pál; amikor én még kissrác voltam – Illés; Jól érzem magam – Atlantis; Kicsit szomorkás a hangulatom – Kispál) és a 2000-res években játszódó nagy slágerek. Hát, a régiek közül szinte mindet ismertem, de a mostaniak újként és hidegrázóként hatottak rám. A régiket igényesebbnek és szerethetőbbnek érzem még mindig. 
A táncosok minden jelenetben 100%-ban megállták a helyüket, remekül játszottak és táncoltak. Megint csak pillanatok alatt átöltöztek, szusszanásnyi idejük egyáltalán nem volt. Fáradság nem látszott az arcukon. 
Nagyon jól éreztük magunkat mind a 2 felvonás alatt. Külön meglepetés és öröm volt számomra, hogy minden fellépőt egyesével bemutattak az előadás végén. Így azoknál, akiknél csak tippelünk (főleg a lányoknál) megtudhattuk, hogy bejött-e a tipp. Ez nagyon tetszett és megtisztelőnek éreznem a táncosok és a nézők részéről egyaránt. Nem tudom, hogy ez miért volt, de remélem, hogy ez most már mindig így lesz, mert szép és ötletes gesztus. 
Szerencsére hazafelé az eső már nem esett, de nem volt nagyon meleg sem.  

A mai napon megint elmaradt a Rock csarnok megtekintése és az előtérben lévő kiállítás is :-(