2015. máj 17.

Padlás (2013. 01. 29.) – Vígszínház

írta: Kicsi Hanga
Padlás (2013. 01. 29.) – Vígszínház

padlas_25_ossz.jpg

2011-ben rokon gyerekekkel újrapróbálkoztunk a Padlással. Kellemes hangulat volt, hasonló érzés kerített hatalmába, mint mikor kicsi voltam, de egyik (új) szereplő nem váltotta ki belőlem azt a hatást, vagy érzést, mint amit anno átéltem. De nem adtam fel, ezért a 25 éves évfordulóra el kellett mennünk.

Első sor.

Révésznek Mészáros Mátét láthattuk, aki 1-2 héttel ezelőtt a Makrancos Katában egy szál semmibe… JAJ! Túl mély nyomot hagyott az bennem. Máté egyébként aranyos volt, de nekem nem.. Ebben a darabban nem…. Az előadáson semmi különös.
Előadás után Eszenyi Enikő kijött és kihívott mindenkit, akik valaha játszottak a darabban. Balázs Pétert és Szemenyei Jánost hiányoltam, viszont voltak olyanok is, akikről nem ...

Tovább Szólj hozzá

Vígszínház Padlás különleges előadás

2015. máj 17.

Anna Karenina (2013. 01. 18.) – Madách Színház

írta: Kicsi Hanga
Anna Karenina (2013. 01. 18.) – Madách Színház

ak_ossz.jpg

A volt barátom anyukáján mindig jókat mosolyogtam, hogy elindul egyedül a színházba, stb.. Mondtam is anno a páromnak, ha idős leszek, majd én is ezt fogom csinálni…

Nem kellett idős koromig várni. Ez volt az első előadás, amit először néztem meg egyedül. Az előadást láttam már 2x, mielőtt egyedül jöttem volna. Azt hittem, mindenki engem fog majd nézni, hogy egyedül vagyok, de nem volt ilyen érzetem. Nagyon jól éreztem magam. Azóta rengetegszer voltam már egyedül színházba. Néha jobb is, mint társasággal. Meg van ennek is a szépsége.
Mint ahogy bicajozni is legtöbbször egyedül voltam, sokan azt sem értették, hogy miért. Sokak szemébe ez is olyan fura, hogy egyedül. De én erre megint csak azt tudom mondani, hogy azért ne menjek, ...

Tovább Szólj hozzá

Madách Színház Anna Karenina különleges előadás

2015. máj 17.

Bot Gábor Önálló Est (2012. 12. 06.) – Uránia Filmszínház

írta: Kicsi Hanga
Bot Gábor Önálló Est (2012. 12. 06.) – Uránia Filmszínház

bg_kulonl.jpg

Advent első vasárnapján részese lehettem többed magammal a „csodában”, melyet Bot Gábor és vendégei varázsoltak nekünk egy közel 3 órás koncerttel.
Álljon itt javítás nélkül az, ahogy néhány nappal a koncert után leírtam.

„részese lehettem én is Annak a KONCERTnek 2012.12.02-án…. Az érzéseimet, a koncerten tapasztaltakat még mindig nehéz szavakba önteni. Maga volt a csoda az a ~3 óra. Külső szemlélőként minden stimmelt. Maga az épület is már nagy hatással volt rám (elég rég jártam már ott). Majd azt hittem, rosszul látok, mikor fogasokra tették fel a kabátjainkat (ilyenben sem volt még részem…). Bent a terem is fantasztikus volt. Majd megjelent Gábor elegánsan és csinosan és megszólalt….. majd éneket…. Közben ...

Tovább Szólj hozzá

Uránia Bot Gábor különleges előadás

2015. máj 17.

Kard és vonó (2012. 11. 04.) – Magyar Színház

írta: Kicsi Hanga
Kard és vonó (2012. 11. 04.) – Magyar Színház

kard_es_vonoooooooooooooooo.jpg

Magyar Színházas darabokra az első alkalmakkor nagyon lelkesen indultunk, mentünk. Próbálkoztunk… A lelkesedésünk több előadást látva kicsit alább hagyott (nem a színészi előadások miatt)... Erre az előadásra semlegesen indultunk neki. Én titkon valami jót és különlegeset képzeltem el. Ennek oka nem volt más, csak az, hogy a 2000-es évek elején sokat jártam Shaolin bemutatókra, edzéseket nézni (Kerepesre), stb. Nekem nagyon megtetszett a hangulat, a látvány, a kelti „kultúra”, harcművészet, ALÁZAT, stb. (Ezer éve nem jártam ilyen jellegű rendezvényen, meg is kell, hogy valljam: hiányzik!) 
Így mikor megtudtam, hogy a színházban is lesz egy ilyen „harcos” dolog, gondolkodás nélkül jegyet vettem. Az ismerőseim nagytöbbsége ...

Tovább Szólj hozzá

Kard és vonó InFusion Trio Magyar Színház különleges előadás

2015. máj 17.

Én, József Attila (2012. 02. 13.) – Madách Színház

írta: Kicsi Hanga
Én, József Attila (2012. 02. 13.) – Madách Színház

attilka_ossz_1.jpg

Évek óta ez volt az az első előadás, amihez nem volt kedvem, mert József Attila. De mivel Madáchos darab, bíztam benne…………
Költő – az irodalom tankönyvekből? Akkor nekem Radnóti, Ady, Petőfi, Arany János.  József Attila nem….. Azért nem, mert nem tudtam azonosulni a verseivel. Nem szerettem a Mama című verset (biztos, mert kötelező volt). Nehezen tudtam megtanulni a verseit. Egyedül a Mondd, mit érlel c. verset kedveltem. Nem tudom miért…. Szóval nem voltam József Attila „rajongó”….
Majd elérkezett a NAP.

Első sor közép…. Jó lett volna, ha az a súgógép nem lett volna, nem zavart volna minket. De „csak” ennyi negatív dolog jut eszembe….. Álomelőadás és „örök szerelem”. Sajnos nem tudom felidézni, hogy milyen ...

Tovább Szólj hozzá

Madách Színház Én József Attila különleges előadás

2015. máj 17.

Makrancos Kata (2012. 01. 11.) – Vígszínház

írta: Kicsi Hanga
Makrancos Kata (2012. 01. 11.)  – Vígszínház

makrancos-vig_ossz.jpg

Vígszínház. Bérletes előadás… 2. évben vettünk már bérletet. Idén a páholyba volt helyünk. Sajnos az első sorba nem volt már hely…
Idén is, ugyanúgy, mint tavaly megkeserítette a bérlet az életünket. Ugyanis csak annyit tudtunk, hogy szerda. Az időpontokat nem tudtuk előre. Így egyetlen szerdára nem tervezhettünk más programot, vagy kockáztathattunk. Ezt nem szerettünk. A 3 alkalmas bérletnek a Makrancos Kata volt az 1. előadása…. No Comment….

Röviden: Sokkoló, modern, mezítelenkedés…..

Nem tudom azóta se feldolgozni; kerülöm a Vígszínházat és csak nagy ritkán térek be ebbe a színházba, akkor is félve. Esetleg kellemes meglepetés ér.

Nem tetszett.  Ezt nem ajánlom senkinek.

Tovább Szólj hozzá

Vígszínház Makrancos Kata különleges előadás

2015. máj 17.

Vámpírok Bálja (2012. 01. 06.) – Magyar Színház

írta: Kicsi Hanga
Vámpírok Bálja (2012. 01. 06.) – Magyar Színház

vb_1_ossz.jpg

Anyum már régen kiszúrta ezt az előadást, évekkel ezelőtt, de az ára miatt nem kerítettünk sort rá. Mondhatni, ez volt az utolsó musical, ami váratott magára. Engem nem is vonzott annyira, hiszen a Fantommal bőven meg vagyok elégedve, nem igazán vágytam egy „hasonló” előadáshoz. Megvettük a jegyet még nyáron. Megnéztük, hogy Egyházi Géza a főszereplő legtöbbször, eszünkbe nem jutott, hogy ez máshogy is lehetne….

Majd jóval az előadás előtt kiderült a szereposztás. A nekem ismeretlen Bot Gábor volt kiírva Krolock Grófnak. Így szabadidőm egy részében Ő utána nyomoztam, képeket, videókat néztem/hallgattam tőle. Tetszett, kezdtem megnyugodni, hogy nem lesz rossz előadás januárban.
Karácsonykor a Veled Uram DVD-t (régi) ...

Tovább Szólj hozzá

Vámpírok bálja Magyar Színház különleges előadás

2015. máj 17.

Szegény gazdagok (2011. 03. 19.) – József Attila Színház

írta: Kicsi Hanga
Szegény gazdagok (2011. 03. 19.) – József Attila Színház

szegenyg.jpg

A kollégámtól tudtam meg, hogy ebben az évadban játszák a Szegény Gazdagok című musicalt a József Attila Színházban. Kocsák Tibor-Miklós Tibor…. És nem a Madách Színházban??? Ott a helyünk!

Először ők látták, még januárban. Azt mondták nem volt rossz.
Én nagyon lelkesen indultam neki, hiszen Vikidál Gyula és Krassy Renáta is szerepelnek. Miattuk mentem. Ez volt talán az első általam látott előadás, amire „tudatosan” készültem. Elolvastam regényt 2 nap alatt, hogy képbe legyek.
Első sor. Kicsit meg volt emelve a nézőtér, de azért jól lehetet látni. Nem sok mindenre emlékszem már, csak arra, hogy nagyon tetszett. A díszletet gyönyörűnek találtam. Mintha a Madáchban lettem volna. Vikidál Gyula és Krassy Reni nagyon ...

Tovább Szólj hozzá

József Attila Színház különleges előadás Szegény gazdagok

2015. máj 17.

József és a színes…. (2010. 06.) – Madách Színház

írta: Kicsi Hanga
József és a színes…. (2010. 06.) – Madách Színház

Fájó szívvel, de ezen az előadáson is túl kellett jutni… Kollégám, aki már látta ezt az felújított verziót, azzal indított útra, hogy felejtsem el, amit anno láttam, mert ennek semmi köze ahhoz. Esőben érkeztünk, esőben távoztunk. Ekkora csalódást!!!!
Tényleg semmi köze nincs az eredetihez. Fájt minden egyes pillanata. Annyira más volt minden. Hiába ültem közel, nem ért most semmit. Jobb híján a táncosokba „gyönyörködtem”. Hova kerültem?
Lelki és fizikai fájdalmaim voltak. Szívem szerint többször kiszaladtam volna, de vártam, hogy mégis mi lesz. Az  a 10 perces csiri-viri táncbetét a végén!? Erőt próbáló. Gratula!!!

Azóta eltelt több év, többször láttam már, megszoktam. Mindig fáj és hiányzik a régi. És sajnos ...

Tovább Szólj hozzá

Madách Színház különleges előadás József és a ...

2015. máj 17.

Padlás (2010. 01. 28.) – Vígszínház

írta: Kicsi Hanga
Padlás (2010. 01. 28.)  – Vígszínház

padlas_bazsival_ossz.jpg

Az akkori párommal és az anyukájával látogattam el erre a darabra, mely a nagy kedvenc volt. Ők még nem látták. Kíváncsi voltam, de féltem is. ….Az első Kaszás Attila nélküli Padlásom.  Igó Évát és Pápai Erikát leszámítva teljesen más szereplőgárda van már. Valami hatalmas „fájdalmat éreztem magamba”. Kaszás Attila nélkül Padlás?  Mondanom sem kell, hogy kb. végigbőgtem az egész előadást. Szemenyei János (révész) tett rám egyedül pozitív hatást, nála megfogott valami. Rá mondhattam el egyedül, hogy érzelmileg, hangilag elért nálam olyan hatást, mint 15 éve a többiek. Szünetbe tündéri volt „anyósjelölt”. Megkérdezte, hogy minek akartam jönni, amikor úgyis tudtam, hogy ez lesz. Mert előbb-utóbb túl kellett ...

Tovább Szólj hozzá

Vígszínház Padlás különleges előadás

süti beállítások módosítása
Mobil